Féláron a Zsigmondy Klubkártyával - Idén ajándék fürdőbelépővel

2016. március 24. 12:47 - Ódor Krisztina

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által 2013-ban bevezetett klubkártya megvásárlásával a klubtagok 50% kedvezménnyel válthatnak 4 órás, szekrényes, napi fürdőbelépőt Budapest két legismertebb gyógyfürdőjébe, a Széchenyi és a Gellért Fürdőbe.

bgyh_banner.jpg

A klubkártya megvásárlásával a klubtagok 50% kedvezménnyel válthatnak 4 órás, szekrényes, napi fürdőbelépőt Budapest két legismertebb gyógyfürdőjébe, a Széchenyi és a Gellért Fürdőbe. A fényképes klubkártyával az adott naptári évben naponta 1 alkalommal vehetik igénybe a Széchenyi vagy a Gellért Gyógyfürdőt, a kedvezményes belépővel a fürdőben legfeljebb 4 órát tartózkodhatnak. Az idei évben a Zsigmondy Klubkártyát kiváltó vendégek részére egy, a Dandár fürdőbe való belépésre jogosító belépőt biztosítunk, mely 2016. december 31-ig érvényes.

A kártyát Zsigmondy Vilmosról, korának nagyhírű bányamérnökéről neveztük el, aki előzetes tanulmányozás után arra a következtetésre jutott, hogy Pest városában egy artézi kút fúrása sikerrel legvalószínűbben a Városligetben valósítható meg. Siker esetén a feltörő víz nem csak a vezetékes vízhálózat ellátására és locsolásra, hanem a városligeti tó feltöltésére és fürdő létesítésére is használható lehet. Az elképzelést Pest város közgyűlése 1868. március 4-én elfogadta. A kút fúrásának helyéül a Városligetet jelölték ki (a mai Hősök terén, Árpád fejedelem lovas szobra előtti részen). A kút fúrása 1868 novemberében kezdődött el és 1878 januárjában fejeződött be, a fürdő pedig 1913. június 13-án nyitotta meg kapuit a fürdőzni vágyók részére.

Használati feltételek:

  • Naptári évben naponta 1 alkalommal veheti igénybe a Széchenyi vagy a Gellért Gyógyfürdőt. A kedvezményes napi, szekrényes belépővel a fürdőben 4 órát tartózkodhat. A kártya által nyújtott kedvezmény más kedvezménnyel nem vonható össze.
  • A kártyával vásárolt belépőhöz kabinjegy vásárolható teljes áron.
  • Napi többszöri felhasználás esetén a klubkártya letiltásra kerül, amelynek újraaktiválási díja 5.000 Ft.
  • Jogosulatlan felhasználás, illetve visszaélés esetén a kártya tárgyévre letiltásra kerül. A kártya vagy óra elvesztése esetén a pótlásra vonatkozó igénybejelentést az ügyfélszolgálaton (1138 Budapest, Népfürdő u. 38-40.) kell megtenni személyesen. Ügyintézési díj: 5.000 Ft. Bűncselekmény gyanúja esetén rendőrségi jegyzőkönyv bemutatása mellett a pótlás térítésmentes.
  • Amennyiben a vendég a fürdőben 4 órán túl tartózkodik, túlfürdési díjat köteles fizetni. A túlfürdési díj mértéke a kedvezményes jegyár, illetve a hétvégi jegyár közötti különbség. Kilépés után lehetőséget biztosítunk a pénztárban a bent töltött idő lekérdezésére.
  • Amennyiben a kártyán lévő fénykép alapján a vendég személyazonossága nem beazonosítható, úgy a pénztáros jogosult a vendégtől azonosításra alkalmas iratot elkérni.
  • A kártya igénylője csak 1 db kártyát vásárolhat a naptári évben. A fényképes klubkártya, illetve a kedvezményes belépő nem átruházható, kizárólag a klubkártya igénylője használhatja.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. fenntartja a jogát, hogy az igénybe vétel időpontját meghatározhatja vagy korlátozhatja, melyről a kártyatulajdonosokat annak bevezetése előtt egy héttel köteles tájékoztatni honlapján, illetve a fürdők pénztáraiban kihelyezett tájékoztatókon. Amennyiben a Zsigmondy Klubkártya működésében technikai változás történik, a kártya tulajdonosa köteles a szolgáltatás igénybe vételéhez biztosított, gravírozott proxy óráját a változást követő első igénybe vételkor a pénztárban leadni.

A klubkártya érvényessége: megvásárlástól 2016. december 31.

A klubkártya ügyintézésének módja:

Az ügyintézés a Budapest Gyógyfürdői Zrt. ügyfélszolgálatán (1138 Budapest, Népfürdő u. 38.) zajlik (Nyitva: H-Cs: 9-15.30, P: 9-13 óra között. Ebédidő: 12.00-12.30 óra között.) Az igénylőlap kitöltésére lehetőséget biztosítunk ügyfélszolgálatunkon fenti időpontban. A kártyához szükséges fénykép elkészítésére a helyszínen kerül sor, előre elkészített fényképeket nem tudunk felhasználni. Az ügyintézéshez személyi igazolvány és lakcímkártya szükséges.

Az igénylőlap kérhető a Széchenyi és a Gellért fürdők pénztárában vagy letölthető az alábbi linken is: Igénylőlap pdf formátumban

A kártya díja: 5.000 Ft.

A kártya elkészítésének várható ideje 4 hét.IFrame

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonbudapesten.blog.hu/api/trackback/id/tr748522906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása