1. nap - Domonyvölgy, Gödöllő, Zsámbék
A hetet egy kis szépítkezéssel indítottuk a Gödöllői Királyi Kastélyban. Tomi egy 18. századi huszár öltözetet próbált, én pedig egy korhű abroncsos ruhát, díszes kalappal, a kastélyban található Nosztalgiafotó műhelyében. Kísérőm kicsit tájidegen volt a daliás öltözettel kombinált sportcipőjében, de szerencsére sikerült áthidalnia a pár évtizedes stílusbeli különbséget komolyabb lelki sérülések nélkül. Miután az öltöztetőnő utunkra engedett bejártuk a kastélyt, megnéztük többek között a színháztermet és a 3D-s mozitermet is. Sajnos a gyönyörű kastélykertben nem tudtunk sétálni a rossz idő miatt.
A színházterem színpadán zajlik egy romantikus jelenet.
Innen Domonyvölgybe, a Lázár Lovasparkba mentünk. A helyiek nagyon szimpatikusak, üdítővel, pálinkával és sajtos pogácsával fogadtak. Az eredeti programterv szerint fogathajtást tanultunk volna, de a zuhogó eső miatt az istállóba vittek minket, hogy a kovács a ló patája felé próbáljon terelgetni. Itt rájöhettünk arra, hogy Tomi sudár alkata ellenére rettenetesen erős, még egy lólábat is megemel, én pedig nem leszek aranyérmes szegbeverő bajnok.
A patkolás után újabb próba várt. A lovasbemutatót követően megpróbálhattam ostorral leütni egy boros üveget egy tuskóról. Harmadik próbálkozásra sikerült, ha jól emlékszem. Meg is kaptam ajándékba a villányi száraz vörösbort, ami a Világbajnokok Bora nevet kapta, nem rólam! A helyszín ezután is maradt, viszont a programot ebédre cseréltük. Magyaros ételeket kóstoltunk fatálon, kockás abroszon. A háttérben öt tagú cigányzenekar húzta a tányér alá valót. A desszertet már Gödöllőn, a Solier Cafeban ettük, ahol több történelmi személyről és eseményről elnevezett süteményt is árulnak. Többek között: Erzsébet királyné tortáját, ami kókuszos és finom...
Fergeteges ebéd kupac a Lázár Lovasfarmon, avagy Tomi újra támad!
A délutánt a zsámbéki Driving Campen töltöttük, ami Magyarország egyik legkorszerűbb vezetéstechnikai és közlekedéstechnikai centruma. Nagyon élveztük a különböző feladatokat. A legizgalmasabb talán a rántópaddal megspékelt hajtűkanyar volt. Ezt sikerült a legnehezebben teljesíteni, de nagyon élveztük. Megtanították nekünk hogyan állítsuk be helyesen az ülést, milyen technikával a legegyszerűbb végrehajtani a feladatokat, figyelték és korrigálták a vezetési hibáinkat. A rántópadot azért szerettem, mert esetleges, hogy melyik irányba tolja az autó farát és hirtelen kell reagálni a mozgásra. Ez csökkentheti a reakcióidőt vészhelyzet esetén és fejleszti a technikai tudást. A pálya látványelemekben is gazdag, vízoszlopok jelzik a határokat.
Az utolsó állomásunk a Zsámbéki Rakétabázis volt. Számtalan, átlagemberek számára alapvetően érthetetlen eszköz, gép és jármű található ott, amiknek a működése a bázisról távozva már sokkal érthetőbb. A bázis vezetője szuper előadást tartott nekünk, ami Tomit is nagyon érdekelte. Megtudtam például, hogy a Buk egy közepes hatótávolságú légvédelmi rakéta, de láttunk lokátorokat, radarokat és sok más érdekességet is.
