Zalán Tibor

Budapest-kuplé

Ha eljön az est,

mint egy fiatal, ruganyos lánytest

feldobja magát és pörögni kezd

ő a soha sem vénülő  szerelmes nő:

Budapest.

Gyúlnak a hidak

és lángra kapnak a lusta szívek,

a sötétet feltépik neon-színek,

egymáshoz ütődik a sok felhevült test:

ez Budapest.

Nyitnak a bárok

és a villamosról mind leszállnak

tinilányok, tenyérnyi  nadrágban,

aki rájuk néz az mind nyer, egyúttal veszt:

ez Budapest.

Nézd a Parlament

fényeit, vagy átellent odafent

a Vár körül a sok holdas idegent,

ki látványt vagy érzelmi lámpást keres:

ez Budapest.

Reggelre kelve

Tamás nem megy le pálinkáért se,

és ahogy ébredezik a város

álmosan megkínál egy félbehagyott keksz:

ez Budapest.

Villamos csenget,

nyolc órára beáll a forgalom,

inkább indulsz a szürke hajnalon

sétára egyet, hisz aludni már minek:

ez Budapest.

Zsong, mint egy méhkas

az Oktogon körül turista-had,

nyitnak a romkocsmák és a bárok,

kávézó polgárok, elhagyott jegyzetek:

ez Budapest.

Liheg, szörnyeteg,

virul, szépül, de lehet nagybeteg,

a széttúrt utcák goromba hegek

testén, de közben lebeg, kacér, integet,

ez Budapest.

Óbudán élek,

itt, hol lélegzik a Krúdy-lélek,

Orbán Ottó, Kassák és még mások

taposták itt a kopott macskaköveket:

ez Budapest.

Máshol hogy élni –

nem, persze itt sem hogy annyira jó,

de a Dunán (mindig) elúszik egy hajó

rajta a múlt, szerelem, bűn, sors és kereszt:

s ez Budapest.