Csukd be az ajtót magad után, Mátyás!

2012. szeptember 24. 16:33 - itthon|Katko

szauna_1348496619.jpg_1752x1168

Nemzetünk nagyjai is haladnak a trendekkel, így az egészséges életmód követői lettek közülük többen is. Korukból jól ismerik a finnugor szaunát, a nyeregalatti puhító masszázst és a török szurok-pakolást is, de napjaink szaunáiról és használatukról csak keveset tudnak. Az Aranybulla ilyesfajta kiegészítéseképpen, cseh vitézek, akik magukat H3T Architecti néven kívánják ismerté tenni, úgy döntöttek, hogy befáradnak a budapesti Olimposz nagyuraihoz és megmutatják nekik furcsa találmányukat.

 

Nézték, nézegették a Hősök a teret, és a közepén ezt a furcsa szerkezetet, amelyből halandók járkáltak ki és be, hol leöntve vízzel, hol báránygyapjúba bugyolálva. Furcsa népek ezek, gondolták, de amikor az est leszállt és a kis Balázs is elaludt már, akkor hazánk egykori vezetői nem bírtak tovább kíváncsiságukkal és bemerészkedtek a fából készült szerkezetbe. Eleinte rácsodálkoztak, mint Marty McFly az édesapjára, hogy miért is nem produkálják a halandók által mutatott jeleket. Aztán elhangzott a címben olvasható mondat és boldogan élvezhették a szauna forróságát.

 

Bármennyire is furcsa, a Hősök terén valóban van egy szabadtéri szauna. És valóban nemzetünk nagyjaival oszthatjuk meg az élményt az Andrássy út végén egészen szeptember 30-ig.

 

Aki szeretne megtudni több mindent a szervező csapatról és az építőkről, esetleg kíváncsi, hogy a magyar Hősök legközelebb hol szaunáznak majd, az szokás szerint csinálhat egy cyber ugrást innen a hivatalos webplacccra.

 

 

Kelt Katkonak, a blog írnokának keze által a megtestesült igének kétezer tizenkettedik esztendejében.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonbudapesten.blog.hu/api/trackback/id/tr924798900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása