Egri vár és vízesés Budapest környékén

2015. október 21. 13:55 - Verbal

Az ősz beköszöntével hűvösebbek és rövidebbek a nappalok, biztos hallottak már ezeknek a tényezőknek emberekre gyakorolt negatív hatásokról, gondolok itt a hangulatunkra, és egészségügyi állapotunkra. Ilyenkor talán kényelmesebbnek tűnik otthon maradni a biztonságos négy fal között. Viszont ha rám hallgatnak, nem érdemes! Kerüljük el az őszi depressziót, a megfázásokat. Erősítsük immunrendszerünket egy kiadós őszi túrával, és egyúttal szerezzünk élményeket a tűzpirosba boruló lombok alatt, a csörgő száraz levelek borította túraútvonalakon. Az egyik legszebb évszak ez, csak meg kell találnunk a szépségét.

level.jpgFotó: hajbakrisz // panoramio.com

Kevély Túrák

A Kevély-hegycsoport Pilisborosjenő és Csobánka között található, a Duna-Ipoly Nemzeti Park része. Legmagasabb csúcsa a Nagy-Kevély 534 m, a Kis-Kevély 481 m, az Ezüst-Kevély pedig 415 m magas. Legkönnyebben Pilisborosjenő felől lehet megközelíteni, a sárga, illetve a piros jelzésen.

Itt található a Mackó-barlang a Kis-Kevély északi oldalában 400 méteres magasságban található. A 11 méter széles, 3-5 méter magas nyílásán át tágas csarnokba jutunk, amely 10 méter után két szűkebb járatban folytatódik. Ezek egyikének a végében levő magasba nyúló kürtő a felszínre nyílik. A barlang teljes hossza 59 méter.

Van itt még egy állat kőből, méghozzá a púpos-patás fajtából. Ha a megfelelő szögből nézzük, egyértelműen fel lehet ismerni a több tíz méter magasba emelkedő Teve-sziklát, mely egy könnyed sziklamászásra nyújt lehetőséget. Hiszen egészen fel lehet sétálni a lábaihoz, onnan is csodaszép kilátás nyílik.

teveszikla.jpg
Fotó: Molnár Péter Teve szikla

Az egri vár makettjét a Várkonyi Zoltán rendezte, 1968-ban forgatott Egri csillagok című filmhez építették. Eredetileg többnyire fából épült, a forgatáskor azonban a nagy része leégett. A vár másolatának kőből épült elemei azonban ma is megtekinthetőek.

Gyönyörű kirándulóhely, a csúcsokról egyedülálló kilátás nyílik a környező hegyekre. Zalabai Csilla írta túra összefoglalójában: „Egész Budapest a lábunk alatt hever, szabad szemmel is jól kivehető az Erzsébet-híd vagy a Parlament, és persze a "szokásos" lakótelepek mindenfelé. Ebből a távolságból azonban még ezek is elviselhetőek. A másik irányba tekintve sokkal letisztultabb a kép: hegyek és völgyek mindenfelé.”

Látnivalók:

-„Egri vár” film forgatási helyszín
- Mackó- barlang, és más barlangcsoportok
- Gyönyörű panoráma
- Teve-szikla
- Szent Vendel Emlékmű
- Ezüsthegyi bánya

Megközelíthetőség:

- Budapest-Csillaghegy HÉV megállótól a piros-sáv jelzésen (7 km)
- Pilisborosjenőről a piros négyzet, majd piros-sáv jelzésen vagy
- Pilisborosjenőtől a sárga-sáv jelzésen a Kevély-nyeregig, majd jobbra piros-sáv jelzésen
- Dobogókőről a kék-sáv jelzésen a Kevély-nyeregig (16 km) majd balra a piros-sáv jelzésen (kb. további 1 km)

Tanösvény térképe elérhető innen.

 

Az Apátkúti-völgy

   Talán nincs is Magyarországon erdőjáró, ki ne ismerné a Pilis visegrádi szakaszát, e festői tájat, melynek magaslatairól oly páratlan kilátás nyílik a Dunakanyarra. Nyaranta turisták ezrei fordulnak meg a népszerű útvonalon. Ám tudva levő, hogy Visegrád nem csupán az örökké úton lévő vándorok titka; beavatottnak érezheti magát minden utazó, ki az erdők békéjére testileg, lelkileg, s fejben felkészültnek bizonyul. Örömmel tapasztaljuk, hogy vidékünk egyre több családi kirándulásnak szolgál színhelyéül, s a nagyvárosból érkezők végre a kulturált kikapcsolódás lehetőségét látják a Pilisi Parkerdő könnyebben megközelíthető, csalogató helyszíneiben is, gondoljunk akár csak a Telgárthy-rétre.
  Érdemes azonban a réten eltöltött kellemes pihenőnap folyamán kicsit feljebb sétálni az úton, hiszen rejtőzve a fák között egy a környéken sokáig letűntnek hitt foglalkozás éli reneszánszát, a pisztrángtartás. A látogatók betekinthetnek e különleges foglalkozás fortélyaiba, tanulhatnak, horgászhatnak (az egészen egyszerű halvásárlási lehetőség is adott bármilyen mennyiségben), etethetnek, s ehetnek is, hiszen háromszáz méterrel lejjebb (a Telgárthy-rét alatt) a halastavak üzemeltetői kis erdei éttermet nyitottak, hogy hal- és vadétel-különlegességeikkel büszkélkedve elkápráztassák az ínyenceket. A vegetáriánusoknak sem feltétlen szükséges hazáig rohanni, hiszen a séf az erdei gombák legkülönfélébb elkészítési módjainak úgyszintén mestere!

 apatkuti.jpg

Az étterem az 1979 óta nyitva tartó Bertényi Miklós Füvészkert bejáratánál működik (otthont adva egyben a barátságos kis Erdészeti Múzeumnak), így az ebéd utáni habos sör elfogyasztását követően érdemes körbejárni a 16 hektáros, egyedülállóan nem csak a Pilisre jellemző növényeket bemutató arborétum területét, s az így megszerzett növénytani ismeretek maradandóvá tételének legjobb módszerét alkalmazva még egy rövid sétát is beiktathatunk sziesztánkba az Ördögmalom-vízeséshez. A vízesés látványos időutazásra kalauzolja a hozzá ellátogatókat, hiszen ahogyan a patak formálja, alakítja a kemény andezit kőzetet, éppen úgy hozta létre az ős-Duna sok millió év alatt a Dunakanyart, lassú, de annál biztosabb munkájával elválasztva a Börzsönytől a Visegrádi-hegységet. Az Ördögmalom-vízeséstől nem messze lévő Magda-forrás fölött húzódó löszfal pedig azt bizonyítja, hogy a Duna egykoron bizony errefelé hömpölygött.
visegrad-arboretum-bertenyi-miklos-fuveszkert.jpgFotó: Bertényi Miklós Füvészkert


 S még hány csalogató látványosságot lehetne felsorolni? Az erdészet által kialakított játszópark biztos állomása a kisgyerekes családoknak, a több napos erdei pihenésre vágyók számára az Apátkúti-patak szurdokkapuja felett épült Apátkúti Vadászház – egy háromágyas és hat kétágyas, fürdővel felszerelt szobájával - ígérhet kellemes napokat. A Kaán-forrás, mely a Visegrádi-hegység legkedveltebb forrásvizét adja, Szentendréről a Papréten keresztül autóforgalomtól elzárt, erdei útvonalon kerékpárral is megközelíthető.
 Aki teheti, látogasson hát el családjával a Budapesttől mindössze 45 km-re fekvő páratlan Apátkúti-völgybe, s távol a város zajától legyen részese az erdő nyugtató csendjének és békéjének!

„Az őszi lombhullást így is el lehet mondani, hogy a fában lévő nedvek keringése lassan megáll, az nem szállítja tovább a klorofillt, amitől zöldek a levelek, azért elsárgulnak, majd pedig egy vékony, picike hártyaréteg képződik a fa ága és a levél kocsánya között, ami azt eredményezi, hogy a levél leesik a fáról. Ugyanezt a költő nyelvén Arany János így mondja el: "Őszbe csavarodott a természet feje, vérré vált a harmat, hull a fák levele." - És igaza van neki is.”

-Joó Sándor

Tehát az ősz nem csak a nyirkos, sötét és ködös reggelekről szól. Hanem a kellemesen hűvös verőfényes napokról, a szabadban együtt töltött időről, s utána arról a hihetetlen jó érzésről, amikor a meleg paplan alatt visszagondolunk a nap történéseire, kellemesen sajgó lábbal arra gondolva; hogy ez sem egy elvesztegetett nap volt az életünkből.

Forrás:
http://www.visegradipisztrang.hu/
http://www.szazlabu.hu/index.php/fooldal/2013-programjaink/144-tura-a-bocsaszara-es-az-oerdoegmalom-vizeseshez
http://kirandulastippek.hu/budapest-kornyeke/nagy-kevely
http://www.dobogokokirandulas.hu/Nagy-Kevely

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonbudapesten.blog.hu/api/trackback/id/tr418009419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása