Felfedező kaland a magyar erdőkben

2016. október 11. 13:50 - Verbal

Középiskolás tanulókból álló háromfős csapatok 2016. október 31-ig jelentkezhetnek az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) „Fedezd fel az örökséged!” című erdőismereti vetélkedőjére. A 2017. január végéig tartó verseny két részből: egy online elméleti, majd egy gyakorlati, terepi fordulóból áll. A résztvevők eközben megismerhetik gazdag természeti örökségünk és a magyar erdőgazdálkodás titkait, illetve értékes túrabolt-utalványokkal is gazdagabbak lehetnek.

Magyarországon több évszázados hagyományra tekint vissza a tervszerű erdőgazdálkodás, amelynek eredményeként az első világháborút követő 10 százalékról mára 20 százalékot meghaladó mértékre nőtt az erdővel borított területek nagysága hazánkban. Közös természeti örökségünket jelentik a hazai erdők, amelyeknek mélyebb megismerése a felfedező korba lépő generációk örökzöld kalandja. Alig ért véget az országszerte 50 helyszínen csaknem 150 programot kínáló, magyar fiatalok ezreit megmozgató XX. Erdők Hete rendezvénysorozat, most egy újabb program segít szorosabbra fűzni a fiatalok és az erdők kapcsolatát.

A magyar erdészek idén 150 éves szakmai civil szervezete, az Országos Erdészeti Egyesület „Fedezd fel az örökséged!” címmel új, kétfordulós erdőismereti vetélkedőt hirdet a Magyarországon tanuló 9-12. osztályos középiskolások körében, amellyel az erdő és az erdészeti munka megismerésének kalandjára csábítja a fiatalokat.

A vetélkedő egyben a középiskolásoknak kiírt európai erdőgazdálkodási és erdőismereti verseny, az YPEF (Young People in European Forests) jövőre Magyarországon tervezett nemzetközi döntőjének felvezetője is, mind szellemiségét, mind az érintett témaköröket illetően.

A jelentkezéseket az OEE 2016. október 31-ig várja a fedezdfel@oee.hu e-mail címre. További részletek ITT

fedezd_fel_az_orokseged_002.jpg

Szólj hozzá!

Újra Magyar Fürdőkultúra Napja Budapesten

2016. október 06. 14:24 - Verbal

Bár a testet-lelket melengető indián nyár – úgy tűnik - véget ért, és az időjárás már a barátságtalanabb arcát mutatja, kétségbe esni nem érdemes, mert most szombaton, október 8-án a budapesti fedett fürdők rendhagyó fürdőlátogatásokkal és változatos, kulturális programokkal csábítják az érdeklődőket. Idestova hat évvel ezelőtt, 2010-ben rendezték meg először a Magyar Fürdőkultúra Napját, és ettől kezdve minden év októberének második szombatján a Magyar Fürdőszövetség méltón megünnepli ezt a napot.

foto2.jpg

„Jó ebédhez szól a nóta”- a Széchenyi Gyógyfürdőben például élő cigánymuzsika mellett költhetjük el szombatnapi ebédünket: a fellépések: 12.00 és 13.30 órakor kezdődnek. Érdemes a Városligetben maradni egy kiadós délutáni fürdőzésre és megvárni a sötétedést, mert 19 órakor látványos esti tűzzsonglőr show-t láthatunk a Tűzfészek Társulat előadásában. Aki pedig először jár a fürdőben, vagy kíváncsi a „Szecska” legféltettebb titkaira, annak a számára idegenvezetést tartanak 11.00 és 15.00 órakor. Gyülekező a termál aulában, előzetes regisztrációnkat pedig az info.szechenyi@spabudapest.hu e-mail címre várják (a csoport 30 főben maximált létszáma miatt regisztráció szükséges!).

foto1.jpg

Ha átugrunk egy kicsit Budára, és a Gellért Gyógyfürdő és Uszoda területén várjuk meg a déli harangszót, akkor ne hagyjuk ki a Presto Kamaraegyüttes és Tóth Orsika énekművész közös koncertjét, amelyen népszerű filmzenék, musical, rock-opera és operett slágerek csendülnek fel 12.30 órától. A Gellért Fürdő területén vizuális-képzőművészeti élményben is lehet részünk, ugyanis a nap folyamán Udvarhelyi Zsuzsanna festőművész AQUA című kiállítása tekinthető meg. Ha pedig vissza akarunk térni az akusztikus élményekhez, akkor feltétlenül regisztráljunk az egyik ingyenes vezetésre, amely a titokzatos „Merülj el a zene világában!” címet viseli: 11, 14 és 17 órai időpontok közül választhatunk, ha időben regisztrálunk az info.gellert@spabudapest.hu e-mail címen (a csoport létszáma itt legfeljebb 25 fő/csoport).

Október 8-án este a Frankel Leó úton minden porcikánkat átadhatjuk a vérpezsdítő latinos lüktetésnek: Carl Oh és Tomanek, a pesti éjszaka igazi zenemágusai afro-kubai, karibi, és brazil lemezgyűjteményük legjavát prezentálják a Szent Lukács Gyógyfürdő és Uszoda területén, este 6 órától egészen éjfélig. Itt egyetlen idegenvezetéshez csatlakozhatunk, mégpedig 15 órától, úgyhogy érdemes mihamarabb regisztrálni a lukacsinformacio@spabudapest.hu címen. Este 8 órától hajnalig meglepetés szauna programok várnak a fürdővendégekre: az exkluzív szauna programokban való részvételhez külön belépőjegy megváltása szükséges!                          

foto3.jpg

A hastánc varázslat ezúttal a Király Gyógyfürdőbe csalogatja a vendégeket, ahol fellép Szőke Mirjam és a Midnight Diamonds. A hölgyek különböző stílusú, kellemes, attraktív hastánc műsorukkal káprázatják el a kedves vendégeket, 17, 18 és 19 órakor. A 20 főre maximált idegenvezetésekre 12, 14 és 16 órakor kerül sor. A látogatás itt is előzetes regisztrációhoz kötött: kiraly@spabudapest.hu.

„Kapcsolj éjszakai üzemmódba!” – e jelszó mentén indul az idei szezonra teljes pompájában megújult, családi fürdővé bővült Paskál Gyógy- és Strandfürdő koktélakcióval megfűszerezett zenés esti fürdőzése, amely – véleményünk szerint – egészen biztosan elnyerné a nap „legcoolabb” fővárosi fürdőprogramjának járó címet. Éjfélig élvezhetjük Zuglóban a pezsdítő ritmusokat, miközben koktélt szürcsölünk a Drink’n Grill Bárban.

A Rudas Gyógyfürdő eddig még soha nem látott, rejtett építészeti és fürdőtörténeti titkaiba avatják be a kíváncsi vendégeket az ingyenes idegenvezetések most szombaton 11, 12 és 13 órától (regisztráció: rudas@spabudapest.hu). „Jó ebédhez szól a nóta” címmel itt is a cigány muzsika jut főszerephez ebédidőben, sőt még tovább is… Koncertek: 12, 14 és 16 órakor a tetőteraszon. A koncertek után „Merülj el az úszás világában!” címmel, rendhagyó úszástörténeti kiállítást tekinthetünk meg az uszoda előcsarnokában. Ezen a napon éjjel is tárt kapukkal várja vendégeit a Rudas 2014. karácsonyán átadott szaunavilága: itt egyedülálló, izgalmas szauna programokban vehetünk részt három ceremóniamesterrel 4 egész órán át, ha a helyszínen regisztrálunk. Este fél 11 és hajnali 1 óra között pedig félóránként hevülhetünk a különféle aromájú felöntések segítségével, mielőtt átadnánk magunkat a lehűlésnek, pihenésnek, relaxációnak.

A Magyar Fürdőkultúra Napjának vendégváró programjairól további érdekességeket olvashatunk a Magyar Fürdőszövetség honlapján!

 

Szólj hozzá!

Toborzó Ünnepéllyel és Huszár Fesztivállal köszönthetjük az őszt Cegléden

2016. szeptember 21. 17:52 - Verbal

Szeptember 23. és 25. között huszonegyedik alkalommal csendülnek fel a harsonák és a honvéd nóták Cegléd város őszi hagyományőrző rendezvényén, a Toborzó Ünnepélyen, mely Kossuth Lajos 1848-as toborzó beszéde előtt tiszteleg.

2014-ben az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listájára is felkerült a Kossuth Kultusz ceglédi hagyománya a Turini Százas Baráti Körnek köszönhetően. A toborzóbeszéd 168. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség központi eseménye a szombat délelőtti, fúvószenekarral, lovas hagyományőrzőkkel, néptáncegyüttesekkel, gyalogos honvédekkel, tüzérekkel kísért hagyományőrző felvonulás, amely a vasútállomástól indul, és a Kossuth térre érkezik. A Népdalkörök műsorát  a KDCS8 Nemzeti Honvéd Díszegység Díszelgő Zászlóalj látványos bemutatója követi a nagyszínpadon.

kossuth_toborzo_unnepely.jpg

Az idei Toborzó Ünnepély Huszár Fesztivállal is kiegészül, melyben a szombati több száz fős hagyományőrző felvonuláson túl helyet kap majd huszár és katonai tábor is, ahol a 48'-as katonaélet mindennapjaiba kaphatunk betekintést. A fesztivál díszvendége a balatonfüredi Reformkori Hagyományőrző Egyesület, melynek tagjai reformkori viselettörténetet is bemutatnak.

Vasárnap fúvószenekari találkozó mellett gyerektoborzóval várják a Ceglédre látogatókat. A gyerekeket fajátékok, körhinta, toborzó iroda, őrségváltás, katonanóták, céllövölde és gólyalábas műsor szórakoztatja. Kora délután a Langaléta Garabonciások előadásában elevenedik meg Háry János, a rettenthetetlen legendás története. Késő délután pedig a Csavar Színház hívogatja nagyszabású utcaszínházi előadásra a kisebbeket és a nagyobbakat, Arany János szatirikus vígeposza, a Nagyidai Cigányok csallóközi feldolgozásával.

Kísérőprogramként szeptember 22-én 17.30-tól a Városháza Dísztermében kerül bemutatásra a Cegléd füstöse című könyv második kötete. Tasnádi Tamás könyve az 1909 és 1978 között működő, Cegléd-Csemő-Hantháza vonalon működő kisvasút – vagy ahogyan a ceglédiek emlegetik: a "csemői kisvonat" – történetét dolgozza fel. Szeptember 23-án Cegléd testvérvárosa, Csíkszereda fotókiállítása látogatható a Kamara Galériában.

Két napon keresztül hívogat az alföldi mezővárosba a Pest megyei Értékek Napja! A Nemzeti Művelődési Intézet Pest megyei irodájának szervezésében bemutatkoznak a megye helyi kulturális és szellemi értékei, Pest megye 18 járásából. Nemzeti Érték Vándortérkép és Hungarikum Játszóház vár mindenkit.

Nem marad el a Civil sziget sem, ahol helyi szervezetek mutatkoznak be, de a 150 éves Vöröskereszt korhű bemutató sátra, a rendőrség és a katonaság toborzósátrai is helyet kapnak. Lesz míves portékák vására, ízek utcája is.

Természetesen könnyűzenei és világzenei koncertek is lesznek: a helyi zenészeinken túl fellép többek között Fehérvári Gábor Alfréd (Freddie), a Kowalsky meg a Vega, a Margaret Island, Szabó Balázs Bandája. Szombat délután roma táncház és a Máskép Zenekar utcazenei fesztiválja varázsol karneváli hangulatot a ceglédi utcákra.

Érdemes a Nagyszínpad környékén maradni és a vacsoránkat itt elkölteni, mert a szervezők egy igazán különleges zenei produkcióval zárják a vasárnapot és a Toborzó Ünnepélyt: két LGT legenda látogat a városba, Solti János és Karácsony János, akik kiegészülnek Heinz Gáborral (Biga) és az Abrakadabra zenekarral, és Zenevonat című produkciójukkal a Locomotiv GT nagy slágereit szólaltatják meg.

Ezekben a napokban a Kossuth Múzeum ingyenesen látogatható! Tekintsék meg az Alföld kapujában található város ünnepi programjait, látogassanak ki a helyszínekre és ünnepeljenek együtt! További információval a helyi Tourinform Iroda munkatársai örömmel szolgálnak.

 kossuth_toborzo_unnepely_2.jpg

www.kossuthtoborzo.hu

www.iranycegled.hu

Szólj hozzá!

Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny

2016. szeptember 13. 13:21 - Verbal

Gasztronómiai Versenyfelhívás
            
a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület (GKRTE) és a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara (BGE-KVIK)
által szervezett Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Versenyén történő részvételre

A verseny helyszíne: Budapest, V. kerület Alkotmány utca 9-11., a BGE-KVIK Oktató Kabinetjében és az intézmény II. emeletén lévő Dr Ketter László IV-es számú Előadóteremben

A verseny időpontja: 2016. december 06. (kedd)
 

Benke László olimpiai bajnok mesterszakács szakmai irányításával működő zsűri ebben az évben a hazai hal - és vadételek minősítését, értékelését, az „Első Magyar Fehérasztal Lovagrend” vándordíjának, illetve a verseny támogatói által felajánlott díjak odaítélését végzi.

A Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny három kategóriában, 3-5 fős csapatok részére kerül meghirdetésre:

  • hagyományőrzők: civil szervezetek, önkormányzatok, intézmények képviselői
  • szakemberek: éttermek, vendéglők, szállodák szakemberei
  • vendéglátóipari szakmunkás -, szakközépiskolai tanulók, főiskolai - és egyetemi hallgatók

A szervezők a fenti kategóriáknak megfelelően várják a versenyzők jelentkezését legkésőbb 2016. október 15-ig a GKRTE 2100 Gödöllő, Patak tér 7. szám alatti posta címén vagy az Egyesület gkrte@vnet.hu e-mail címén.

 Kérjük, hogy a versenyre jelentkezők a jelentkezési szándékuk közlésével egyidejűleg csatolják az általuk készítendő hazai hal- és vadételek, illetve éttermi meleg tészta megnevezését és az ételsor elkészítésének rövid leírását, receptúráját. A versenyzők maguk gondoskodnak az elkészítendő ételek alapanyagairól.

Kérjük a versenyen részt venni kívánó csapatokat, hogy a versenyre 17 adag ételt készítsenek el. Az ételek helyszínre történő szállítását és tálalását saját eszközeik felhasználásával végezzék.

Amennyiben a BGE-KVIK és a GKRTE évadzáró gasztronómiai versenyén nem versenyzőként, hanem a rendezvény támogatóiként kívánnak közreműködni, abban az esetben - a verseny díjazottai részére felajánlandó díj megnevezésének és értékének megjelölésével - ezen szándékukat a verseny szervezőivel a fentiekben megjelölt postai, vagy e-mail címen közölni szíveskedjenek.

A legkiválóbb csapat az „Első Magyar Fehérasztal Lovagrend” vándordíját nyeri el. A szponzorok által felajánlott értékes díjakat a szakmai zsűri értékelését követően a verseny támogatói adják át a díjazottaknak.

A gasztronómiai hagyományaink megőrzését és a színvonalas magyar vendéglátás előtérbe helyezését célzó regionális gasztronómiai versenyen való közreműködését előre is köszönjük!

További információ:
Bárd István
a GKRTE ügyvezető elnöke,
GKRTE Információs Irodája
2100 Gödöllő, Patak tér 7.
Tel.: 06 28/419-231 E-mail:
gkrte@vnet.hu
Honlap:
www.gkrte.hu

Szólj hozzá!

8 jó program szeptember második hétvégéjére

2016. szeptember 07. 12:44 - Verbal

Ha túl vagyunk az óvoda- és iskolakezdés megerőltetőnek nyugodtan nevezhető időszakán, a most következő hétvégén érdemes tekintetünket a kikapcsolódást jelentő programok felé fordítani. Már csak azért is, mert nem csak Budapesten, de a környező településeken is számtalan fesztivál és egyéb rendezvény várja a látogatókat.

  1. Budapest Borfesztivál: kétségtelenül a hétvége legnagyobb durranása, ezért nem kérdés, hogy ezzel kezdjük a sort. A pompás helyszín (Budai Vár), a remek programok (részletek itt) és a minőségi borok garantálják, hogy tartalmas, akár egész napos – sőt, többnapos – elfoglaltságként is tervezhetünk a szeptember 8-11. között zajló rendezvénnyel.ajanloborfeszt.pngFotó: www.aborfesztival.hu
  1. A Nagykőrösi Aranynapok minden kétséget kizáróan a legnagyobb múlttal rendelkező események egyike, hiszen 1935 óta rendezik meg minden évben. A központi helyszín a település Cifrakert nevű ligetes parkja, ahol hagyományőrző, kulturális és gyermekprogramok miriádja várja a látogatókat szeptember 10-11-én. A programok, koncertek, fellépők felsorolása helyett (amikről minden szükséges információt megtalál a honlapon, a rendezvény nevére kattintva), következzen inkább az 1935-ös meghívó egy részlete:

„Hívó szóval fordulunk mindenkihez, aki szereti Nagykőröst, aki barátja Arany János városának, aki ismeri a pirosan mosolygó kőrösi meggyet, a kőrösi salátát, a kőrösi uborkát és azokhoz is, akik még nem tudják, hogy mit jelent ez a szó, hogy Nagykőrös. Jöjjenek hozzánk! Nézzenek bizalommal jobb jövőt váró szemünkbe! Mindenkit jó szívvel hívunk! Mindenkit szeretettel várunk!”

(Dezső Kázmér Polgármester, 1935.)

  1. Újhartyán kevesebb, mint 40 percnyi autóúttal elérhető kis település. Bája éppen abban rejlik, hogy nem fogunk a fővárosban megszokott tömegekkel találkozni, még ha a település kiemelt eseményének is számít a Hartyánfeszt, ami a környékről is szép számban vonz látogatókat. A sváb gasztronómiai és kulturális fesztivál első napján, szeptember 10-én, szombaton 12:00-tól sváb ételeket kóstolhatunk, majd 13:00-tól zenés felvonuláson, nemzetiségi bemutatókon vehetünk részt, míg a hab a tortán bizonyára a Csík Zenekar fellépése lesz 20:30-tól. Vasárnap a vizslásoknak is Hartyánban a helye! Itt zajlik ugyanis az V. Vizsla Túra Fesztivál 09:00-tól, amelyen egyébként ér vizsla nélkül is részt venni. A reggeli erdei kirándulás után vetélkedő, kirakodó vásár és meglepetés! Hogy a vizsláknak vagy gazdiknak, esetleg mindenkinek, az a helyszínen derül csak ki…
  1. A Zsidó Kulturális Fesztivál már javában zajlik és vasárnap zárja műsorainak sorát, így még bőven tervezhetünk vele! Ezen a héten már csak csütörtökön (szept. 7.) és vasárnap (szept. 11.) lesznek programok, összesen 6 különböző pesti helyszínen. Kálloy-Molnár Pétertől Boban Markovic és zenekaráig, a művészeti élet krémjéhez lesz szerencséje azoknak, akik még elcsípnek jegyeket a méltán népszerű fesztivál programjaira. ajanlozskf.pngFotó: http://www.zsidokulturalisfesztival.hu/
  1. Ha Ön, kedves Olvasó, az elmúlt időszakban olthatatlan vágyat érzett, hogy megmérettesse magát kötélhúzásban, akkor bátran olvasson tovább.. Merthogy Vácott a hétvégén, egész pontosan szeptember 10-én 13:00-tól zajlik a Dunakanyar Kötélhúzó Verseny. Talán mindannyiunknak volt már szerencséje kötélhúzáson részt venni vagy tanúja lenni ilyen küzdelemnek, így nem túlzás azt állítani, hogy ez egész biztosan jó móka lesz. Utána kiváló ötlet a hétvégét Vác rejtett kincseinek felfedezésére szánni..ajanlovac.pngFotó: http://rcnews.hu/ii-dunakanyar-kotelhuzo-verseny/
  1. Budapestet a másik irányban elhagyva teljesen más jellegű programba botlunk szombat este, különösen, ha a zsámbéki Lámpamúzeum udvara felé vesszük az irányt. A Nyakas Jazz Klub keretein belül Lackfi János és Dresch Mihály közös verses-zenés estjét hallgathatjuk meg 19 órától… Részletek és jegyvásárlási információk Zsámbék weboldalán.
  1. Szintén szombaton zajlik a Csepel-szigeten, a Kéktó Szabadidő Parkban a Halászléfőző Verseny 09:00 és 13:00 között. Nevezni ugyan már nem lehet, a csapatoknak drukkolni és kóstolni annál inkább.
  1. A sort boros eseménnyel nyitottuk és azzal is zárjuk: a Vinalia, az Aquincumban szervezett Borünnep vasárnap, szeptember 11-én, 11:00 és 18:00 között kerül megrendezésre. Kézműves foglalkozások, szüreti mulatság vetélkedővel, mitikus mesék és természetesen borkóstoló: csak néhány példa a Vinalia izgalmas programjai közül. Kár lenne kihagyni, különösen, ha a gyermek megtudja, hogy római kori légióssal is szelfizhet…

ajanlovinalia.pngFotó: www.aquincum.hu

Szép hétvégét, jó fesztiválozást!

Szólj hozzá!

Itt az első hátizsákos minősítésű szállás a régióban!

2016. augusztus 25. 15:00 - Verbal

Talán nem túlzás már most készülődni lélekben a változékony időjárást hozó nyarat követően, a jóval csendesebb őszi napok, hétvégék programjaira. Ezúttal pedig egy feltöltődésre igazán alkalmas helyszínt mutatunk be, hiszen nehéz annál jobbat elképzelni, mint amikor természetközeli, friss levegőjű, meseszép kirándulóhelyekkel körülölelt szálláshelyen töltünk el néhány napot. Ha ráadásul ezt a néhány napot kellemes társaságban, családdal vagy akár az iskolai osztállyal keressük fel, végképp adott minden a tartalmas időtöltéshez. Ez a szálláshely nem más mint a Csattogó-völgy egyik pihenőháza, a Szarvas-Lak, amely ráadásul nemrég kapta meg 2 hátizsákos minősítését a Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetségétől!

szarvaslak_1.jpg

Hogy hol van a Csattogó-völgy? A Dunakanyarban, Verőce és Kismaros között található pihenőház mindössze 54 km-re Budapesttől, alig egy órás autó- vagy buszúttal megközelíthető. A szálláshely 12 szobával rendelkezik, amelyek közül 2 db kétágyas, míg 10 db szoba háromágyas elhelyezéssel áll a vendégek rendelkezésére, nyáron és télen (hiszen fűthető, szigetelt házról van szó). A szobák mindegyike rendelkezik saját fürdőszobával, míg a Szarvas-Lak üvegezett terasza ideális helyszíne a közös időtöltésnek. Ily módon a 34 fő elszállásolására alkalmas a pihenőház, melynek kapacitása pótágyakkal 46 főre növelhető. A szolgáltatások körét 120 fő befogadására alkalmas étterem és közösségi épület, tűzrakóhely és grillterasz, 10 akadályos magaslati kötélpálya és mászófa (kalandpark), valamint egy 15x8 méteres, feszített víztükrű, napkollektorral fűtött medence teszi teljessé.

szarvaslak_3.jpgszarvaslak_2.jpg

Ha még lennének kétségeink, mivel töltsük el az időt, vessünk egy pillantást a szálláshely oldalára, amiből kiderül, hogy a fentieken túlmenően tenisz-, kosár- és strandröplabda pálya és környékbeli programok garmadája fogad bennünket: kenutúra, erdei vasút, lovaglás, koronglövészet, csak hogy néhányat említsünk.

A helyszínt megismerve már csak egy kérdés merülhet fel: mikor szabad a Szarvas-Lak? Ha a kérdés megfogalmazódott bennünk, keressük fel a szállást az alábbi elérhetőségek valamelyikén:


Szarvas-Lak
Csattogó-völgyi Üdülőházak
telefon: 06-27/581-290 és 06-30/329-8294
e-mail: info@csattogovolgy.hu
web: www.csattogovolgy.hu

Szép őszi időt és kellemes időtöltést a Csattogó-völgyben!

 

Szólj hozzá!

Ahol a kultúra és a jókedv jegyben jár: három hónapon át szól az Óbudai Nyár!

2016. június 08. 18:26 - Verbal

Vannak, akik azért várják oly türelmetlenül a nyári hónapok közeledtét, hogy elmeneküljenek a napszítta, felhevült nagyvárosból. Nekünk, akik hiszünk Budapest négy évszakos vonzerejében, meggyőződésünk, hogy a nyári „Pest” is képes üdeséget, könnyedséget sugározni magából – csak éppen fel kell fedezzük hozzá a megfelelő helyszíneket, s máris „kimaxolhatjuk” az élményt egy fülledt nyári délutánon, andalító estén is. Egy ilyen „titkos tipp” lehet az ajtónkon kopogtató uborkaszezon közepette a főváros III. kerülete, az ezernyi legendát őrző Óbuda, amely – már csak a Duna-part közelsége okán is – kitűnően alkalmas az egyestés, de annál tartalmasabb kikapcsolódásra. S ami mindehhez a kulisszákat adja, amiért feltétlenül érdemes ide eljönni és körülnézni: az Óbudai Nyár, amely 2001 óta Budapest egyik legreprezentatívabb nyári kulturális rendezvénysorozatává nőtte ki magát. Az Óbudai Nyár eseményei nem csupán a Győr vagy Nyíregyháza méreteivel vetekedő városrész különböző pontjain élő embereket hozzák közelebb egymáshoz, hanem a számos római és újkori kincset őrző, emellett több fürdőnek, strandnak, árnyas vízparti sétánynak és szórakozónegyednek otthont adó kerületbe ellátogató vendéget is közelebb hozzák az itt élőkhöz.

„Nagy-Budapest” egyik legépebben fennmaradt kisvárosias főtere, a békebeli polgári atmoszféráját mindmáig becsesen őrző óbudai Fő tér nagyszínpadának hétvégi előadásai jelentik a hagyományos értelemben vett Óbudai Nyár szellemi ütőerét, gyújtópontját. Ám a szerteágazó kulturális kínálat – szabadtéri vetítések, színielőadások és koncertek, valamint számos templom, múzeum és kiállítóhely rendkívüli igényességgel összeállított művészeti és szabadidős programfüzére – szinte az egész kerületet behálózza az évnek ebben a szakában. Fatima Spar & Freedom Fries, The Speakeasies Swing Band, „Sir” Oliver Mally, Rúzsa Magdi, Szikora Róbert és az R-GO, a Csík zenekar, Vastag Tamás, Bódy Magdi, a Deák Bill Blues Band, Nyertes Zsuzsa, Götz Anna – csak néhány név, akiket az Óbudai Nyár keretében különböző helyszíneken és színpadokon láthatunk.

video URL: obudainyar.hu

Az Óbudai Kulturális Központ által szervezett rendezvénysorozatot minden évben gazdagítják a kerület kulturális intézményei, többek között az Óbudai Társaskör, az Óbudai Múzeum és a Goldberger Textilipari Gyűjtemény, az Aquincumi Múzeum, a Kassák Múzeum, valamint az Óbudai Platán Könyvtár. A zenei és színházi programok több helyszínen zajlanak, így a Fő téren, a Zichy udvarban, a Kobuci kertben, a Csobánka téren, a 3K-ban és a Fellini Római Kultúrbisztróban is. A zenei kínálat igazán változatos, nemzetközi felhozatalt ígér: júniusban a Fő téren lép fel a görög The Speakeasies Swing Band és az Óbudai Danubia Zenekar, majd a hónap utolsó hétvégéjén az Óbudai Búcsú keretében lesz Budapest Ragtime Band koncert, fellép Szekeres Adrien, de fergeteges bulira invitálja a rajongókat Szikora Róbert és az R-GO is.

A július is hasonlóan izgalmas lesz, hiszen július 7-én a New York hangjai koncert keretében Pál Dénes, Vastag Tamás, Bódy Magdi és a Stúdió11 New York hangulatát idézik meg többek között Liza Minelli vagy Frank Sinatra dalaival. Az ezt követő napon az osztrák Fatima Spar & Freedom Fries lép fel a Fő téren. A török származású osztrák énekesnő által vezetett nemzetközi felállású csapat dszesszbe öltött világzenéje, charlestonnal kevert klezmer muzsikája felhőtlen szórakozást ígér.

A Fő téren júliusban láthatjuk és hallhatjuk még Rúzsa Magdit, a Csík zenekart, a Zichy udvarban pedig a csíkszeredai sZemPöl Offchestra lép színpadra, akik szabadon mászkálnak a stílusok között, és vetítésekkel audiovizuális élménnyé alakítják a koncertjüket. Az Óbudai Társaskör színházi és zenei előadásokkal is várja az érdeklődőket Muzsika, illetve Színház a kertben címmel. Ott lesz Snétberger Ferenc, a Hot Jazz Band, a Budapesti vonósok, valamint Egressy Zoltán: Halál hotel című, és Daniel Glattauer: Párterápia című darabja.

csik_zenekar_foto_2014.jpg

fotó: Csík Zenekar - Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.

A nyár a Kobuci kertben is változatos programokat kínál. Július végén az Óbudai Blues Fesztiválon spanyol, angol, osztrák, holland és magyar zenekarok is fellépnek. Óbuda a filmrajongók számára is ideális lesz, hiszen olyan klasszikusokat nézhetnek meg a Kobuci kertmoziban ingyen, mint a Tizedes meg a többiek, az Üvegtigris, az Indul a bakterház, vagy a kortárs filmművészet kiemelkedő alkotása, a Liza, a rókatündér. A Római part kedvelt napozó-, pihenő-, szunyókáló- és sörözgető helyén, a Fellini Római Kultúrbisztróban is folyamatosan lesznek vetítések: ide inkább a művészfilmek kedvelőit várják.

Az Esernyős – Óbudai Kulturális és Információs Ponton folyamatosan a legváltozatosabb érdekességek várják az arra járókat: kiállítások, bor és sör kóstolók, jazz koncertek és egyéb előadások. Külön kényelmet jelent az Óbudai Nyár látogatóinak, hogy az Óbuda Napján debütált ÓbudaFree Wifi, amelynek első ütemében a Fő terén, a Zichy udvarban és a Szentlélek téren internetezhetnek a kerületben élők és az ide látogatók.

A részletes programot a www.obudainyar.hu oldalon találhatjuk meg.

Szólj hozzá!

János Vitézzel és péntek esti vidámságokkal erősít a nyárra Ráckeve

2016. június 03. 14:22 - Verbal

A Csepel-sziget hallatán sokunknak még a régi beidegződések – teherautógyár, lakihegyi rádiótorony, jobb esetben a dunai nyaralók és horgásztanyák – jutnak eszébe először. De ha picit tovább fürkészünk, akkor hamar kiderül, hogy a sziget turisztikai „fővárosába”, Ráckevére bármikor indulunk neki, unatkozni biztosan nem fogunk, mert ez a mediterrán hangulatú városka egész nyáron át tartó programfolyammal várja vendégeit. A Kultúra Magyar Városa 2010 címmel is büszkélkedhető Ráckevét évszázadok óta méltán tartják számon a sziget „fővárosaként”, hiszen történelmi és épített örökségével, gazdag kulturális programjaival, gasztronómiai kínálatával tökéletes célpontot jelent az ide látogatóknak, és szinte tálcán kínálja magát arra, hogy innen indulva barangoljuk be a környéket. Minderre kitűnő alkalom június első hétvégéje, amely a János Vitézről elnevezett Mesefesztivállal csalogat a Budapesttől mindössze 47 km-re délre fekvő Duna-parti városkába.

Él Ráckevén egy legenda a szélesebb köztudatban, miszerint Petőfi Sándor a János Vitéz alakját egy ráckevei jobbágyfiúból lett huszárkapitányról, Horváth Nepomuki Jánosról mintázta. Szép legenda, melyet bizonyossággal igazolni nem lehet, de gyanúra okot adó tényösszefüggések erősítik a legenda hitelét.

Ki is volt Horváth N. János?

Az 1774. május 10-én született Horváth N. János szabó szakmát tanult. 1793. március 14-én a Ráckevén verbuváló 5. Huszárezredbe 12 évre felcsapott huszárnak. Itt hagyta a hozzá gyengéd szálakkal kötődő Piringer Juliskát – nevelőapjának lányát –, és az ezreddel Taljánországba (Olaszországba) ment. Végigverekedte a napóleoni háborúkat, katonaként maga is járt a francia „király” országában. Vitézségéért több kitüntetést kapott (Ezüst Vitézségi Érem, Nápolyi-Szicíliai Aranykereszt, Ármádia Keresztje). Gyorsan emelkedett a ranglétrán, 1813-ban már kapitány és önálló huszárszázadot kapott. 1814. március 19-én VII. Pius pápa kiszabadult Napóleon fogságából. Francia földről Horváth N. János huszárszázada kísérte, vitte az Alpokon keresztül Itáliába a 72 éves pápát („Kukorica Jancsi lova meg-megbotlott a csillagokban”). 1815-ben leszerelt, s itt Ráckevén élt 1815 és 1824 között. Pilinger Juliska közben férjhez ment Gáspár János molnárhoz. Horváth N. János 1846-ban végrendelkezett, s minden ingóságát, az értékes kitüntetéseit is Juliskára hagyta. 1815-ben Olaszországban megfestette portréját, ami az Árpád Múzeumban látható. 1847-ben halt meg, sírját a ráckevei katolikus temetőben lelhetjük fel.

eg_jvn15_497_1.jpg

forrás: Tourinform Ráckeve - fotó: Engyel Gábor

A tavalyi évtől új helyszínen, a Vadkacsa Szabadtrandon június 4-én megrendezésre kerülő János Vitéz Mesefesztivál ötletét ez a legenda adta, s az elbeszélő költemény alapján összeállított programok között valamennyi korosztály megtalálhatja a kedvére valót: pontgyűjtő csapatversenyek, rajzverseny, mesejelmez- és verbunkverseny, homokvárépítés, helytörténeti és irodalmi vetélkedő, deszkafutás, szekértolás, zsiványvadászat, patkóhajítás, óriás leküzdése, Kőleves-készítés szerepel a repertoáron. Aki kimerészkedne a nyílt vízre, annak a kedvéért lesz Senki-sziget kerülés sárkányhajóval, sétahajózás, valamint további érdekes és változatos programok. A rendezvény látogatói egész nap sétálgathatnak a Művészetek utcáján, részt vehetnek kézműves foglalkozásokon, tehetnek egy kellemes kenutúrát a Kis-Dunán és válogathatnak a kirakodó vásár portékáiból. A részletes programról a rendezvény kreatívja tájékoztat bennünket.

De a ráckevei nyár természetesen itt nem ér véget: „A hétvége garantáltan pénteken kezdődik” szlogennel hívják és várják az érdeklődőket június 3. és augusztus 5. között a Péntek Esti Korzó vidám rendezvényeire a Szegedi Kis István sétányon a PEK színpadnál. A környék egyik legsikeresebb és legnépszerűbb rendezvénysorozatának savát-borsát a 18 órakor kezdődő, közel 4 órás színpadi műsor szolgáltatja musical összeállításokkal, helyi nemzetiségi zenekarokkal, jazz-fúvósokkal, pezsdítő latin slágerekkel, mazsorett-csoporttal, bűvész show-val, rendhagyó irodalomórával, a gyerekeknek Piroska és a farkas, Ludas Matyi és Vuk meséjével. Júliusban a PEK vendége lesz a Fabula Bábszínház, Szent Iván estéjén pedig a bátrabbak tűzugrással tiszteleghetnek az esztendő legrövidebb éjszakája előtt. A színpadi produkciókkal párhuzamosan gasztronómiai ínyencségek, kézműves foglalkozások, kirakodóvásár, helyi és környékbeli alkotóművészek kiállítása és gyermek játszóház adja meg az alaphangot a kellemes Duna-parti nyárestéhez. Ne várjunk hát tovább, induljunk neki a nagyvárosból délnek, s a nyári időszakban töltsük a péntek estét Ráckevén! De előtte még keressük fel a kisváros színpompás természeti-kulturális látnivalókkal, romantikus vízparti élőhelyekkel kecsegtető környékét is — nem fogjuk megbánni!

kisdunakenutura2.jpg

forrás: Tourinform Ráckeve - fotó: Engyel Gábor

A János Vitéz Mesefesztivál és a PEK programjait az Ács Károly Művelődési Központ szervezi, a Tourinform Iroda pedig a helyszínen segít az érdeklődők informálásában, adott esetben a szállásunk megszervezésében és a legjobb vendéglátóhelyek ajánlásában.

Szólj hozzá!

Jótékony vasárnap május végén

2016. május 25. 19:45 - Verbal

Május első vasárnapja, Anyák Napja mindannyiunk ünnepe valamilyen formában. Május utolsó vasárnapja idén szintén jeles nap lesz és szintén a családról szól, de egy sokkal szomorúbb, szívszorítóbb nap is egyben. Idén május 29-én, vasárnap kerül megrendezésre az Ezer Lámpás Éjszakája, amely már egyre többeknek jelent egyértelmű asszociációt az eltűnt gyermekekkel. A szervezők országszerte több helyszínen készülnek jótékonysági koncertekkel, a nemes célt megvalósulását elősegíteni: „Hogy minden gyermek hazataláljon”.

Ma, május 25-én van az Eltűnt Gyerekek Világnapja, viszont a rendezvény vasárnap, május 29-én valósul meg, ekkor követik egymást a színpadon zenészek és művészek, ekkor engednek a magasba több ezer lufit a résztvevők, hogy közösen hívják fel a figyelmet az aggasztó statisztikákra… Tavaly közel 20000 gyermek tűnt el Magyarországon, ami önmagában is riasztó szám, de ha csak egyetlen eltűnt gyermek szülei helyébe képzeljük magunkat, máris érezzük és átéljük ezen kezdeményezés fontosságát.

Találkozzunk vasárnap az Ötvenhatosok Terén (további részletek ITT)

ezerlampas.png

Szólj hozzá!

Jubileumi kiállítás 20 év kincseiből Gödöllőn

2016. május 23. 17:36 - Verbal

Gödöllő ünnepel! Így van, a Királyi Kastély 2016-ban egész éven át jubilál: talán még sokan emlékezünk rá, hogy húsz évvel ezelőtt, 1996-ban milyen látványos ünnepség keretében nyílt meg a világi barokk építészet hazai zászlóshajójának számító Királyi Kastély pazarul felújított központi épületszárnya. Sissi császárné kedvenc kastélya akkoriban még csak ébredezett Csipkerózsika-álmából, a sokáig szovjet laktanyának használt, kettős U-alakú, nyolcszárnyú épületegyüttes lassan mégis kezdett méltó helyére kerülni a magyar köztudatban. Aztán egyre-másra jöttek a rekonstrukciós programok, nyíltak az időszaki kiállítások, a Barokk Színház és a Lovarda benépesült egyszeri látogatókkal, művészemberekkel, majd 2011-ben, a magyar EU-elnökség idején a legmagasabb körökből érkező diplomatákkal, és egyértelművé vált, hogy a legszebb Budapest környéki főúri kastély ismertségre, elismertségre és gyarapodásra van ítélve. Persze mindahhoz, amit ma látunk – beleértve a Kastélykert déli oldalán nemrégiben megnyílt Herbáriumot is –, elengedhetetlen volt az üzemeltetők kreativitása, újító ösztöne, szorgalma is.

Ám a fő hangsúlyt most, húsz évvel a megnyitást követően is arra helyezi a létesítmény gazdája, hogy a magyar történelem – és persze Gödöllő krónikájának – utolsó három évszázadát felölelő tárgyi-szellemi kulturális örökség minél reprezentatívabban és élményszerűbben jusson el a látogatókhoz. És aki idén nyáron Gödöllőre látogat, az egy igazán professzionális restaurátori teljesítménnyel fog majd találkozni: május 20-án államtitkári jelenlét mellett nyílt meg az elmúlt két évtized legérdekesebb és legkülönlegesebb szerzeményeiből, letéti tárgyaiból összeállított tárlat, „20 év kincsei – Tárgyak és történetek a gödöllői kastélyban” címmel, és egészen október elejéig várja majd kíváncsi látogatóit.

fj_csillag_001.jpg

Ferenc József csillaga - fotó: GKK

A Rudolf-szárnyban megnyílt tárlaton a kastély történetéhez szervesen kapcsolódó műtárgyak - köztük festmények, textilmunkák, bútorok, kerámiák, porcelánok - mellett olyan tárgyak is láthatók, mint például az egykor itt elszállásolt szovjet katonák otthonról hozott poharai, kályhalyukba rejtett levelei, hiszen ezek is a kastély színes-szagos, hol vidám, hol szomorkás tónusú múltjának részét képezik. A tárlat ötletgazdái és kivitelezői nem kevesebbet állítanak, mint hogy a „tárgyak és a mögöttük meghúzódó történetek révén olyan új, izgalmas kiállítás jött létre, amely azokat is visszahívja, akik már többször jártak a kastélyban”. — Ebbéli várakozásukat pedig könnyen igazolhatják az előttünk álló hónapok, hiszen a tárlaton nem csak szép és értékes műtárgyak mutatkoznak be, hanem a látogató ismeretséget köthet a hozzájuk kötődő történetekkel, anekdotákkal, no és magukkal az adományozó személyekkel is. Megéri az állandó kiállításokra is jegyet váltani, ha Gödöllőre kirándulunk, hiszen a „20 év kincsei” című kiállításra szóló kiegészítő jegyet így mindössze 1.200 Ft-ért vásárolhatjuk meg.

Természetesen a családi hétvégék szép hagyománya idén is folytatódik Gödöllőn: már három hetet sem kell várnunk, és június 11-én itt a Koronázási Hétvége. A kastély legendás, 1867. évi ünnepélyes kulcsátadását – melynek főszereplője Erzsébet királyné és I. Ferenc József császár –, és a királyi család hétköznapjait idézhetjük fel kellemes kikapcsolódást kínáló hétvégi családi programokkal: a gödöllői zeneiskolás növendékek ajándék népdalcsokrával, a Szűcs Mihály Huszárbandérium lovasbemutatójával, a kastély parkjában interaktív vetélkedőkkel, parktúrával és vadászattörténeti bemutatóval, a múzeumban tárlatvezetéssel, a díszudvaron bábelőadásokkal mindkét napon. Akit részletesebben érdekel a program, az a Kastély honlapján hamarosan belepillanthat!

ferenc_jozsef_dsc_1040-2.JPG

 Ferenc József dolgozószobája - fotó: GKK

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása