Kéringer Gábor
Nagyvárosi kirakó
Ha megnövök,
erős leszek és ügyes.
A Lánchíd acélhuzalából
húrt sodrok
hangtalan hegedűmre.
Reklámszatyorba gyűjtöm
mind
az Attila út zaját,
azután fölfújom,
mint uzsonnás zacskót
és szétdurrantom padtársam fülébe.
Anyám sütötte
palacsintába tekerem
a folyosón visszhangzó
déli harangszót.
Júliusi aszfalt hevével
fűtöm kihűlő szívem,
éjszakai buszok részegeivel
okádom az éjbe
minden bánatom, bajom.
Nyakig sárosan focizom
a Dózsa- szobornál
visító villamosok,
üvöltő és dudáló autók között
és meghalt bátyámat hívom,
hogy jöjjön megint.
Apró, kemény
kartondarabokból rakom újra
a régi időt.
