7 klassz kültéri program gyermekkel Budapesten és környékén

2015. április 28. 14:02 - Verbal

Nem könnyű hétvégente elővenni kreativitásunkat és helyrajzismeretünket, hogy az egyébként kellemes, de többeknek már sokszor látott Normafa, Budakeszi Vadaspark vagy Libegőzés mellé új élményeket tervezzünk családunk számára. Ebben szeretnénk most segítséget nyújtani néhány ismert és kevésbé ismert helyszínnel, állandó programmal, hangsúlyozva, hogy bár a lista akár végtelen hosszú is lehetne, igyekeztünk olvasható hosszúságúra szabva, a legjobbak közül válogatni. Igény esetén folytatás következik…

1. Skanzen

A kiemelt ünnepek és rendezvényes napok idején különösen népszerű, a „normál” hétvégéken viszont épp a mérsékelt látogatószám miatt olyan attraktív a Skanzen, ahol gond nélkül el lehet tölteni egy egész napot. Hogy mivel? A népi életmódot számtalan formában bemutató szabadtéri múzeumban először is – menetrendtől függően – kipróbálhatjuk a hangulatos Skanzen vonatot a 8 tájegység bejárására. Az élő múzeumi programokat pedig felsorolni sem lenne könnyű, így itt most csak néhány lehetőséget említünk: a gyógynövények jótékony hatásait bemutató boszorkánykonyha valószínűleg anyának és lányának is hasonlóan izgalmas program, a cipósütés-pereckészítés, a bőrfeldolgozás, a gyöngyfűzés és a gyertyamártás pedig szintén ideális családi program, ahol gyermekünk játszva sajátíthatja el a hagyományőrzés és a népi mesterségek alapjait. Ezen változatos programok mellett számtalan további meglepetés várja a látogatókat, valóban csodálatos, madárcsicsergős és idegeket kisimító környezetben. További információk: www.skanzen.hu

skanzen2r_1.jpgFotó: www.skanzen.hu

2. Sas-hegyi Látogatóközpont

Amennyiben nem szeretnénk Budapestről nagy távolságot tenni, jó ötlet lehet a megújult Sas-hegyi Látogatóközpont valamelyik vezetett túráján résztvenni, vagy akár önálló sétát tenni a pazar kilátást biztosító hegyen, majd az interaktív kiállítótermet megnézni gyermekünkkel. A panorámateraszon állva pedig sorra lehet venni a város jellegzetes épületeit a távolból. Esős időben váltsunk a Szemlő-hegyi-, esetleg a Pál-völgyi-barlangra, ezek megunhatatlan kalandokat rejtő helyszínek a legtöbb gyermek szemében. További információk: www.dunaipoly.hu és leírás a régió barlangjairól http://itthon.hu/budapesteskornyeke/barlangturak

sashegyr.jpgFotó: www.dinpi.hu

3. Budaörsi-kopárok

A XI. kerületi városhatártól valóban csupán két percnyi autózásra lévő Budaörsi-kopárok nem véletlenül egyre többeknek kedves kirándulóhely. Filmbe illő dolomit sziklák (amelyek egyébként cirka 200 millió éve Észak-Afrika partszegélyén alakultak ki), és különleges fajok az itteni hegyek fő vonzerői: a madarak közül a citromsárga citromsármány és a ritkán mutatkozó haragossikló (amely ugyan haragos – főleg, ha piszkáljuk – de legalább nem mérges). A helyi fauna és flóra megismerése mellett a Vitorlázórepülő emlékmű külön örömforrás a kiskorúnak, különösen, ha elmagyarázzuk, hogy az itt látható repülőszárny nem valamelyik légi járműről pottyant oda, hanem az első Magyar Vitorlázórepülő Egyesületnek állít emléket, hiszen egykor innen, a Szekrényes-hegy csúcsáról indították csúzliszerűen a vitorlázórepülőket.

budaors2r.jpgFotó: Vékony Orsolya

4. Emese Várispánság – Szigethalom

Még mindig kevéssé ismertnek mondható a Csepel-szigeten, Szigethalmon található múzeumfalu, az Emese Park. A minden elemében korhűen rekonstruált középkori várispánság diákcsoportokat előre egyeztetve az egész évben és egész héten fogad, míg az egyéni látogatóknak hétvégén nyílik alkalma bepillantani a közösség életébe. A mai viszonylatban mérsékelt áron kínált program magába foglal gyakorlatilag egy teljes időutazást: ismerkedést a kézműves mesterségekkel és a lovagterem tárlatával, középkori hajóval való csónakázást, íjászat kipróbálását és általános bepillantást a középkori élet mindennapjaiba a vezetett látogatásnak, a korhű ételeknek és öltözetnek köszönhetően. További információk: www.emesepark.hu

emesepark2r.jpgFotó: www.emesepark.hu

5. Vácrátót Botanikus Kert

Hiszek abban, hogy a szülő olykor joggal tart igényt olyan családi programra, ahol elengedheti magát, nem kell a gyermeket minden pillanatban felügyelnie, esetleg a kisdedet a nyakába véve gyermekkoncerten csápolnia. Azt hiszem egy kellemes séta a Vácrátóti Botanikus Kertben éppen ilyen; a gyermek szabad levegőn, párját ritkító környezetben ismerkedhet az élővilággal – ahogy mi is – amelynek gazdagságát nem szabad alábecsülni, hiszen rágcsálók, kisragadozók (pl. nyest, róka), 62 madárfaj, siklók-békák-gyíkok is élnek a területen. Amennyiben időnk engedi, guruljunk el Vácra is egy ebédre vagy egy villám-múmialátogatásra, de egy egész hétvégét is megér rászánni a barokk kisvárosra, számtalan látnivalója okán. További információk: www.botanikuskert.hu

vacratotr.jpgVízimalom a Vácrátóti Botanikus Kertben - Fotó: Czinege János – www.kepguru.hu

6. Ráckeve – piacozás és csónakázás

Rögtön az elején leszögezném, hogy a Ráckevén szerda és szombat délelőttönként szervezett Csónakos Piac nem azért kapta nevét, mert csónakról adják-veszik a portékát, hanem mivel a Duna-parti sétányon kapott helyet majd 50 éve, és ma is gyakran az árusok csónakkal érkezve hozzák termékeiket. A rendkívül hangulatos piac egyik kihagyhatatlan állomása az ország egyetlen működő úszó malma, a Ráckevei Hajómalom amelyben már csak látványőrlést végeznek, de az valóban megér egy látogatást. Amennyiben a piacon megvettük a kötelező vásárfiát gyermekünknek és magunknak is, a helyi Tourinform irodában érdeklődve tájékoztatást és segítséget kaphatunk egy kisdunai kenutúra megszervezéséhez, ami bizonyosan emlékezetes eleme lesz kirándulásunknak. Különösen, ha a gyermek is lapáthoz jut és a túra során a hattyúk mellett napozó mocsári teknőst, vidrát vagy méretesebb kockás siklót is megpillantunk.

kenuturar.jpgFotó: www.kisdunakenutura.hu

7. Kortól függően Mátyás Király Játszópark, bobozás vagy Canopy drótkötélpálya Visegrádon

A gyermek korától függően a közeli Visegrádon bármely család megtalálhatja a számára megfelelő szabadtéri programot. Kezdjük a bölcsis-ovis korú csemetéknek szájtátásra és önfeledt szórakozásra okot adó Mátyás Király Történelmi Játszóparkkal, amely fából készült, fantasztikusan színes, kedves figuráival, és igényes mosdóival, ivócsapjaival minden igényt kielégítő játszótérnek minősíthető.

matyaskiralyjpr.jpgFotó: Harmath Beáta – www.eletszepitok.hu

Valamivel nagyobb gyermekek akár önállóan, akár a szülő előtt ülve lobogtathatják hajukat a téli-nyári bobon, két bobpályán ugyanazon - a Fellegvárra panorámás - területen. További információk: www.bobozas.hu

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban, az adrenalin szintet leginkább emelő program, a nagyobb korú gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt felejthetetlen canopyzás. A drótkötélpályán való csúszkálás csak elsőre tűnik különösen nagy bátorságot követelő szórakozásnak, a fák fölött suhanva már színtiszta élvezet (tériszony egyáltalán nem hátrány, mint magam is megtapasztaltam!). Mire az utolsó szakaszhoz érkezik az ember, már gondolatban tervezi a következő alkalmat… További információk: www.canopy.hu

 

 canopyr.jpgFotó: www.canopy.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonbudapesten.blog.hu/api/trackback/id/tr757405646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása