Mi jut eszünkbe először, ha azt halljuk, hogy Dunakanyar? Szentendre kacskaringós, művészi utcái, Mátyás királyunk Palotája Visegrádon, a monumentális esztergomi Bazilika, a túrázás, a Duna maga, a csodás táj, az erdei kisvasutak, vagy valami egészen más. Magyarország igazi Rubik-kockája az a Dunakanyar, amely megunhatatlan, és bárhogy is kezdjük el körüljárni, a végén mindig egy letisztult és varázslatos élménnyel gazdagodunk. A következő írásban javaslatot teszek arra, hogy hogyan lehet 3 nap alatt úgy bejárni a Dunakanyart, hogy a legizgalmasabb, és néha talán a sokak számára még nem ismert látnivalók, programok is felszínre kerüljenek. Mert most őszintén: szürkemarhát etetni tejfölös kenyérrel, segway-jel köszönteni Mátyást és 100 méter magasból megcsodálni az orgonák felett a Börzsönyt, az nincs benne a napi alvás-munka-evés-alvás rutinodban Neked sem...

Gourmet boci a szentendrei Skanzenben

Szóval, utamat megkezdve mondjuk Budapestről, hipp és hopp eljutottam a 11-es úton a szomszédos Szentendre városkájába, a csodálatos művész paradicsomba, ahol a kacskaringós utcák, a templomtornyok, a romantikus sikátorok és a gourmet szürkemarhák a jellemzőek. A sárga bohócnak is csak akkor van jó szendvicse, ha a boci jókat eszik. Így ha ellátogatunk a Skanzenba, akkor találkozhatunk a képen látható kedves jószággal, és mókás pajtásaival is, így például a mangalicával vagy a gyöngyössel. Kötelező gyerek program, mint mindenki olvashatja.

A Johnny and Julie Co. mézeskalács vállalkozás nem rég indult be

Nagymama, Piroska, Farkas, Boszorkány, Mézeskalács. Nem, nem a legújabb Narnia film jön ki a mozikba, de hasonló érzés fogott el, amikor a Skanzenben sétálgattam. Átléptem a bejárat kapuját, és azonnal egy csodás világ fogadott. Rengeteg apró kis törpe (osztálykirándulás), mesebeli állatok, mosolygó arcok és jó illatok.

A lényeg az egyensúly... a lelki egyensúly...

A Skanzenben eltöltött idő alatt kellemesen feltöltődtem, és úgy éreztem, hogy a nagy városi rohanás után visszataláltam egy kicsit a természethez, egy kicsit a múlthoz, a gyökereimhez. Nagyon jó hangulatban indulhattam hát tovább Visegrádra, ahol egy igen mozgalmas nap várt rám. A két város egymástól mintegy 20 kilométerre található, tehát nem kellett sokat utaznom tovább a 11-esen és a következő kép fogadott:

Kilátás a Fellegvárból

Utam egyenesen a Fellegvárba vezetett, ahonnan mennyei kilátás nyílik a Dunakanyarra, és szó szerint átjárja az embert a történelmi térerő. A híres királytalálkozó helyszíne ma már nem a szoros felügyeletének feladatát látja el, sokkal inkább a turisták kedvelt célpontja lett. Ha valaki kedveli a fotózást és a korán kelést, akkor aranyat ugyan nem, de valami hasonlót nyerhet. Csodálatos kilátás, varázslatos fények, jó levegő, kétkerekű paripák, jelenkori lovagok, de erről majd később...

eXtrabringákkal a Salamon-toronyban

Miután bejártam a Fellegvárat és rengeteget fotóztam, felkerekedtem, hogy megkeressem Koncz Áront, aki valamiért sem a két lábában, sem a négykerekűekben nem látott fantáziát, így inkább két kerékre váltott, és azt sem akárhogyan tette. Az eXtrabringa, ahogy a képen is látható egy két kerekű, nehéz terepre szánt szegvéj szerű kütyü, de mégsem az. Nagyon könnyű beleszerelmesedni, hiszen egyszerűen irányítható, és teljesen más érzés mintha motorral vagy biciklivel mennénk valahova. A betanulás után 20 perccel már repesztettünk is végig a Duna-parton, a Királyi Palota előtt és fent Visegrád dombos részein is, egészen a Salamon-toronyig. 

És, hogy mi történt velem a Salamon-toronyban és azután? Arról egy következő postban írok majd, talán még a héten! De előre annyit csak, hogy kardok, íjak és lekvárok következnek...

[Katko]