Szépen rímel, de mit is jelent? Magyarosítva és szabadfordításban nagyjából annyit, hogy emlékeim egy borvidékről. Mert aki a bor világában kicsit is otthon van, már hallotta és használja azt a szép francia szót, hogy terroir. Sőt igazából ezt használja leginkább, megfelelő magyar szó hiányában, hiszen a terroir nem borvidéket, nem is borrégiót jelent, hanem egy olyan – akár néhány szőlőtőkényi – földet, földdarabkát, melynek adottságai eltérnek a szomszédos földdarabkától. Klimatikus adottságokban, fekvésben, kőzetben, művelésmódban, többek között.

Nos, ez a bejegyzés a Budapest és környékének szőlőiről és termelőiről szól, éppen azért mert nem gondolnánk, hogy ezekről is lehet (hosszan) írni. Pedig lehet, és nemcsak azért mert egy WSET borszakértői oklevél már ellátja az embert ehhez is elegendő szakzsargonnal, hanem azért mert igenis sok látogatásra érdemes borászat található a régióban.

A borfesztivál szép és jó, de nem mindenkinek való. Nekem, aki nem szeret tülekedni, viszont értékeli ha beszélhet két szónál többet a borásszal a boráról, inkább a személyes pincelátogatás való. Talán ezért is kezdtem el Bor-Schola tanulmányaimmal egy időben, valamikor tizenegynéhány éve járni az országot kifejezetten ezzel a céllal. Oké, először a diplomamunka indokolta a dél-balatoni borászatoknál szorgalmasan tett látogatásokat, de hamar rájöttem, hogy nem véletlenül ismerik fel egyre többen a borturistáskodás szépségeit. Ez egyébként gyerekkel együtt is működik (néhány évessel már nem annyira, de egy év alattival még egész jól), amíg pici és sokat alszik, addig az ún. egy puttonyos borkóstoló simán bevállalható.

Ha már a Budapest-Közép-Dunavidék borairól beszélünk, ki mással lehetne kezdeni, mint Gálné Dignisz Évával, aki komoly elismerést szerzett 2013-ban, azzal, hogy első nőként választották meg az Év Bortermelőjének. Fontos a helyén kezelni az itteni kiváló, zamatos, megfizethető borokat, vagyis figyelembe venni, hogy a kunsági borvidék földrajzi-geológiai adottságai már önmagában meghatározzák a borok jellegét, ne hasonlítsuk hát ezeket más borvidék felső kategóriás nagyágyúihoz. Kellenek a mindennapokra a könnyen érthető és fogyasztható borok is, érdemes hát az ilyen tételeket készítő pincészeteknek is figyelmet szentelni (Kékfrankos roséjuk nem véletlenül söpört be annyi díjat). A szigetcsépi Gál Szőlőbirtok és Pincészetnél tett látogatásunk után, vehetjük az irányt a közeli Ráckeve felé, ahol vérmérséklettől függően választhatjuk következő programunk célpontjának a barokk kastélyszálló éttermét, netán egy sétahajózást az Angyali-szigethez, illetve ha szerdán vagy szombaton sodor ide az élet, egy jó kis Duna parti csónakos piacozást.

Maradva a Kunsági Borvidéknél, volna itt még egy település, amit nem hagyhatunk ki. A Monori Pincefaluban 6 borászatban adták a látogatók egymásnak a pinceajtó kilincsét az év eleji Jégvirágtól Borvirágig rendezvény idején, de bármikor tehetünk itt látogatást előzetes megbeszélést követően. (Csak zárójelben és dőlt betűvel: aki nagyon régóta titkon vágyik saját pincére, de nem tudja, hogy hol és hogyan, annak itt egy lehetőség: „Legyen Neked is Pincéd!”)

Innen észak felé haladva, már Budapest határain belül, szépséges őspark közepén találunk rá a György-Villa Pincészetre. A Törley csoport tulajdonában lévő borászat egyben rendezvényhelyszín és bormúzeum, így a színes repertoárt képviselő borokkal (György-Villa Collection, Kemendy borok és Francois pezsgők) akár egy egész napos látogatást is tervezhetünk a Nagytétényi útra.

A Nyakas Pincét nem sokaknak kell bemutatni, és nem azért mert boraik az eddig említettekhez képest nagyobb tételben készülnek, és sok helyen elérhetők. Néhány szóban jellemezve a pincét: remek nedűk, nemzetközi elismerések, és a legfontosabb, hogy a könnyen iható borok mellett készülnek olyan fajsúlyos tételek is, amelyek a hazai és külföldi kritikusokat is meggyőzik, hogy Malya Ernő nem véletlenül lett az év borásza 2002-ben.

Felfedező kedvű borturisták bátran vegyék fel a kapcsolatot a kevésbé ismert Kovács Pincével Zsámbék felé tartva, vagy tévedjenek be a pátyi pincefaluba, ahol a XIX. századi pincesor és a Bednár Borpincénél tett látogatás után nem lesz megkérdőjelezhető, hogy érdemes-e új utakra tévedni. 

De ha már új, járatlan utak, néhány tipp talán kevésbé ismert borászatokról, akik örömmel osztják meg borukat és tapasztalataikat: Cegléden Kökény és Fia Családi Borászat és Klément Családi Borászat, vagy Budaörsön Ipacs Pince. 

Talán nem vétek egy olyan úriemberrel zárni az ízelítőt, aki nemrégiben igen rangos címet nyert el, őt választotta ugyanis a szakma a Borászok Borászának 2013-ban. Szentesi József ugyan Nadapon, Etyeken és Móron tevékenykedik, de budaörsi pincéje már a Budapest és környéke régióban található és látogatásra érdemes lehet, amennyiben a kézműves borász éppen ráér.  A kísérletező kedvű szakember nagyon sokat tesz a kihalás szélén lévő, különleges magyar fajták megmentéséért, ami üdítő változatosság a nemzetközi fajták dominanciája mellett.
Ha már Budaörsön járunk, a számos hiperszuper és lakberendezési objektum helyett (vagy előtt, ha már) vegyük az irányt a hegyek felé. A Kőhegy megmászása, pontosabban szólva meglépcsőzése a kevésbé edzetteknek sem jelent túlzott kihívást. Ezt követően jöhet egy kellemes ebéd az óváros valamelyik hangulatos éttermében és csak ezután az elkerülhetetlen nagybevásárlás, ha még lesz erőnk.