... és akkor leszálltam az extra bringáról, és megérkeztem a Salamon-toronyba. Ugye, valahol itt hagytuk abba. Aki esetleg nem olvasta az előző postot, annak elég annyit tudnia, hogy a Dunakanyarban vagyunk, eltöltöttem itt egy hétvégét, és igyekszek képes riportot produkálni erről, hogy kedvet kapj kedves Olvasó a túrázáshoz ezen a gyönyörű tájon. Szóval, Budapestről hoppanáltunk Szentendrére, onnan pedig Visegrádra. Hoppanálni bárki tud, aki olvasta a kis Fazekas történetét, aki pedig ezt nem tette, nos, neki marad a hajó, a busz, az autó, a kerékpár vagy a varázsszőnyeg. Elkalandoztam... Megjöttünk a Salamon-toronyba, leraktuk az utazóeszközt, és akkor:
Akkor ez a látvány fogadott... Nehéz szavakba önteni azt az érzést, amikor a magyar történelem darabkáin állva az okostelefonnal zúmolva ezt a csodás természeti remeket fotózhatom. Mindenesetre egy romantikus pillanatot sikerült elcsípnem a Dunakanyarban.
Romantikus pillanat
[romantikusz pillanatusz]
Előfordulási hely: Dunakanyar, Magyarország
Tulajdonságok: váltakozó színű és illatú
És, ahogy elkezdtem lépkedni az ódon falak lépcsőin egészen fel a torony legtetejéig, már sejtettem, hogy ez a naplemente igen csinos lesz fentről is. Nem csalódtam. De, hogy jön ide a lekvár meg a kard? Igen, oda is eljutunk lassan. Ahogy éppen érzékeny búcsút veszek a látványtól és lépkedek lefelé a lépcsőkön, hangos kiáltásra lettem figyelmes. Mintha megtámadták volna a tornyot! Azonnal elővettem a telefonomat, hogy ha jön az ellenség a szemébe világítok a vakuval aztán ráküldök még négy öt sms-t, hogy érezze a törődést, de gyorsan rájöttem, hogy a mai embernél lévő modern technika viszonylag kevés HP-t sebez egy korabeli harcoson. Így kikapcsoltam a wi-fi-t és vártam a végemet. De aztán, hirtelen ismerőssé vált a hang...
És a felismerés minden szintjén, amennyiben emeletes a felismerés, rájöttem, hogy Cseke László hangját hallottam és valószínű, hogy lovagi torna bemutató van a Salamon-toronyban. Ördögöm volt. A Szent György Lovagrend Cseke László vezetésével egy lélegzetelállító és felettébb humoros bemutató tartott, ahol a legrégebbi világi lovagrend jelenkori harcosai csillogtatták meg tudásukat. Nem szecskázó bicskákkal, de nem is hárompálcás búcsús fakardokkal. Nem... A bemutató ráébresztett arra, hogy amennyiben háborús logikai játék főhőse lennék, akkor a kardforgatási technikám, a lövészeti mutatóm illetve a pajzskezelésem egyenlő mértékű lenne, egy újszülött csincsilláéval. Szomorú beismerés ez, de annál nagyobb ámulattal követtem emiatt a kardok csattogását, az íjászok pontosságát, a mai napig fenntartott lovagiasságot és a folyamatos humorizálást.
Aztán Zeller Róbert vette magához a szót, aki a korabeli műsorvezető szerepét is ellátta az estén, és ceremónia mesterből vendéglátóvá lépett elő. Ahogy kellemes forraltbor illat járta át a város lépcsőit, dobok és fáklyák kíséretében sétálhattam le a Reneszánsz étterembe, ahol egy királyi lakoma várt rám. Ahogy a képen is látszik, asztaltársaságom is kitűnően érezte magát, a hangulatra nem lehetett panasz. De ott ahol Salamon király bőségtálja vagy Beatrix királyné étkei várják az embert, ott miért is lenne panasz? Az én ízlésem Zsigmond királyéval egyezett meg, így jöhetett a tűzdelt pulykacomb, pácolt húskoronával, almás káposztával és sajtos sült burgonyával. Ezt még a sárga bohóc is megirigyelné!
Aztán eljött az este, én pedig a lovagi torna hatása alatt maradva, Zsigmond király erejével feltöltődve vágtam neki a következő kalandomnak: íjászkodni mentem. A közeli Patak Park Hotelben szálltam meg egy éjszakára, ahol hamisítatlan dunakanyari környezetben fáklyákkal kivilágított pályán hódolhattam az ősi magyar módinak. Éjszakai íjászkodás következett, "gyertyagyújtással", majd valóban jöhetett a pihenés.
És itt még mindig csak az első nap végén tartottam, tarsolyomban megannyi élménnyel. Megjártam Szentendre Skanzeját, meghódítottam Visegrádot, így következhetett a második nap, ahol 100 méter magasból fotóztam a Börzsönyt, majd kompoztam kicsit, és lassan jött a lekvár is...
De erről majd később...
[Katko]
