Budapest és környéke

Hirdetés

Tovább a Facebookra

2015.02.18. 11:40 Verbal

Egy nemes küzdelem: Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj

Bikavér, bikavér.. Azt természetesen tudjuk, hogy Egerben és Szekszárdon szokás ezt a házasítást készíteni és azt is, hogy a tokaji aszú mellett hazánk külföldön is szélesebb körben ismert bora, viszont amilyen jelentős szerepe lehet bországimázsunk építésében, olyan keveset tudunk róla fogyasztóként.

bikaver_parbaj2.pngFotó: www.bor.hu

Ezért is érdemes figyelemmel kísérni azon rendezvényeket, amelyek nemcsak információval látnak el minket, de ahol a borásszal személyesen találkozva, a borokat megkóstolva mélyülhetünk el ezen cuvée-k világában. Emlékeztetőül, hogy biztos alaptudással közelíthessük meg a borászati kiállítók standjait, asztalait, íme egy rövid összefoglaló a bikavérről:

- Mindkettő (egri és szekszárdi) védett eredetű minőségi bor, azaz Egerben és Szekszárdon bejegyzett termelőkön kívül más nem használhatja borának megnevezésére.

- Az Egri és Szekszárdi Bikavér közös jellemzője, hogy nem lehet fajtajellege, vagyis egyik szőlőfajta sem haladhatja meg az 50%-os arányt a legalább 3 féle borból készülő házasításban. Kékfrankos, kadarka, a három bordói típus* és további szőlőfajták (portugieser, pinot noir, syrah stb.) különféle házasításából készülnek, minden esetben kékfrankos dominanciával. További alaptézis, hogy Szekszárdon kötelező a kadarka használata.

* a Bordeaux-ban leggyakrabban termesztett 3 szőlőfajta a cabernet sauvignon, cabernet franc és merlot.

- A borokat jellemzően külön-külön érlelik, majd úgy házasítják, hogy aztán együtt érleljék a borokat hordóban, palackban.

- A bikavér ideális esetben nagy testű, közepesnél magasabb alkohol tartalmú (14-15%), szép sav-szerkezetű, (gyakran feketebogyós) gyümölcsös, fűszeres aromákkal rendelkező házasítás, melynek javasolt fogyasztási hőmérséklete 16-18 °C.

Természetesen jóval több információval gazdagodhatunk akár a netet böngészve, az egri classic, superior és grand superior besorolásokról, vagy az érleléssel, fajtahasználattal kapcsolatosan, de bizonyosan a leghatékonyabb és egyben legélvezetesebb, ha mondjuk a közelgő Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj helyszínen szánunk rá időt, hogy kiismerjük, megismerjük a bikavért...

Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj
Dátum: 2015. február 20., 18:00 és 21:00 között

Helyszín: Corinthia Hotel Budapest (Erzsébet krt. 43.)

Az esemény honlapja: www.bikaverparbaj.hu
Az esemény Facebook oldala ITT

 eger_szekszard_bikaver_parbaj_2015_logo_2.jpg

Szólj hozzá!


2015.02.16. 09:40 Verbal

Erdészek, ha fotóznak

A Pilisi Parkerdő Zrt. gondolt egyet (milyen jól tette) és most első alkalommal fotópályázatot hirdetett munkatársai között. A megmérettetésre összesen 619 pályamű érkezett és a végeredmény szerint többen valóban nem most ragadtak először fényképezőt.

Mi mással lehetne jobban meghozni a kedvet egy testet-lelket frissítő kiránduláshoz a Budapesttől egy nagyobb kőhajításnyira található Pilisben, mint ezzel a két különösen jól sikerült képpel?

pp.jpg

Lampert Zsolt: Úgy rúglak

pp3.jpg

Békefi Andrásné: Veresbe burkolózva

Szólj hozzá!


2015.02.16. 09:39 Verbal

Utazz és írj!

cikkiropalyazat.jpg

Szólj hozzá!


2015.02.11. 14:18 Verbal

Borjour Magnum- borkedvelőknek és romantikára vágyóknak!

Ismét giga boros rendezvényre számíthatunk, ha ellátogatunk február 14-én a Millenárisra.

A rendezvényhelyszín 2 csarnoka ad otthont a Borjour kóstolósorozat éves csúcspontjának számító Borjour Magnumnak. Az idén 6. születésnapját ünneplő eseményen az eddigieknél is több borászatot és gasztronómiai kiállítót kereshetünk fel.

borjourmagnum6.jpg

forrás: ww.borjour.hu

Gazdagnak ígérkezik a választék: Az ország minden borvidéke képviselteti magát, sőt még határon túlról is érkeznek pincészetek. Idén is  bőven lesz alkalmunk találkozni kis és közepes borászatokkal. Korlátlanul tesztelhetünk több, mint 600 bort a belépőjegyünkért cserébe szombaton 16 és 22 óra között. Zárás után, aki még maradni kíván, fergetegeset bulizhat.

borjourmagnum2.jpg

 forrás: ww.borjour.hu

Idei újdonság, a belépőjegy mellé ingyenesen járó, 120 oldalas Bornoteszt. Benne egy kuponfüzettel, mely 112 pincészet akcióját tartalmazza a Borjour-t látogató közönségnek.

Ha már Valentin- napon kerül megrendezésre az esemény, bátran adhatjuk ajándékba kedvesünknek, hiszen a szervezők a romantikára is gondoltak. Valentin- szalon várja a vendégeket virágkereskedőkkel, „romantikus borsorral”, borkaszinó játékokkal, illatmintás tesztekkel. És milyen egy romantikus borsor? Kezdődik az Első szerelemmel (Basilicus Szőlőbirtok bora), folytatódik a Flörttel (Katona Borház bora), majd a Szenvedélyes Hétköznapokkal (Miklóscsabi Pincéjének bora), de ne hagyjuk ki az Andalgó Zweigeltet (Fekete Borpince) vagy a Bezerics Dani Szexi Kis Gyöngyözőborát sem...

Gondoljunk a rászorulókra is, a „Borjour for Hope” kezdeményezéssel a szervezők a Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesülettel együttműködve 30 rászoruló gyermekhez szeretnének 30 vasárnap ebédet  eljuttatni az összegyűlt felajánlásokból. Az akciót résztvevő borászatok is támogatják.

 34233a5.jpg

Jegyekre a következő helyeken tehetünk szert:

elővételben online a Borjour oldalán

valamint nyolc budapesti borbárban és kereskedésben:

Decanter Borbolt, Deli Pékség, DiVino Bazilika, DiVino Gozsdu, Kadarka Bár, Palack Borbár, Veritas Borkereskedés (Pest), Veritas Borkereskedés (Buda),

 

További információk: www.borjour.hu és info@borjour.hu

 

Szólj hozzá!

Címkék: borkóstoló millenáris park Budapest Valentin-nap Borjour


2015.02.09. 08:51 Verbal

Városnézés felső fokon

Télutón, tavaszelőn, február utolsó vasárnapján a szélrózsa minden irányába mozdul a város. Élénk mozgolódás után kigurulnak az első autóbuszok fedélzetükön a városlakókkal, vidéki utasokkal, külföldi turistákkal. Indul a 90 perces városnézés. Érkezik az első hajó, lánc csörög, vasmacska csobban, az izgatott utasok, akik a vízről szeretnék élvezni a város látványát, alig várják, hogy beszállhassanak. És nem csalódnak. Az idegenvezetők bemutatják Budapest múltból fogant jelenét és jelenbe érő jövőjét. Összekapcsolják a Duna két partját, újraegyesítik Pestet és Budát, a szigeteket, a Tabánt és Óbudát. Tíz órától a város számtalan pontjáról a hostessek eligazításával csoportok vonulnak át a városon élükön lelkes vezető. Villamos csilingel, és megállás nélkül robog tovább. Benne figyelő, hallgató utasok, akik ma más szemmel nézik az elsuhanó épületeket. Alkonytájt visszaérkeznek az utolsó buszok, a sétálók szétszélednek, hazatérnek. Aztán egy év csend. És most ismét újra itt van!

idvezvn.jpg

2015. február 19-22. között kerül megrendezésre fővárosunkban az Idegenvezetői Világnap. Az esemény keretében, a 165 éves Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával, a BKIK Idegenvezetői Továbbképző Központja szervezésében, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány társszervezésében budapesti idegenvezetők mutatják be a főváros nevezetességeit és történelmi értékeit az érdeklődők számára. A részvétel a programok nagy többségén ingyenes.

 

További információk: www.bkik.hu

Szólj hozzá!


2015.01.30. 14:45 Verbal

5 ok, hogy eltöltsünk egy napot a Rudasban

rudas5_jpg.jpg

A Rudas fürdő néhány hónappal ezelőtt teljes mértékben megújult és tavaly december végétől a szaunavilág is megnyitotta kapuit, ez adta látogatásom apropóját Budapest egyik legszebb fürdőkomplexumában. Ezúttal egy szombat délutáni szeánsszal frissítettünk testet és lelket, ugyanis a termálfürdő társas fürdőruhás napjai a szombat és vasárnap, egyébként női és férfinapok vannak (ld. a nyitva tartást ITT). Ha egy egész nap nem fér bele időnkbe, egy fél nap is elegendő lesz, hogy az alább felsorolt 5 különlegességet kipróbáljuk..

 rudasmontazs.jpg

1. A gyors és egyszerű beléptetés után irány a kabinos vagy épp szekrényes öltöző (egyik újabb mint a másik), és már lehet is elmerülni valamelyik medencében a sok közül. Mi az új szárny felé vettük az irányt, hogy a hűvös időben még száraz hajjal hosszabban lehessen elidőzni a tetőn kialakított panorámamedencében. Igen, ez a kültéri medence lenne az első kihagyhatatlan helyszín a Rudasban járva. Pazar körpanoráma, kellemes hőmérsékletű víz, esztétikusan kialakított terek és a déli szárnyban tapasztaltak szerint még hétvégén is gondosan megszabott maximális látogatószám.

rudas11.jpgForrás: www.rudasfurdo.hu

2. Ezt követően a déli szárny wellness medencéit próbáltuk végig, amelyek között igazi különlegesség Budapest legmelegebb medencéje, amely libabőröztető 42 fokos vízzel fogadja a fürdőzőt. Amennyiben van hozzá kedvünk és kondíciónk, ezután a kb. 11 fokos vizű szemközti merülőben érdemes megmerítkezni - kiváló értorna. A hát- derék- és lábmasszírozó vízi alkalmatosságok és egyáltalán, a wellness részleg „rendes” kihasználására legalább 1-2 órát biztosan érdemes rászánni.

 rudas14.pngForrás: www.rudasfurdo.hu

3. A nemrég nyílt szaunavilág kétségtelenül a legszebb finn szaunával büszkélkedik amelyet valaha láttam: tágas és kényelmes, letisztult stílusban kialakítva. A gőz szokatlan, de annál impozánsabb fali szökőkútja mindenképp említést érdemel, csakúgy mint a sószoba vagy a sárga csempés élményzuhany. Nem kis szó, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra több mint 100 év után a Rudas kapcsán vett részt fürdő dekorációjának kialakításában. Egyszerűen gyönyörűek a sárga és kék színben pompázó Zsolnay bakfejes ívókutak, a pirogránit csempével és padokkal díszített pihenőterek.

rudas16.pngForrás: www.rudasfurdo.hu

4. A Rudas Restaurant & Bar lehet annak az élménynek a helyszíne, amikor először kipróbáljuk, milyen a gyógyforrás felhasználásával készült mártások, levesek íze. A garancia a kulináris élményre Kovács Lázár séf vezette csapat. A vasárnapi Wellness & Brunch szerény véleményem szerint kihagyhatatlan, hiszen az 5800,- Ft-os árban nemcsak a 3 fogásos menüsor, de wellness program is benne foglaltatik. Részletek ITT.

rudas9_jpg.jpg

5. Természetesen a gőzfürdő önmagában egy alapos indok, hogy felkerekedjünk a Rudasba egy kiadós fürdőzésre. A korábban Johannita-rendi ispotályból a török hódoltság alatt fürdővé alakított létesítmény 500 éve szolgálja a kikapcsolódni és gyógyulni vágyókat. A fürdő magja a nyolcszögletű középső medence, ahol a zuhanyzást követően elsőként érdemes elmerülni. A felülvilágítókkal áttört kupolának és az oszlopoknak köszönhetően egészen különleges a medencetér hangulata. Hogy a különböző hőmérsékletű sarokmedencékkel, a hátsó hideg merülőmedencével, a gőzkamrákkal és a szaunával milyen sorrendben érdemes operálni, mindenki másképp látja, egy azonban biztos, kicserélődve, feltöltődve fogunk távozni a Rudasból.

 rudas15.png

 Forrás: www.rudasfurdo.hu

17 komment · 1 trackback


2015.01.26. 15:20 Verbal

Két ingyenes koncert a St George's British International School diákkórusának előadásában

Idén februárban hazánkba látogat az olasz St George’s British International School diákkórusa és zenekara, hogy több koncerttel kedveskedjenek a budapesti közönségnek. A diákok olyan klasszikusokkal és modernebb darabokkal készülnek, mint Prokofiev Trojkája, Purcell Dido és Aeneasa (részlet), Leonard Cohen Hallelujah-ja, a koncert fénypontja pedig a 2014-ben Oscar díjjal jutalmazott Jégvarázs című film betétdala. A koncertek ingyenesen látogathatók!

Aranytíz Kultúrház, 2015. Február 7. 19:00.

Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér: 2015. Február 9. 19:00.

stgeorge.png

 

 

Szólj hozzá!


2015.01.21. 16:37 Verbal

Visegrádi TOP10

Blogunkon visszatérő téma VISEGRÁD, nem is véletlenül: aki rég (vagy netán még nem) járt Pest megye ezen izgalmas településén, az valószínűleg elképzelni sem tudja, hogy mi mindenért érdemes venni a fáradságot és elgurulni a középkori hangulatú városkába.

visegrad-kilatas.jpg

Kezdjük azzal, hogy itt olyan környezetben indulhat a turisztikai információszerzés, ami után 10 ujjunkat megnyaljuk. Szó szerint, mivelhogy a turistainformációs pont nem más mint a Palotaház, ahol a tavaszi szezontól (március 15-től) a fenséges ételeket kínáló Étkek Háza is működik, kiegészülve egy kézműves fagylaltozóval (a fekete vanília fagyi kihagyhatatlan!). Emellett ezen a modern és igényes helyszínen szuvenírboltokkal, középkori hagyományos kézműves tevékenységet bemutató Mesterségek Udvarával és nem utolsósorban a téli időszakban lovagi tornával is lehet számolni. Hogy a lovagi torna a Salamon-torony mellett szokott lenni? Igen, való igaz, de a téli időszakban, a fázós vendégek legnagyobb örömére a Palotaházba költözött a műsor, amely kicsiknek-nagyoknak-közepeseknek egyaránt izgalmas és helyenként kifejezetten mulatságos program. Szombatonként tehát 12 órától lovagi torna itt a Palotaházban, lehet vele tervezni. 

lovagitorna.jpgForrás: www.renvisegrad.hu

Ha magunkhoz tértünk a bemutató izgalmait követően, vehetjük az irányt a kötelező látnivalók felé. Ha egy top10-es listát kellene állítani Visegrád attrakcióiból, részemről az alábbiakat említeném (nem feltétlenül preferencia sorrendben):

1.A város jelképe, a Fellegvár nemcsak állandó kiállításai miatt izgalmas látnivaló, de az innen elénk táruló panorámában "elveszejteni magunkat", kikapcsolni és a tájban gyönyörködni önmagában is élmény.

2. A Királyi Palota építésének idején (a 14. században) a kontinens egyik legszebb királyi rezidenciájának számított és a gondos felújításnak köszönhetően ma is könnyű elábrándozni, egy kicsit időutazni ilyen pazar díszletek között.

3. Gyermekeseknek receptre kellene írni a Mátyás Király Történelmi Játszóparkot. Színes, szórakoztató és rendkívül igényes ügyességi játékok és a szülőknek legalább fél óra nyugalom, hogy elfogyasszák azt a bizonyos fekete vanília fagyit.

4. Egyik személyes kedvencem a Canopy drótkötélpálya, ahol még a tériszony sem jelent akadályt, hiszen a lombkorona felett csúszkálva nem a mélység határozza meg az élményt, hanem a gyönyörű kilátás, a háttérben a visegrádi várral... és persze a szélsebes siklás. Minimális odafigyeléssel teljesen veszélytelen, adrenalinfokozó élmény. A szelídebb műfajt kedvelőknek pedig még mindig ott a Bobpálya.

5. Kicsit kevésbé aktív, de annál élvezetesebb program a város és a környék segway-jel való felfedezése. Az Extrabringa olyan túrákat kínál, amelyekkel az erdei utakon gurulhatunk gondtalanul vagy Visegrád nevezetességeit fedezhetjük fel, igény szerint. Némi gyakorlás a tanpályán és már lehet is indulni...

segway.pngForrás: www.extrabringa.hu

6. Ha Visegrád és a ha tél, akkor Nagyvillám sípálya és hozzá akár faházas pályaszállás a Madas László Erdészeti Iskola Erdei Faházaiban! Vagy hófánkozás (snow tubing) - ld. előző blogbejegyzés. Vagy "csak" szánkózás. Az igazán vagányok pedig nyáron a gyepsízést próbálhatják ki a zöldellő dombokon. Figyelem, még a síelni jól tudóknak is kihívást jelentő mozgásforma!

7. Számtalan klassz élmény után az ebéd- vagy vacsorahelyszín megválasztása okozhat még fejtörést. Kivéve, ha előre készülünk és netán még asztalt is foglalunk. A legjobbak között mindenképp említést érdemel a Reneszánsz Étterem (alábbi fotón), a pazar kilátással operáló Nagyvillám Étterem (innen indul a drótkötél-buli) és nem utolsósorban a hangulatos erdei Ördögmalom Étterem, ahol igény szerint magunknak is kifoghatjuk a közeli halastóban a pisztrángot.

reneszansz.jpgForrás: www.renvisegrad.hu

8. Minden bizonnyal az egyik legkülönlegesebb tárlat és egyben gasztroprogram a Zugfőzde Pálinkamúzeum felkeresése, ahol az igényes pálinkakészítés rejtelmeibe nyerünk betekintést. Ezen felül részesei lehetünk egy interaktív zugfőzésnek, de még saját pálinkacímkét is tervezhetünk!

9. A IV. Béla által építtetett Salamon-torony a korábbi várrendszer alsóvára, ami a király lakhelyéül is szolgált egykor. Újabb kiváló lehetőség a lenyűgöző Dunakanyart megcsodálni, mintegy 34 méteres magasságból miután megnéztük a torony szintjein berendezett gyűjteményeket. A téli időszakot leszámítva a korábban említett látványos lovagi tornák helyszíne is egyben.

10. Ennyi program nyilvánvalóan nem fér bele egy napba, tervezzünk hát két napra! Vagy háromra. Pest megyében Visegrádon van a legtöbb szálloda (Budapest után), így bizonyosan nem fog gondot okozni szállást találni. De hogy említsünk néhány tippet is, íme: wellnesst keresőknek a Thermal Hotel Visegrád lehet a legjobb választás, a csendes elvonulást kedvelőknek a négyszemélyes erdei Királykunyhó Vadászház, baráti társaságoknak például a 14 személyes Apátkúti Vadászház. További igényes szálláshelyek a Silvanus Hotel, a trendi Patak Park Hotel, a főúton található Royal Club Hotel vagy a Hotel Visegrád.

Még több szálláshely, infók, látnivalók Visegrádon: http://www.visitvisegrad.hu/

 

Látta már az Év Utazójának kalandjait Visegrádon?

Szólj hozzá!

Címkék: visegrád canopy visegrádi program


2015.01.08. 15:03 Verbal

Síelés, szánkózás, miegymás Budapest környékén

Mindenekelőtt Boldog Új Évet kívánok,
örömökben, mosolyokban és legfőképp egészségben gazdag 2015-ös Évet!

Ha és amennyiben magunkhoz tértünk az ünnepek alatti kiadós evésekből és az Újév első dolgos napjaival beköszöntő enyhe letargiából, érdemes felvértezni magunkat, hogy kimerészkedjünk a szabadba, élvezni a természet és a téli sportok nyújtotta örömeket. Ezt megtehetjük akár Budapesten is, de szerény véleményem szerint teljesen más élmény a város határait elhagyva a kevésbé zsúfolt börzsönyi, pilisi vagy visegrádi erdőket felkeresni.

dobogoko.jpgForrás: www.parkerdo.hu

Tehetjük ezt szánkóval, sífutó- vagy sífelszereléssel, netán pusztán egy távcsővel felszerelkezve, preferencia és vérmérséklet függvényében. Az azonban bizonyos, hogy a mesébe illő, hófödte tájaknak, a talpunk alatt ropogó hónak és a jólesően hideg levegőnek köszönhetően a havas erdőben való időtöltés nem tud, csak különösen jól esni..

Az alábbi képen látható Nagyvillám Sípálya például már gőzerővel üzemel, nem is akármilyen nyitva tartással: hétköznapokon 9 és 21 óra között, pénteken-szombaton pedig 22 óráig fogadva a vendégeket. Gondolta volna, hogy itt 6 felvonó is üzemel? Még ha nem is nevezhető nemzetközi síparadicsomnak, egy szezon eleji besízésnek vagy csemetéinkkel való csúszkálásnak maga a tökély, arról nem is beszélve, hogy a kivilágított sípályán való esti sízés külön élmény és kaland.

nagyvillam2.jpgForrás: www.visitvisegrad.hu

Ha a síelés vagy snowboard nem a mi sportunk egy jó kis tubingot (népies nevén hófánkozást) mindenképp érdemes kipróbálni: saját pálya kialakított kanyargós nyomvonallal és ’fánkfelvonó’ garantálja, hogy nekünk csak kapaszkodni és legfeljebb visítani kelljen. A sípálya mellett megfizethető, egyszerű és nagyszerű szálláshelyeket jelentenek a Mogyoróhegyi Erdészeti Erdei Iskola 12 személyes faházai. A házakból kilépve pazar kilátás tárul elénk, így már egy reggeli szabadtéri nyújtózkodás feltölti az embert energiával, életkedvvel, nem beszélve egy kiadós kirándulásról. Természetesen az sem utolsó szempont, hogy Visegrád számos látnivalóval, kellemes wellness szállodákkal várja a látogatókat, ötletet meríteni ajánljuk ezt az oldalt.

A Dobogókői Sícentrum sajnos megsínylette a tavalyi jégkárokat, így jelenleg még csak egy pályával és egy felvonóval üzemel, már amikor van hó (ugyanis a Nagyvillámmal ellentétben itt nincsenek hóágyúk). Érdemes a sícentrum weboldalán tájékozódni indulás előtt, csakúgy mint a Pilis látogatható területeiről, amennyiben sífutás vagy erdei túrázás mellett döntünk. Arra érdemes figyelni, hogy üzemidőn kívül is tilos a sípályán szánkózni, sőt a sípálya tetejére sem szabad szánkóval lépni, hiszen egy véletlenül elszabaduló szánkó igen komoly bajokat is okozhat. A sípályához legközelebbi szánkópálya a sípályán túli átjátszóállomástól a sípálya tetejéig vezető kb. 200 méteres szakasz. A Zsindelyes Vendégház parkolóját érdemes célállomásként meghatározni ehhez a programhoz. Amennyiben több napos utat tervezünk a Pilisbe, szálláshelyek között bőven lehet válogatni az egyszerű turistaháztól a minden igényt kielégítő erdei villáig

A Budapest környéki régióban ez a két sípálya elérhető, de érdemes szem előtt tartani, hogy még sokkal több hazai sípálya várja a lesiklás szerelmeseit, mazsolázni ITT lehet.

Szép havas (és jégmentes) erdőket, kellemes téli sportolást!

dobogoko2.jpgForrás: www.dobogokosi.hu

Szólj hozzá!


2014.11.25. 11:01 Verbal

3 hangulatos karácsonyi vásár Budapest környékén

Számos ismerősöm jár külföldre karácsonyi vásárt látogatni, amit részben meg is értek. A téli vásárok forraltboros-fahéjas illata, a gyönyörűen feldíszített terek, pavilonok és ezzel együtt igényes kézműves karácsonyi ajándékok beszerzésének lehetősége valóban van olyan vonzó kombináció, hogy az ember akár több órás autóutat is vállaljon. De van egy jó hírem: nem kell ehhez sem több órás utat vállalni, sem a Budapest környéki régió határait átlépni! Fővárosunk közelében remek kirándulási célpontok vannak, ahol nemcsak a vásári forgatagban merülhetünk el, de hozzá kitűnő programokat is csatolhatunk, hogy teljes legyen a nap.

Szentendre alapjáratban sem egy unalmas, szürke kisváros.. Hát még hóesésben, díszkivilágításban, illatosan! Adventtől Vízkeresztig, Szentendrén programok sokasága várja a helyieket és persze minden látogatót, hogy még könnyebben rá lehessen hangolódni az ünnepekre. A Dumtsa Jenő utcában, november 28-tól január 6-ig tartó Adventi Vásárban pedig bizonyosan sokkal személyesebb, különlegesebb ajándékokat találunk szeretteinknek, mint a hipermarketek polcain. A vásárt gasztrókiállítók teszik végképp ellenállhatatlanná, hiszen ki tudna vagy akarna ellenállni egy bögre forralt eperbornak vagy egy gőzölgő erdélyi kürtöskalácsnak?

SzentendreAdvent.jpgFotó: Dombos János - Forrás: https://www.facebook.com/AdventSzentendre?fref=ts

Visegrád olyan hely, ahová évente többször is érdemes visszatérni, mert biztosan van olyan program, amit még nem láttunk, próbáltunk... Legyen szó aktív élményekről (adrenalinemelő csúszás a Canopy Fun Extreme drótkötélpályáján vagy egy különleges segway-túra a városban az eXtraBringával, esetleg síelés a Nagyvillám sípályán), akár kirándulásról, vagy a történelmi emlékek felfedezéséről, garantáltan feltöltődve térhetünk haza. Ezúttal ezen programokat összekapcsolhatjuk a visegrádi Palotaházban tartott Adventi Kézműves Vásárral, amely december 13-21. között várja a látogatókat lovagi tornabemutatókkal, gyermekműsorokkal és egy hagyományőrző, kézműves vásár minden szépségével.

Visegrád-tél.jpgFotó: Hotel Silvanus - Forrás: http://www.hotelsilvanus.hu/

A Dunakanyar harmadik gyöngyszeme Esztergom, amely - ahogy az alábbi kép is mutatja - télen a szokásosnál is hangulatosabb, varázslatosabb. December 18-21. között, csütörtöktől vasárnapig, idén is a város főterén, a Széchenyi téren várják a karácsonyi vásárok szerelmeseit a pavilonok és az Esztergomi Adventi Vásár  szervezői. Hamarosan itt elérhetők az idei kísérőprogramok, hiszen a portéka-mustra és a falatozás mellett  talpalávalóra is számíthatunk.

 

Esztergom-téli2.jpgFotó: Jan Miklin - Forrás: http://www.janmiklin.cz/

Szólj hozzá!