5 állandó program, amit kár lenne kihagyni

2015. szeptember 09. 11:07 - Verbal

Mostanra gyűjtöttem egy cikkre elegendő tapasztalatot olyan állandó jellegű, rendszeresen megszervezett programokról, melyek nem csak, hogy interaktívak, de kifejezetten élvezetesek, emlékezetesek is. Lehet ezeket egyedül vagy párban, de akár kisebb csoportban is művelni, a lényeg, hogy mivel minden figyelmünket lekötik, tökéletesen alkalmasak arra, hogy kikapcsolódjunk általuk…

1. Festés felsőfokon a FessNeki műtermében

Nem véletlenül kezdem ezzel a különlegességgel, hiszen annyira sokrétű élmény, hogy talán mind közül ez volt rám a legnagyobb hatással. Az elején le kell szögezni, hogy teljesen átlagos művészeti vénám van, pálcika embernél egy kicsit jobbat tudok, de soha nem vetemedtem arra, hogy a gyermekeknek rajzolt éppen-hogy-felismerhető állatkákon túl bármilyen alkotást papírra vessek. A FessNeki esetén épp az a jó, hogy nem kell képzett művésznek, de még csak tehetséges amatőrnek sem lennünk ahhoz, hogy boldogan és egy látványos festménnyel távozzunk. A művészeti instruktorok a kb. 3 órás program során lépésről lépésre mutatják az alkotás folyamatát, melynek végén egy meglepően látványos kép kerül a vászonra. A programnaptárból még azt is ki lehet választani, hogy mely alkotás replikáját szeretnénk elkészíteni, a nagynevű festők és kortárs művészek festményei között válogatva. Ez az európai szinten is egyedülálló kezdeményezés garantáltan stresszoldó hatású, minden gondot feledtet és az embert némi büszkeséggel is eltölti az alkotási folyamat végére.


Fotó: www.fessneki.hu

2. Szabaduló szobázás párban vagy csapatban

Valamikor nem is olyan régen, másfél évvel ezelőtt írtam első szabaduló szobás élményemről ITT. Nem szeretném ismételni önmagam, itt most inkább rávilágítanék, hogy amennyire a romkocsmák világvárosává nőttük ki magunkat, olyan mértékben tekinthetjük Budapestet a szabaduló szobák globális központjának. Száznál is több speciálisan kialakított szoba vár arra, hogy megleljük a kiutat, többnyire csapatban és minden létező kreativitásunkat, leleményességünket bevetve. Ez az egy órás program ismét tökéletes lehetőség, hogy határozottan megnyomjuk az OFF gombot, kicsit feledjük a mindennapi nyűgöket, ráadásul úgy, hogy közben barátainkkal, ismerőseinkkel is együtt vagyunk. Ha már a magyar olyan találékony nemzetnek számít, teszteljük mi is kvalitásainkat és ne bánkódjunk, ha elsőre nem sikerül, mert – szobától függően – tud nagyon összetett is lenni a kijutás folyamata… Példát nem említenék, hiszen a gugli keresőben elárasztanak minket az ajánlatok, helyszíntől, létszámtól és ártól függően egész biztosan megtalaláni a leginkább ínyünkre valót.

Fotó: www.trapfactory.hu

3. Főzőiskola

Nem annyira számít újdonságnak, a körülöttem lévők többsége mégsem próbálta még a főzőiskolák nyújtotta programokat. Pedig igazán klassz élmény egy-egy főzőcskézős délután, melynek során a legháziasabb menyecskéknek is lehet újat mutatni (főleg, ha pl. indiai kurzusra jelentkezünk). Nem utolsósorban jó ismerkedési lehetőség facéroknak, ill. kiváló társasági élmény magányos típusoknak. A Chefparade, a Gastropolis, a Kuktaparty vagy épp a Makifood (ahol véletlenül sem csak japán kurzusok elérhetők) mind olyan vállalkozások, melyek minőségében, profizmusában nyugodtan bízhatunk, de bátran keressünk fel a neten fellelhető további vállalkozásokat (kommentben ér ajánlani!), hiszen vagy két tucatnyi ilyen iskola van a fővárosban. Ajánlom azoknak, akik még soha nem fogtak fakanalat (mert jó érzés alkotni), azoknak akik kicsit megfásultak a mindennapi főzésben (mert lehet újat tanulni) és azoknak is, aki csak szeretnének egy jót enni és nem bánják, hogy a kulináris élvezetekhez vezető utat - a csirkecomb mosástól a tálalásig - önállóan járják be (a szakács vigyázó tekintete mellett természetesen).


Fotó: www.chefparade.hu

4. Csokoládé Iskola

A főétel után mi más jöhetne, mint a desszert… Ezek közül mondjuk a miniatűr édességek, a különféle töltött és díszes bonbonok? A kézműves pralinék tudományának átadását bízhatjuk az egyik (ha nem a) legjobbra, a Szamos Csokoládé Iskolára, ahol szakavatott vezetéssel mutatják be a történelmi és modern eszközökkel egyaránt felszerelt kis manufaktúrában a pralinékészítés csínját-bínját.

A csokoládémester útmutatásával elsajátíthatjuk az alapokat, de még a készítéshez használt felszerelést (csokoládé pasztillák, spakli, kenőkés, formák) is beszerezhetjük, hogy otthon is tudjuk reprodukálni az ajándéknak sem utolsó bonbonokat. A borkedvelőknek külön ínyencség lesz, hogy létezik már Bor és csokoládé kurzus is, ahol a Béres Szőlőbirtok tokaji desszertboraival ízesítik a lelkes tanoncok a pralinékat. De ha rápillantunk a kurzusok listájára örömmel fogjuk tapasztalni, hogy itt nem áll meg a sor: trüffel órák, táblás csokikészítés és macaron kurzus is elérhető… Akik eddig sóhajtozva kerülték még a gondolatát is egy ilyen programnak kalóriadús élményre számítva, azok vessenek egy pillantást a „Bűntudat nélkül” órák leírására, hiszen hozzáadott cukor nélkül is lehet boldogító élményben és falatokban részünk.


Fotó: www.szamos.hu

 

5. Rendhagyó városnézés

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban, egy viszonylag új, néhány éves múltra visszatekintő műfaj az alternatív városnézés. Ezen programokon még mindig a hazai látogatók vesznek részt nagyobb számban, leginkább azért, mert itt véletlenül sem az unalomig ismert turisztikai látnivalók köré épül a túra, sokkal inkább olyan eldugott kincsek, különleges hangulatú, történetű helyek kerülnek bemutatásra, melyek létezéséről valószínűleg nem is tudtunk. A sétákat többnyire művészettörténészek, építészek, illetve a témát ismerő szakemberek vezetik, így az élmény még autentikusabb. Jó példa erre a Bupap sétaműhely, melynek munkatársai között megtalálható képzőművész, szociológus, író vagy épp történész. Ki ne akarna megismerkedni Budapest legvarázslatosabb, rejtőzködő kertjeivel, melyek mesébe illő történeteket rejtenek? E nem mindennapi városi túraélményt az Imagine Budapest garantálja… Esetleg egy bunkertúra a Csepel Művekben a Budapest Scenes vezényletével? A „Nyócker málló pompája” a Beyond Budapest szervezésében bizonyára szintén tartogat meglepetéseket, erre is jó ötlet befizetni. Egy szó mint száz, nagyjából két mozijegy árából igazán eredeti, emlékezetes élményben lesz részünk, csak a tűsarkút hagyjuk otthon.

Fotó: www.imaginebp.hu

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonbudapesten.blog.hu/api/trackback/id/tr967772470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása