Állatok a pokolból – Szőke Gábor Miklós installációi

2015. július 30. 09:17 - Bíróné Fodor Anna

Sétáltunk már be tűéles fogak között egy dobermann fejébe? Kerültünk már szemtől-szembe hatalmas, vágtázó paripákkal? Néztek már velünk farkasszemet monumentális, fekete kutyák? Éreztük már magunkat porszemnyinek egy gigantikus puli lábainál állva? Nem?! Akkor éppen itt az ideje!

Szőke Gábor Miklós eddigi pályája nem is alakulhatott volna ennél jobban: ugyan csak 2010-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, installációi, hatalmas szobrai mára nemcsak Magyarország különböző városaiban, hanem a világ több pontján is ékei a köztereknek. A szobrászművész alkotásai teljesen egyediek, páratlan hangulatukról és kialakításukról az is pillanatok alatt felismeri őket, aki eddig csak egy-két Szőke Gábor Miklós-szoborral találkozott.

Dante univerzuma

Szőke Gábor Miklós az évek folyamán egy komplex, saját univerzumot (Dante Empire) épített fel szobraival, mely univerzumnak fekete dobermannja, Dante a főszereplője és a legfőbb ura. A kutyájáról mintázott szobor volt ennek a birodalomnak az első karaktere, kiindulópontja, és mint ilyen, a szobrász művészetének a későbbiekben is nagyon jelentős alakja maradt. Diplomamunkája, a Dante Ritual is ebből született, melyet egy kiállítás követett, ahol a nagyérdemű is megcsodálhatta Dante univerzumát: a művész több szobor, festmény és installáció segítségével örökítette meg az akkor három és fél éves Dante életének, elképzelt halálának és halála utáni életének történeté. Ma is folyamatosan bővül a „Dante-brand”: Szőke Gábor Miklós az egri templomban rendezett egy kiállítást Danténak, készített róla több fotósorozatot és egy könyvet is. A hatalmas, közel 4 méter magas Dante-kutyákkal találkozhattak már a járókelők a Szigeten, a Deák téren és még számos helyszínen, ha pedig valaki úgy döntött, hogy haza szeretné vinni eme világ egy darabkáját, könnyedén megtehette: rendelhetett egy dobermann háttámlájú trónszéket a szobrásztól.

Hangos hazai sikerek

Az első lépés az Erzsébet téri két fekete dobermann-szobor volt: különlegesek, egyediek, talán egy kicsit rémisztőek is. Garantáltan megakad rajtuk a járókelők szeme. Aztán pillanatok alatt ellepték a köztereket, fesztiválokat, parkokat a furcsa faléc-állatok. Tigris vigyázza Szakácsi békéjét, orrszarvú magasodik a fővárosi állatkert előtt, racka őrködik a szentendrei skanzen bejáratánál, a Szigetlakók pedig óriási dobermann-szájon keresztül mehettek be tombolni a Colosseumba. Egyes városok, sportegyesületek számára fontos figurákat is megformált már: az Üllői úton a Fradi címerállatát, a sast, Kazincbarcikán pedig a város címerében is látható egyszarvút mintázta meg, ahol egyébként egy másik szobra, egy színpompás sárkány is látható.

A világ meghódítása

A magyar sikerek után villámgyorsan jött a külföldi ismertség is: unikornist vitt a vikszai Art Ovrag New Culture Festivalra, repülő puli-szobrot állított fel a Smithsonian Folklife Festival felkérésére Washingtonban, Nyizsnyij Novgorod folyóparti sétányát pedig monumentális szarvas-szobra díszíti – mely a művész első olyan alkotása volt, amit nem fából, hanem különleges, rozsdamentes fémlapokból készített el. De egyre több megrendelést kap a Közel-Keletről és Oroszországból is, emellett az USA-ban is szívesen építene még szobrokat. Az egyik álma, hogy a Burning Man fesztiválon – melynek keretében egyébként is gigantikus faszobrokat emelnek a nevadai sivatag kellős közepére – egyszer egy három emeletes dobermann-fejet építhessen fel.

Mekkora az akkora?

Hatalmas, óriási, gigantikus… De mekkorák is tulajdonképpen ezek a szobrok? A Szakácsiban található tigris 11, a Nyizsnyij Novgorod-i szarvas 5 méter magas, az első Hello Wood táborba készített dinoszaurusz 17 méteres, a Bálnához épülő cethal pedig a 26 métert is megüti. A Kazincbarcikán található sárkány 13 méter hosszú és 5 méter magas, valamint több mint 4 tonnát nyom. Az Üllői úton, az Új Albert Flórián Stadion előtt magasodó sas szárnyfesztávolsága 16, magassága 8 méter, összesen 15 tonnát nyom. A szobor 5000 rozsdamentes acéldarabból és lemezekből épült fel. A Rocking Horse nevű gigászi hintalóra (mely korábban a Sziget közönségét szórakoztatta) pedig 70 ember tud egyszerre felszállni.

Szőke Gábor Miklós munkásságát bemutató kiállítás nyílik 2015. június 12-én a Margitszigeti Víztorony Visual Art galériájában, mely szeptember végéig látogatható. Kiállítják a Dante-kutyákat is, melyek szeptemberig tekinthetők meg a Víztorony udvarán.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonbudapesten.blog.hu/api/trackback/id/tr877664902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása