Merülés az Aquaworldben

2014. július 27. 22:50 - Év Utazója

3. nap - Budapest Aquaworld

Csütörtökön tettem be életemben először a lábam a budapesti Aquaworldbe, viszont akkor rendesen belemerültem a helyszín nyújtotta élvezetekbe. Tulajdonképpen szó szerint, mivel búvár leckét vettem. Az Év Utazója projekt 10. hetében várhatóan a Kőbányai Sörgyár pincerendszerében fogok merülni, természetesen nem egyedül. Kezdő búvárként ez alkalom némi gyakorlást igényel, ezért is vettem részt egy rövid búvár oktatáson a napokban.

Az oktatóm, Mahmud, nagyon türelmesen magyarázta az alapokat és rövid gyakorlatokat csináltatott velem, hogy magabiztosabban érezzem magam a víz alatt. Erre a célra a hullámmedencét használtuk. Körülöttünk fürdőző tömegek voltak, mi pedig csak merültünk. Ennek a "zsúfoltságnak" is megvolt a hangulata. Egy kisfiú a víz alá merült búvárfelszerelés nélkül, hogy integethessen nekem, Mahmud pedig fotókat készített. Nem volt könnyű helyzetben, mivel folyamatosan bugyborékoltam. Szólt is, hogy néha tartsam vissza, hogy "szénsavmentes" képet is készíthessen rólam.

buvar.jpg

 Kézjeleket is tanultam. Jól vagyok. :)

Alapvetően a felszereléssel ismertetett meg. Merülés közben a kinti és a benti nyomás kiegyenlítése miatt be kell fogni az orrot és kifelé fújni rajta a levegőt, a szájat becsukva. Ez elég küzdelmes volt számomra. Az uszonyt is szokni kellett. Az oktatóm néha jókat mosolygott rajtam mikor összeakadt a lábam. Elmesélte azt is, hogy milyen volt élete első találkozása egy cápával. Érdekes élmény volt egy idegen közegben időzni. Végig éreztem, hogy ez merőben más, mint amit megszoktam és legalább annyira félelmetes, mint a magasban lenni. Csúcs volt! Nagyon várom a tizedik hetet!

buvar_1.jpg

Mélyben kukucskálok.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonbudapesten.blog.hu/api/trackback/id/tr186540415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.