A mama főztje luxuskivitelben

2016. július 05. 15:46 - Bezselics Ildikó

Magyarországon 1922 óta foglalkoznak levendulatermesztéssel – így a mi „ős-levendulásunk”, mely a Tihanyi félszigeten található, valójában még nincs 100 éves. Az elmúlt 15 évben a Pannonhalmi Apátság is csodás ültetvényt hozott létre, két éve pedig a Dunakanyarban is van egy picike mező, melynek az a különlegessége a fent említettekhez képest, hogy egy exkluzív kis szállodát vesz körül, így a szobák és az étterem teraszán pihenve nemcsak a csodás panorámát, hanem a bódító illatot is élvezhetjük.

A Natura Hill Zebegény szálloda tulajdonosa egy fiatal házaspár, Hodik Tibor és Adrienn, akik egy kirándulás során szerettek bele a Zebegény mellett található szeles fennsíkba, és elhatározták, hogy itt fognak élni és családot alapítani. Aki pedig itt akar élni, annak itt is kell dolgozni, és aki itt akar dolgozni, annak létre kell hoznia magának egy munkahelyet...

Csoda nem kellett hozzá, de munka, hit és kitartás annál inkább: az első gondolattól számított 5 év múlva itt élnek és dolgoznak a két évvel ezelőtt megnyitott szállodában, és már két kisgyerek is szaladgál az asztal körül.

Pedig a tervek nagyszabásúbbak voltak egy szerény kis panziónál: a szobák luxusigénnyel lettek felszerelve, és a szálloda étterme sem a szokásos vidéki vendéglátásra épült. De megmutatták, hogy így is lehet: szinte telt házzal üzemelnek a nyitás óta.

Én legutoljára akkor jártam náluk, mikor elültették a levendulapalántákat, ideje volt kipróbálni, merre tart a konyha: hogy működik a falusi fine dining.

Szerencsére sok alapanyagot be tudnak szerezni a környékbeli termelőktől, a fűszernövények, zöldségek pedig a saját kertjükből valók. Áprilistól októberig minden nap van konyha, a téli hónapokban csütörtöktől vasárnapig. Nagyon jó rendszert találtak ki az étkeztetésre: így valóban mindig a legjobb, legfrissebb alapanyagokból dolgozhatnak, és nincs maradék vagy felesleg a konyhán. Minden nap egyedi menüt kínálnak: az ebéd 3, a vacsora 4 fogásos. Ebédidőben két turnusban (12 óra és 14 órakor) 30 embert tudnak kiszolgálni, este 19 órától vacsoraidőben 25-öt. A hétvégi időpontok általában 2 nappal előre betelnek, a menüt asztalfoglaláskor megmondják. Ez a kis toszkán családi vendéglőkre emlékeztet, ahol mindig az az ebéd vagy a vacsora, amit a mama főz – ott asztalfoglaláskor is nagyjából ennyit szoktak mondani...

20160703_125820.jpg

A vacsorához pedig hozzátartozik még egy fogás: a csodás naplemente a Dunakanyar felett...

20160703_142752.jpg

Én egy klasszikus vasárnapi ebéden voltam, csak a rántott mangalicát fogasra cseréltem. Az ételek alapjában véve egyszerűek, de nagyon kifinomult ízvilággal, technikailag tökéletesen kivitelezve:

 

Hideg eperleves

Tálaláskor a tányérban a következő kis kiegészítő ízelemek várakoztak: joghurttal kikevert túrókrém, narancszselé, friss málna, epersalsa és csokis brownie morzsa. A levest a tejszínen kívül marcipánnal keverték ki. Nem akarom részletezni az élményt...

Rántott fogasfilé osztrák krumplisalátával

A hal friss, a panír könnyed és finoman roppan. A hagyományos osztrák krumplisaláta francia magos mustárral készült, enyhén meglocsolva tökmagolajjal. A mama főztje luxuskivitelben...

20160703_132742.jpg

Chartreuse fagylalt és fehér csokoládé mousse házi granola morzsán tálalva, aranyló csokirögökkel

A chartreuse egy 120 éves francia gyógynövény likőr, melyet szerzetesek készítenek. Az Unicumhoz és a Jagermeisterhez képest kifinomultabb, szebb, az élvezeti értéke is nagyobb, zöld és sárga színben készül. Fagylalt formájában még nem kóstoltam, nagyon izgalmas és finom, különösen a fehércsoki mousse-szal felváltva kanalazgatva.

20160703_134851.jpg

Ezek után nem mondom el, milyen finom a kávéjuk: viszont aki szeretné, elkészítheti magának a reggelizőpultnál. Levendulaszörpöt ittam, melyet a szomszédos Nagybörzsönyben készít egy másik család, aki szintén úgy döntött, hogy itt akar élni (a borválogatásuk is nagyon jó, de ezt nem fogadja el igazolásul a rendőr, és ide csak autóval lehet eljutni).

Mindenképpen javaslom ezt a kirándulást, lehetőleg addig, amíg virágzik a levendula: két óra a teraszon felér egy napnyi pihenéssel!

2 komment
Címkék: Dunakanyar

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonbudapesten.blog.hu/api/trackback/id/tr48867968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Billy Pilgrim 2016.07.07. 13:00:38

Érdekes az az utazóblog, ami elfelejti leírni a hely nevét, címét :DDD

A Natura Hill Zebegényről van szó és a szerző értelmi képességeivel ellentétben tényleg zseniálisak.

báró Csekonics 2016.07.07. 13:51:22

Isten bizony szeretném kipróbálni - de miért kell az olvasóra bízni hogy kinyomozza?
Nyugodtan ideírhattad volna hogy a Natura Hillről volt szó...