Fotózz kilátóból, nyerj családi üdülést!

2015. augusztus 19. 18:05 - Verbal

Augusztus 31-ig tart a Pilisi Parkerdő „Ki mit lát a kilátókból?” fotópályázata, a hosszú hétvége remek alkalmat, a kicsit hűvösebbre fordult időjárás pedig ideális kirándulóidőt nyújt a kirándulók és természetjárók számára, hogy gyönyörködjenek a kilátásban és mindezt megosszák másokkal is. Ráadásul a legjobb képek készítőit értékes nyereményekkel jutalmazzák.

A június 12-én átadott, a Piliscsaba melletti Nagy-Kopasz hegy tetején épült Dévényi Antal-kilátóval együtt már összesen hét kilátó várja a turistákat a Pilisi Parkerdő területén. A Pilisi Parkerdő Zrt. turisztikai beruházásai az elmúlt két évben jelentősen növelték a Budapest környéki erdők turisztikai szolgáltatásának színvonalát és vonzerejét, ennek megfelelően a látogatószám is egyre növekszik.

11051.JPG

Fotó: www.oee.hu

A Parkerdő többek között ezért is szeretné, ha a kirándulók és a turisták minél több területet és eddig kevésbé ismert útvonalat fedeznének fel. Jó program lehet a hosszú hétvégén az összes kilátó és kilátópont felkeresése; többek között erre is ösztönöz a Pilisi Parkerdő fotópályázata.

A 2015. augusztus 31-ig zajló fotópályázaton részt vevő kalandoroknak minimum öt kilátót vagy kiépített kilátópontot kell meghódítaniuk és mindezt képekkel dokumentálniuk. A legszebb, legjobban sikerült, leghangulatosabb, a Pilis utánozhatatlan szépségét leghűebben visszaadó látképek közül választjuk majd ki azt a fotót/fotógalériát, ami a Pilisi Parkerdő Zrt. Facebook-oldalának borítóképe(i) lesz(nek) az elkövetkező időszakban.

 dsc_1212.JPG

Martin Edit képe a Dévényi Antal-kilátóból

A játékban résztvevő kilátók és kilátópontok:

  • Dévényi Antal-kilátó, Piliscsaba
  • Boldog Özséb-kilátó, Pilis-tető
  • Csergezán Pál-kilátó, Nagy-Kopasz
  • Kaán Károly-kilátó, Budapest, Nagy-Hárs-hegy
  • Árpád-kilátó, Budapest, Látó-hegy
  • Zsitvay-kilátó, Visegrád
  • Makovecz Imre-kilátó, Budapest, Kis-Hárs-hegy
  • Vaskapu-hegyi kilátópont, Esztergom
  • Dobogókő

A pályázatra beküldött képeket a Pilisi Parkerdő Zrt. Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/pilisiparkerdo) várják megosztásként vagy ugyanott privát üzenetben, a lehető legnagyobb felbontásban.

A fotók készítői egyben hozzájárulnak képeik szabad közléséhez és esetleges szerkesztéséhez, a verseny ideje alatt a Pilisi Parkerdő Facebook-oldalán minden képet közzétesznek a fotós nevével.

Nyeremények:

Az első helyezett nyereménye: háromnapos családi üdülés a Som-hegyi turistaházban (szállás 2 éjszakára, 2 felnőtt és 2 gyerek számára ellátás nélkül, 2016. augusztus 31-ig felhasználható)

A második helyezett nyereménye: éves családi bérlet a Budakeszi Vadasparkba (2 felnőtt és 2 gyerek számára) és egyszeri családi belépő a Budakeszi Vadaspark Kalandparkjába

A harmadik helyezett nyereménye: egyszeri családi belépő a Budakeszi Vadasparkba és a Budakeszi Vadaspark Kalandparkjába

A közönségdíjas nyereménye (a képre érkezett like-ok, kommentek és megosztások alapján): A mi erdőnk magazin éves előfizetés

Szólj hozzá!

A bor ünnepei – borfesztiválok Budapesten és környékén

2015. augusztus 14. 11:56 - Verbal

A következő cikkünkben a hamarosan megrendezésre kerülő borfesztiválokról írunk. A hegy levének ünnepéről, mely mindenkinek mást jelent.  Az ősi kultúrában például a vért szimbolizálta, ezért igazán találóan a magyar nyelv ezt a nedűt lélekmelengetőnek nevezi. Van, akinek csak egy bódító ital, melynek segítségével elmenekülhet a világ súlya elől, másoknak egy antioxidánsban gazdag „gyógyital” mely hatékony a rákos megbetegedések, a szív-, és érrendszeri problémák és az öregedési folyamatok megelőzésében, ha naponta kis pohárral megisznak belőle.
Ha engem kérdeznek, mértékkel fogyasztva, egy jó bor a baráti találkozások lelke, az ünnep varázsa, és a jókedv támogatója egyben. S ha már ennyi mindenre jó, és még finom is, miért ne ünnepeljük meg?
A következő sorokban 5 borfesztiválról olvashatnak részletesen melyek augusztus végén, és szeptember elején kerülnek megrendezésre a fővárosban, és annak környékén.


mga_kep_0_134496566023.jpeg Fotó: Budavári Borfesztivál

Szent István Napok Esztergom 2015. Zenei fesztivál és Bor napok 
Helyszín: Esztergom
Időpont: 2015. augusztus 19 - 20. (szerdától-csütörtökig)

A 2015-ös Szent István Napi Zenei Fesztivál és Borfesztivál összeállításánál a szervezők arra törekedtek, hogy mindenki megtalálja az elvárásainak, szórakozási szokásainak leginkább megfelelő programot és a hagyományok őrzése mellett valami újat, pezsdítőt hozzunk az esztergomi életbe. Méltán népszerű zenekarok, énekesek, előadók széles palettája biztosítja a jó hangulatot a kulturális programok mellett a fesztiválon, a Bor első napján, szerda este pedig tűzijáték is lesz. Szent István Napi Zenei Fesztivál alkalmával hazánk egyik legnépszerűbb zenekarai és előadói is fellépnek, vagyis a Tankcsapda, Kiscsillag, Ladánybene27, United, Somló Tamás, Levente Péter, Szandi s az elektronikus zene kedvelői a Truesounds fellépésén szórakozhatnak.
A Szent István napi Zenei fesztivál keretein belül tartott Borfesztiválra az ITT található helyszíneken lehet váltani.

III. Junibor Borünnep  
Helyszín: Budapest, Szent István tér 3. (a Bazilika mellett)
Időpont: 2015. augusztus. 27-30. (csütörtöktől-vasárnapig)

Augusztus végén harmadik alkalommal rendezik meg a Junibor Ünnepet a Bazilikánál. Idén egy 4 napos "fesztiválra" lehet számítani az összes Juniborász részvételével, kedvencek kóstolóval, borász fogadóórákkal és persze sok-sok borral. Szombaton zárt ajtók mögött sor kerül a Zöldszüret nevű eseményre is: a Junibor Egyesület tagjai 20 választott fiatal borásszal találkoznak.
Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mégis kik azok a Juniborászok?! A választ a hivatalos oldalukon, a bemutatkozásban találjuk;
„ A Junibort – Fiatal Borászok Egyesületét azzal a céllal alakítottuk, hogy egy olyan közösséget hozzunk létre, amely a jövő borászgenerációjának szakmai fejlődését biztosítja. A legfontosabb számunkra, hogy egymást segítsük és ezáltal egyre jobb és a fogyasztók által szerethető borokat készítsünk. A saját tanulásunk és továbbfejlődésünk mellett nem titkoltan azt is szeretnénk, hogyha a saját generációnkat meg tudnánk szólítani a kulturált borfogyasztás és borkultúra ügyében, így nagy hangsúlyt fordítunk az ifjú borivókkal való kapcsolattartásra.”
Az augusztus 29-én megrendezendő kedvencek kóstolóra a DiVino Bazilikában minden borász a kedvenc saját tételét hozza el.
Természetesen ezen a rendezvényen is gondoltak finom nedűk mellett a finom étkekre is, a rendezvényen olyan márkákkal találkzhatunk, mint a  Twist & Chips, a Zing Burger, a KOLBice, a Pataki Cukrászda, és a Meat & SauceTekeresvölgyi Kézműves Tejtermékek.
Az esemény ingyenes, a kóstolásra kell belépti díjat fizetni, a felnőtt jegy 3500Ft, a diák pedig 2500Ft-ba kerül.

kepkivagas.PNG Fotó: @aborfesztival (Instagram)

III. Művészet és Mámor Bor- és Gasztronómiai fesztivál  
Helyszín: Szentendrén
Időpont: 2015. 08.28-30. (péntektől-vasárnapig)

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Művészet és Mámor Bor és Gasztronómiai fesztivál  Szentendrén. Augusztus 28-30-ig éjjel nappal zajlani fog a az élet a szentendrei korzón, s persze fesztivál hangulatban! A rendezvény keretén belül több, mint 20 borpincészet kínálatát tekinthetjük meg – köztük a méltán híres, díjnyertes szentendrei eperbor készítőit, az Epermester Pincészetet is.
A fesztivál fellépői többek között a Balkán Fanatik, Wolf Kati, Varga Viktor, Dér Heni és Demeter Erik.

Demeter Erik a tavalyi fesztivál minden napján szórakoztatta a vendégeket, legújabb klipje is Szentendre gyönyörű helyszínein készült.

A városban többek közt katonazenekar és utcazenészek gondoskodnak majd a jó hangulatról, de lesz népi játszóház, pincetúra, Borkaszinó,  bor ihlette tárlatvezetés, és borhajós program is.
Természetesen – mivel gasztrofesztiválról van szó - akik megéheznek, vagy csupán szenvedélyük a jó étel, ők is megtalálják a tökéletes helyszínt, hiszen egy egész utca, és Szentendre leghíresebb éttermei várják a kedves – és éhes vendégeket. Ízelítőként eláruljuk, hogy biztosan lehet majd kapni nyárson sült bárányt, bográcsban főtt hagyományos magyar ételeket, grillsütőn és faszénen készült fogásokat, a gasztro utcában pedig helyi- és környékbeli termelők kínálják majd kézműves termékeiket, így pl. kolbászokat, kecske-és tehénsajtokat, pástétomokat, krémeket, füstölt árukat, mézkülönlegességeket és különböző édességeket.
A fesztivál látogatása ingyenes, ám egyes programok, mint például a Pincetúráért 500 Ft/ fő belépő díjat kell fizetni. A részletekért lapozza át a fesztivál hivatalos programfüzetét, melyet ITT talál.

 

Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál 
Helyszín: Budafok
Időpont: 2015.szeptember.5-6. (szombat, vasárnap)

A Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon a résztvevők 8 helyszín közül válogathatnak egyszerre. A rendezvény ingyenes, azonban a vendégek, ha kóstolni szeretnének úgynevezett kóstoló poharat kell venniük, melynek ára 600 Ft. A fesztivál ideje alatt nosztalgiabusz­járatot üzemeltetnek, amellyel kényelmesen megközelíthetők a helyi pincészetek. Ezen a kétnapos fesztiválon megtalálható külön a bor-, pezsgő- és fröccsterasz, a kicsiket pedig a Gyermekligetben, és a Szőlőskert gyermeksátorban várják egész napos programokkal.

 

kepkivagas_png00.PNGFotó: boraszportal.hu


Összesen 20 pincészet képviselteti magát ezen az egész Európában egyedülálló helyszínen, a maga 40 kilométernyi feltárt, összefüggő pincerendszerével, amely a városrész alatt húzódik. A hegyek gyomrában lévő közel 100 millió liter tárolókapacitás, a palackozóüzemek, a pezsgőérlelő pincék találhatók, hangulatos pincelátogatások és borkóstolók várják a kedves vendégeket. A művészien faragott ódon hordókról és borászati eszközökről nem is beszélve, amik mind-mind részei Budafok-Tétény mai arculatának.
A fesztivál fellépői többek között a Kelemen Kabátban, Szabó Balázs Bandája, Gubás Gabi,  és a Biebers. A fesztivál látogatóinak számára kedvezményesen látogatható helyszín a Sacelláry kastély, mely egy eldugott, romantikus épület Budafokon, aminek létezéséről sokan nem is tudnak, illetve a A Bakosfa Kft. a borfesztivál ideje alatt két napon át tartó kedvezményes kézműves és népművészeti házi vásárt rendez, amelyre várja a borfesztivál látogatóit. A Barkácsáruház kedvezményes vásárlási lehetőségeket biztosít, illetve bográcsos vendéglátásban részesíti látogatóit, és borkóstolót is tart.

Budavári borfesztivál
Helyszín: Budavári Palota
Időpont: 2015. szeptember 9-13. ( szerdától-vasárnapig)

Közép-Kelet Európa legnagyobb fővárosi borszakmai rendezvényén, a Budavári Borfesztiválon Magyarország borászainak színe-java kínálja kóstolásra legszebb borait. A hazai nedűk mellett neves borkereskedők jóvoltából számos külföldi bor is bemutatásra kerül, így például az idelátogatók találkozhatnak az amerikai Californian Wines-zal, az olasz Gancia Pezsgőházzal, a francia Le Gourmet de Bordeaux-val, illetve a Horvátországi Magyar Borászok is bemutatják termékeiket
A Budavári Borfesztiválon kiállító több mint 200 borászat az ország összes termőhelyét, és szinte összes szőlőfajtánkat lefedi. A magyar borkultúrára leginkább jellemző szőlőfajták és bor márkák kiválogatásával és ajánlásával az összes vendégnek, és a hazánk borkultúráját kevésbé ismerő külföldi látogatóknak szeretnének iránymutatást nyújtani. Céljuk, hogy minél több hungaricum szőlőfajtából készített bort és egyéb magyar borkülönlegességet tudjanak megkóstolni vendégeink a fesztivál ideje alatt.

kepkivagas_1.PNGFotó: foodandwine.hu


 Az 5 napon át tartó esemény történelmi helyszínen kínál több ezer féle bort, gazdag kulturális programokat, szórakozást és élményt, nem csak borkedvelőknek!
Csak úgy, mint a többi nagy fesztiválon, a Budavári Borfesztiválon is egyre inkább előtérbe kerül a gasztronómia. A kilátogató közönség egyre nagyobb figyelmet fordít a választékra, az újdonságokra, valamint a helyben készült friss ételekre. Ezt szem előtt tartva válogatták össze a gasztronómiai kiállítóikat és állítják össze a Borfesztivál kínálatát.
Hosszú évek tapasztalata, hogy a borokat inkább elmélyülten, odafigyelve kóstolók többnyire a Borfesztivál első két napján teszik ezt, amikor több figyelme jut a borászoknak egy-egy vendégre. Szerdát és csütörtököt ezért szinte hagyományosan tekintik a fesztivál szakmai napjainak is. 2014-ben gondoltunk egy nagyot, és létrehoztak egy izgalmas, játékos, mégis szakmai finomságokat megmutató programot, ami nem csak „borprofiknak” szól, és amit idén is teljes gőzzel folytatnak. Ez a Pár BorPár, melyen bárki részt vehet, aki szeretne.  A programban résztvevő pincészetek előre meghirdetett borpárokat kínálnak a vendégeknek kóstolásra standjuknál. A pár két tagját egymás mellett, összehasonlítva, kóstolva, konkrét íz-élményeken át tapasztalhatjuk meg olyan jellemzőit a boroknak, mint a hordós érlelés, az évjárat, a termőterület, vagy épp az érlelési idő. Erről a programokat, s a részleteket ITT lehet megtekinteni.
A fesztiválra augusztus 23-ig lehet kedvezményesen jegyeket (2400 Ft) és 5 napos bérletet (4500 Ft) vásárolni, utána picivel drágábban, de továbbra is elérhetőek a belépők, a 12 éven aluli gyermekeknek ingyenesen lehet karszalagok kérni a pénztárnál, melyre célszerű ráírni a szülők nevét és telefonszámát.

Remélem meghoztam a kedvet egy jó kis borfesztiválhoz! Te melyikre fogsz ellátogatni?

„ De mit beszélek? itt a bor,

Benn' a világok kincse forr;

Nap a jövő, a múlt csak hold:

Több jó napot, mint mennyi volt!”

- Vörösmarty Mihály: JÓ BOR (1845)

Szólj hozzá!

A Fagylalt Éjszakája 2015

2015. augusztus 12. 11:59 - Verbal

Újra megrendezésre kerül a fagylaltok éjszakája, melynek alkalmából számtalan helyen lesz fél áron a fagyi. Budapesti cukrászdák közül eddig összesen 53, a fővároson kívül pedig még 112 csatlakozott az eseményhez, amely 2015-ben is rengeteg kedvezménnyel vár!

2015. augusztus 14-én (péntek) ismét megrendezésre kerül a fagylalt napja kistestvére, "A Fagylalt Éjszakája". Az előző évekhez hasonlóan, a csatlakozó cukrászdák, fagylaltozók a záróra után, éjfélig FÉLÁRON kínálják gombócaikat! Ez persze helyszínenként változik, találtunk olyat is, aki például egész nap féláron adja gombócait. A következő sorokban ajánlunk pár helyet, ahová érdemes ellátogatni ezen az éjszakán: a lista nem teljes, a cikk végén lehet megtalálni a résztvevő cukrászdák nevét és címét.

11760300_675732745905084_9095238846307532149_n.jpg


Budapesten az egyik legjobb hely, ha fagyira vágysz, a Dr. Gelato. Ez egy reprezentatív, frekventált fagyizó a Móricz Zsigmond körtérhez közel, ahol lehet kapni glutén-, és laktózmentes desszerteket is. Az a típusú hely, ahol egyes ízek elképesztően finomak, és úgy általában nagyon ínycsiklandó mindegyik ízvilág (Ha épp lehet kapni, mindenképpen próbáljátok ki a cukormentes áfonya, csokis keksz, almás rétes ízeket!). Nagyon sok cukrászdában kaphatunk Dr. Gelato desszerteket, mivel sok helyre szállítanak fagylaltjaikból. Krémes és vizes gyümölcsös ízek is helyet kapnak a választékban. Pultjukban mindig találni cukor-, és laktózmentes fagyikat, sőt szójatejes változat is van, amelyből krémes verziókat is csinálnak, a tejérzékenyek legnagyobb örömére.

A Farfalla Fagyizó egyszerre 5 üzletében várja kedves vendégeit Budapesten a Lövőház utcában, valamint Gödöllőn, Isaszegen, Aszódon és Dunakeszin. Gödöllőn, az autóbusz-pályaudvar melletti pavilonsoron a Fagylalt Éjszakáján zárás után féláron kaphatóak a fagylaltkülönlegességek. De nem viccelnek, a különlegességek azok bizony különlegességek! Így a chilis fahéj, a kapros túróslepény, Mozart csoki, ibolya és a 26 éves recept alapján készülő túró fagyi is mindennapos náluk a választékban. Ugyanúgy, mint a friss sárgabarack, hűsítő citrom, szilvás gombóc, zserbó és az örök kedvenc: étcsokoládé fehér csokival. Így meleg szívvel ajánljuk az extravagáns és az egyszerű ízek kedvelőinek is!

10561649_1477971132441760_2901589153774910358_n.jpgFotó: Farfalla Gödöllő (Facebook)

Méltán híres helyszín is csatlakozott az eseményhez; a váci Desszert Szalon, mely Mihályi Lászlóé, az egyetlen magyar cukrászmesteré, akit meghívtak a lyoni cukrász-világbajnokság döntőjébe. Egy ambíciózus kézműves cukrászról van szó, akit elrettentett a korábbi évtizedek élelmiszeripari gyakorlata, és megfogadta, hogy ő nem követi az iskolákban tanított eljárást, hanem kialakít egy újat. Egy nehezebbet, amit aztán mások is használhatnak, ha akarnak. Itthoni, Vác főterén nyílt cukrászdájában napról napra megízlelhetjük a tökéletesség fogalmát egy falat édességben. Az „Egy Nap a Városban” blog írója így fogalmazott; „…a sütemények félelmetesen jók, minden falatnál elmorzsolsz egy könnyet, tényleg...” Vajon milyen lehet akkor a fagyi?

1005090_586828724673094_2012945653_n.jpgFotó: Desszert Szalon (Facebook) – Kavics sütemény

A Szentendrén található SzilVanilla cukrászdában a paleo hívei is megtalálják hűsítő desszertjüket. Ráadásul ez az egyik olyan cukrászda, amely vállalta, hogy már reggel 8-tól féláron árulja a fagyit. Majoros Évi, a SzilVanilla vezetője odafigyel a tojás-, liszt-, és gluténmentes étkezésre is, így az ételérzékeny emberek is megtalálnak itt mindenféle édességet, amire vágynak. Fagylaltjaiknál ügyelnek arra, hogy a lehető legkevesebb adalékanyagot használják, így például a gyümölcsfagyinál nagyon magas legyen a gyümölcstartalom, szükség esetén pedig édesítőszerrel édesítenek. Nem csak fagyiból és sütiből lehet találni itt „mindentől mentes” desszertet, hanem a kávék között is megtalálják az ételallergiával küzdők, amit szeretnének: példának okáért tejcukor helyett kókusztejes kávékülönlegességeket is kínál, illetve a tudatos étkezésre figyelők választhatnak biokávét.
Reméljük, hogy kedvet kaptak egy kiadós péntek esti fagyizáshoz!

 A lista folyamatosan bővül, az aktuális résztvevőlistát IDE kattintva lehet elérni. 

Szólj hozzá!

Utazás ebbel

2015. augusztus 07. 14:04 - Verbal

Utazni jó. Egyedül, családdal, gyermekkel és kutyával is...

Hogy kutyával?... Sokaknak talán ez utóbbinál felszalad a szemöldöke, hiszen különösen nagytestű kutyák esetén válhat szervezésigényessé az utazás, bár a kérdést kicsit közelebbről megvizsgálva nincs is olyan nagyon sok akadálya. Belátom, jómagam azok közé tartozom, akik a kerti kutyát (tisztes nevén Teó, a hosszúszőrű németjuhász kan) ritkán tudják városon kívülre vinni, hiszen a 3 gyermek mellé, normál méretű autóba fizikai képtelenség a családi kedvencet begyömöszölni. Ilyenkor két autós üzemmódba állunk át, tudomásul véve, hogy a kirándulást egy teljes belső takarítás fogja követni, hiszen a kutya – ha vedlési időszak van, ha nincs – annyi szőrt hagy maga után, amennyiből egy kisebb kutya kijön.

Viszont nagyon megéri a sok előkészület és utómunka, hiszen amikor látjuk a négylábút a réten nyargalni, valamelyik élővízben óvatosan megmártózni vagy csak élvezni az erdő illatait, szabadságát, az nekünk is élmény, nemcsak neki…

Budapest is egyre inkább kutyabarát fővárossá növi ki magát, gyakorlatilag nincs olyan városrész, kerület ahol ne találnánk legalább 2-3 éttermet, ahol kutyát is fogadnak. Kezdve a Kopaszi-gáton található Vak Varjú Étteremtől, a belvárosi Spíler, Terasz vagy épp Halkakas Halbisztrón át a Duna-parti Rozmaring Kertvendéglőig számtalan vendéglátóhelyen fogadják tárt karokkal a kis- és nagytestű négylábúakat és természetesen gazdáikat. Külön említést érdemelnek azon budapesti éttermek, kávézók, amelyek az „Év Kutyabarát helye” díjat elnyerték tavaly:

mazel.pngFotó: Mazel Tov Facebook

Ami még igazán különleges élmény lehet, az egy jó kis kutyás múzeumlátogatás. Ha itt most hangosan kacagva fogja a hasát arra gondolva, hogy a tacskó épp Barcsay Jenő „Dombos Táj” c. festményét tanulmányozza, akkor gyorsan jön egy kis pontosítás. A Goldberger Textilipari Gyűjteményre gondoltam, amely az Ország Első Kutyabarát Múzeuma! Bizonyára az ebnek is felüdülés a tűző napról vagy a forró lakásból újszerű környezetbe, egy múzeumba csöppenni. Itt nemcsak, hogy beengedik őket, de még ivóvizet is kapnak és kutyalábtörlővel is készülnek fogadásukra. Alig várom az alkalmat, hogy kipróbáljam a kutyás múzeumlátogatás élményét…

muzi.jpgFotó: Óbudai Múzeum

Tovább haladva, gondolatban és a térképen, nézzünk szét egy kicsit a főváros környékén, hiszen számtalan panzió, kemping és szálloda alkalmas arra, hogy kutyás utazással tervezzünk. A Dunakanyarban, Visegrádon például a Hotel Honti vagy a Hotel Silvanus lehet kiváló választás, míg az egyszerűbb szálláshelyet keresőknek a Madas László Erdészeti Erdei Iskola jelent pénztárcakímélő opciót.

madas.pngFotó: Madas László Erdészeti Erdei Iskola – Pilis Parkerdő Zrt.

Esztergomban a 2014-es Év Kutyabarát Szállodája, a Grante Hotel és Étterem nem fog csalódást okozni, ehhez kedvcsinálónak, egy jó hangulatú videó egy kutyás napról Esztergomban:

Útközben egyébként bátran álljunk meg egy pizzára vagy grillre az Ürömi Hütte étteremben, amely a vidéki kutyás éttermek közül az országban a legnépszerűbbnek bizonyult!

A várostól délre fekvő délegyházi Tavirózsa Kemping a vidéki szálláshelyek közül a legtöbb szavazatot kapta a fent említett pályázaton, így kutyásoknak mindenképp felírandó tipp! Még délebbre, Pest megye szegletében, Tatárszentgyörgyön a Sarlóspuszta Club Hotel fogadja szívesen nemcsak a szobában, de az étteremben is a kutyákat, így őket is szívesen ajánljuk.

A Börzsöny felé venni az irányt szintén jó ötlet, hiszen a Szent Orbán Erdei Wellness Hotel és a Királyrét Hotel is fogadja kedvencünket, a határhoz közeli Vámosmikolán pedig a Vadregény Vendégház ad szállást mindannyiunknak. Királyrétig ráadásul kisvasúttal is közlekedhetünk, azzal a feltétellel, hogy kutyánknak is teljes árú jegyet váltunk, hadd lobogjon a füle.

Zebegényben a Dunakanyar Házat említenénk, nemcsak a település különleges hangulata miatt, de mivel a környéken (Verőcén és Kismaroson) több olyan tó is van, ahol megmártózhat eb és gazdája, de akár kenus túrára is vállalkozhatunk, ha a kutyánk erre alkalmas.

Azt se feledjük, hogy a Mahart Személyhajózási Kft.  néhány hajóján, eb jegy megváltása esetén össz-családi hajókázásra is benevezhetünk: a Duna Corso városnéző sétahajó, a Dömös és a Corvin Visegrád hajók nyitott fedélzetén engedélyezett a kutyával való beszállás, tervezzünk hát ezzel is!

domos.jpgFotó: Mahart Személyhajózási Kft.

További szálláshelyek Budapesten és környékén, a teljesség igénye nélkül, de jó szívvel ajánlva:

Rita Panzió – Budapest
Hotel Mediterrán – Budapest
Attila-ház - Budaörs
Éva Vendégház – Diósjenő
Duna-part Nyaralóházak - Göd
Rácz Fogadó – Kisoroszi
Alexandra Vendégház - Pilismarót
Szent László Lovagkirály Hotel - Törökbálint
Fortuna Camping – Törökbálint

Reméljük, hogy a fenti tippek után megjött a kedv egy klassz kutyás naphoz, hétvégéhez vagy akár egész héthez, hogy a négylábú családtagnak is emlékezetes legyen a nyara…

Szólj hozzá!

Tíz nap alatt a Föld körül Százhalombattán és Ráckevén

2015. augusztus 06. 15:34 - Verbal

   Budapesttől csupán karnyújtásnyira egy nem mindennapi, egzotikus világba csöppenhetünk, ha a forró augusztusi napokban Százhalombattára, Ráckevére, vagy a délszláv gyökereit őrző Tökölre látogatunk: a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár a régió egyik leglátványosabb, nagyszabású kulturális rendezvénye, ahol kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják szórakozásukat augusztus 12-től kezdődően mintegy tíz napon át. A 22. ízben megrendezésre kerülő Summerfest alkalmával Chile, Ciprus, Csehország, India, Kirgizisztán, Kolumbia, Litvánia, Macedónia, Mexikó, Németország, Olaszország, Oroszország, Paraguay, Peru, Szlovákia, Szlovénia, Tajvan és természetesen Magyarország néptáncos csoportjai, zenészei mutatkoznak be műsorukkal.

summerfest.PNG       Fotó: http://summerfestbatta.hu/

    A Magyarországon egyedülálló művészeti élményt nyújtó Summerfest célkitűzése, hogy bemutassa az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzetközi jegyzékén szereplő magyar elemeket. 2014-ben a hortobágyi csergetés, a kalocsai pingálás, a kunsági birkapörkölt főzés karcagi hagyománya és a solymászat, mint UNESCO jegyzéken szereplő örökség mutatkozott be. 2015-ben a mendei templomdíszítés lesz a fesztivál díszvendége Százhalombattán. Augusztus 14-én délután hívogató, zenés, táncos felvonulás veszi kezdetét a városban, a Damjanich utcán, ahol a 20 résztvevő ország 700 táncosával ünnepelhetünk együtt. 15-én este a Fesztiválsátorban, a Népek Bálján sajátíthatjuk el 9 ország táncait, a Barátság Kulturális Központban pedig a hét minden napján Folkkocsma, nyári jelmezbál és Jam Session várja a könnyed ritmusra, pezsgésre vágyókat. Varázslatos utazáson vehetünk részt augusztus 16-tól 19-ig a Színházteremben, ahol a "Táncpanoráma" során esténként 4-5 külföldi együttes mutatkozik be (fantasztikus népviseletre, egzotikus táncokra és vérpezsdítő zenére készüljünk!), majd Szent István napján a résztvevő néptáncegyüttesek felvonulása és fergeteges gálaműsora zárja az eseménysorozatot. A Rendezvényközpont parkolójába hívogat augusztus 15-21. között a késő estig látogatható hagyományőrző népművészeti kirakodóvásár, ahol már jó előre beszerezhetjük a karácsonyi ajándékokat szeretteinknek, és egyúttal végig is kóstolhatjuk a kemencében sült, sparhelten, vasfazékban főtt ételkülönlegességeket.

8fd86138-17f0-4696-9987-d3178ac0f710.jpg

    A fesztivál ráckevei programjain a helyi Tourinform Iroda segít a rendezvények közötti eligazodásban, a jegyek értékesítésében. A Duna-parti kisvárosba érkezőknek sem lesz okuk a csalódásra: a Sziget Színház szabadtéri musical előadásával, a Csík Zenekar koncertjével, ökumenikus istentisztelettel, népművészeti kirakodó vásárral és kézműves foglalkozással várja őket „a tornyok és a vizek városa”. Ráckevei specialitás a vízparti bállal záruló, augusztus 19-i Vízikarnevál, ahol feldíszített és kivilágított csónakok, vízi járművek menetoszlopa tarkítja a festői szépségű Kis-Dunát a Nemzeti Ünnep előestéjén. A csütörtöki Szent István napi ünnepséget és a menettáncos felvonulást napszállta után látványos Nemzetközi Gálaműsor koronázza meg, 15 ország előadóművészeinek, táncosainak részvételével, és persze Ráckevén is elmaradhatatlan az ünnepi tűzijáték.

11695944_974010085976694_6446382781108551962_n.jpg

A fenti színes programok mellett a kisgyermekeket mindenütt játszóház, bábszínház és kézműves foglalkozás várja, sőt 15-én délután, a Gyermekek Summerfestjén Ráckevére látogat a Kaláka együttes is. A felnőttek a folklór tánc és zenei élmények mellett különféle party programok (white party, vízparti csónakos party) közül válogathatnak, így akárhogy is döntenek, egész napos programsorozat várja őket mindegyik helyszínen.

További részletekért látogasson el a fesztivál hivatalos oldalára

Ráckevei programokról részletesen ITT és ITT tájékozódhat.

Tököli programoknak ITT nézhet utána.

Szólj hozzá!

Lovas rendezvény Nagykőrösön erre a hétvégére

2015. augusztus 05. 10:28 - Verbal

Van egy nagyon bájos kisváros Budapesttől egy nagyobb kőhajításnyira, amelyről már írtam korábban ITT, ezúttal azonban egy lovas eseményre hívnám fel a figyelmüket.

Augusztus 8-án kerül megrendezésre az ingyenes XV. Nagykőrösi Lovas Rendezvény és VIII. Díjugrató Verseny, melynek helyszínéül a Nagykőrösi Lovas Egyesület Gátőrházi Lovastanyája szolgál.

A rendezvény egész napos programot kínál mind a szakma képviselőinek, mind pedig a lelkes érdeklődőknek, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A programok reggel fél 9-től indulnak, lesz díjugrató és fogathajtó verseny. Délben a Nemzeti Lovas színház igazgatója és Békefi Viktória világhírű musical és operett válogatást ad elő, majd csikósbemutató és lovas kaszkadőrök fokozzák a hangulatot.

A programsorozatban nem csak a lovaké a főszerep, interaktív terápiás kutyás foglalkozáson vehet részt a kedves néző a Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány jóvoltából.

Ebéd után ismét díjugratásnak lehetünk szem- és fültanúi, méghozzá show és korlát számokban, majd öt órától póni fogathajtás veszi kezdetét. Hat órától tombolasorsolás, melynek fődíja egy pónicsikó lesz, de több nagy értékű nyeremény is gazdára talál.

Egész nap lesz a helyszínen légvár, körhinta és kézműves kirakodó vásár, és természetesen büfé is.

 

Belépés és a parkolás ingyenes.

Cím: Gátőrházi Lovstanya Nagykőrös, Vízállás-Gátér dűlő 10.

További információkért kérjük hívja a +36 30 748 4066-as számot.

Szólj hozzá!

Állatok a pokolból – Szőke Gábor Miklós installációi

2015. július 30. 09:17 - Bíróné Fodor Anna

Sétáltunk már be tűéles fogak között egy dobermann fejébe? Kerültünk már szemtől-szembe hatalmas, vágtázó paripákkal? Néztek már velünk farkasszemet monumentális, fekete kutyák? Éreztük már magunkat porszemnyinek egy gigantikus puli lábainál állva? Nem?! Akkor éppen itt az ideje!

Szőke Gábor Miklós eddigi pályája nem is alakulhatott volna ennél jobban: ugyan csak 2010-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, installációi, hatalmas szobrai mára nemcsak Magyarország különböző városaiban, hanem a világ több pontján is ékei a köztereknek. A szobrászművész alkotásai teljesen egyediek, páratlan hangulatukról és kialakításukról az is pillanatok alatt felismeri őket, aki eddig csak egy-két Szőke Gábor Miklós-szoborral találkozott.

Dante univerzuma

Szőke Gábor Miklós az évek folyamán egy komplex, saját univerzumot (Dante Empire) épített fel szobraival, mely univerzumnak fekete dobermannja, Dante a főszereplője és a legfőbb ura. A kutyájáról mintázott szobor volt ennek a birodalomnak az első karaktere, kiindulópontja, és mint ilyen, a szobrász művészetének a későbbiekben is nagyon jelentős alakja maradt. Diplomamunkája, a Dante Ritual is ebből született, melyet egy kiállítás követett, ahol a nagyérdemű is megcsodálhatta Dante univerzumát: a művész több szobor, festmény és installáció segítségével örökítette meg az akkor három és fél éves Dante életének, elképzelt halálának és halála utáni életének történeté. Ma is folyamatosan bővül a „Dante-brand”: Szőke Gábor Miklós az egri templomban rendezett egy kiállítást Danténak, készített róla több fotósorozatot és egy könyvet is. A hatalmas, közel 4 méter magas Dante-kutyákkal találkozhattak már a járókelők a Szigeten, a Deák téren és még számos helyszínen, ha pedig valaki úgy döntött, hogy haza szeretné vinni eme világ egy darabkáját, könnyedén megtehette: rendelhetett egy dobermann háttámlájú trónszéket a szobrásztól.

Hangos hazai sikerek

Az első lépés az Erzsébet téri két fekete dobermann-szobor volt: különlegesek, egyediek, talán egy kicsit rémisztőek is. Garantáltan megakad rajtuk a járókelők szeme. Aztán pillanatok alatt ellepték a köztereket, fesztiválokat, parkokat a furcsa faléc-állatok. Tigris vigyázza Szakácsi békéjét, orrszarvú magasodik a fővárosi állatkert előtt, racka őrködik a szentendrei skanzen bejáratánál, a Szigetlakók pedig óriási dobermann-szájon keresztül mehettek be tombolni a Colosseumba. Egyes városok, sportegyesületek számára fontos figurákat is megformált már: az Üllői úton a Fradi címerállatát, a sast, Kazincbarcikán pedig a város címerében is látható egyszarvút mintázta meg, ahol egyébként egy másik szobra, egy színpompás sárkány is látható.

A világ meghódítása

A magyar sikerek után villámgyorsan jött a külföldi ismertség is: unikornist vitt a vikszai Art Ovrag New Culture Festivalra, repülő puli-szobrot állított fel a Smithsonian Folklife Festival felkérésére Washingtonban, Nyizsnyij Novgorod folyóparti sétányát pedig monumentális szarvas-szobra díszíti – mely a művész első olyan alkotása volt, amit nem fából, hanem különleges, rozsdamentes fémlapokból készített el. De egyre több megrendelést kap a Közel-Keletről és Oroszországból is, emellett az USA-ban is szívesen építene még szobrokat. Az egyik álma, hogy a Burning Man fesztiválon – melynek keretében egyébként is gigantikus faszobrokat emelnek a nevadai sivatag kellős közepére – egyszer egy három emeletes dobermann-fejet építhessen fel.

Mekkora az akkora?

Hatalmas, óriási, gigantikus… De mekkorák is tulajdonképpen ezek a szobrok? A Szakácsiban található tigris 11, a Nyizsnyij Novgorod-i szarvas 5 méter magas, az első Hello Wood táborba készített dinoszaurusz 17 méteres, a Bálnához épülő cethal pedig a 26 métert is megüti. A Kazincbarcikán található sárkány 13 méter hosszú és 5 méter magas, valamint több mint 4 tonnát nyom. Az Üllői úton, az Új Albert Flórián Stadion előtt magasodó sas szárnyfesztávolsága 16, magassága 8 méter, összesen 15 tonnát nyom. A szobor 5000 rozsdamentes acéldarabból és lemezekből épült fel. A Rocking Horse nevű gigászi hintalóra (mely korábban a Sziget közönségét szórakoztatta) pedig 70 ember tud egyszerre felszállni.

Szőke Gábor Miklós munkásságát bemutató kiállítás nyílik 2015. június 12-én a Margitszigeti Víztorony Visual Art galériájában, mely szeptember végéig látogatható. Kiállítják a Dante-kutyákat is, melyek szeptemberig tekinthetők meg a Víztorony udvarán.

Szólj hozzá!

5 kiváló program augusztus első hétvégéjére

2015. július 28. 13:20 - Verbal

Bár most még borongós az idő, hétvégére reményeink - és az időjósok - szerint már kültéri időtöltésre maximálisan alkalmas programok sorakoznak fel az alábbi ajánlóban. Legyen szó Budapestről vagy a rövid utazással elérhető régiós városokról, az élet augusztus első napjaiban még jobban felpezsdül.

1. Táncbazár - Várkert Bazár, Budapest

Javában zajlik és hétvégéig tart a Várkert Bazár Öntőház udvarában esténként megrendezett Táncbazár. A Nemzeti Táncszínház a legkülönbözőbb műfajokat hozza testközelbe, hiszen az előadások java része után táncház keretein belül sajátíthatjuk el mi is az alapokat. Péntek este (július 31-én) kalotaszegi néptánc, szombaton (augusztus 1-én) kortárs és bolero ötvözése, vasárnap (augusztus 2-án) szatmári néptánc a terítéken... Részletek és jegyvásárlás ITT

tancbazar.png
Fotó
http://tancszinhaz.hu/tartalomkezelo/tartalom/tancbazar

2. Budapesti Nyári Fesztivál

A Budapesti Nyári Fesztivál ismét a legkülönbözőbb (és legszínvonalasabb) színházi programok olvasztótégelye. A számtalan program közül részemről a Városmajori Szabadtéri Színpad augusztus 1-i előadását választanám: Zilahy Lajos Halálos tavasz című művét Lengyel Tamással a főszerepben (este 20:00-tól), vagy a gyermekeim kedvéért a margitszigeti Szent Margit-romoknál, augusztus 2-án 10:30-tól látható-hallható Tabulatúra régizene-együttes előadását (ingyenes gyermekprogram!). És Ön melyik programra voksol? Segítség ITT.

zilahy.pngFotó: http://szabadter.hu/programok/item/1941-zilahy-lajos-halalos-tavasz.html#sz%C3%ADnlap

3. Zenélő Budapest programsorozat

Májustól augusztus 15-ig bezárólag összesen nem kevesebb mint 432 ingyenes program zajlik Budapest 6 különböző pontján, többek között a Margitsziget Zenélő Kútjánál vagy épp a Szent István Bazilikánál. A közönség minden héten pénteken, szombaton és vasárnap élvezheti az erdélyi népzenei előadást, az operaénekes és az őt kísérő fafúvósok vagy épp egy szaxofon együttes zenéjét, helyszíntől függően. A 6 helyszín, az időpontok és az ezekhez tartozó 6 műfaj ITT tekinthető meg, a jegyvásárlást pedig nyugodtan elfelejthetjük.

zenelo_bp.pngFotó: www.budapestinfo.hu

4. A Zsámbéki Színházi Bázis programjai

A Zsámbéki Színházi Bázis már a helyszín miatt is különleges választás: némely programok a Zsámbéki-hegy oldalában, a Szomor felé vezető úton megtalálható szabadtéri rendezvényhelyszínen, a Rakétabázison kerülnek megrendezésre, míg mások a lélegzetelállító háttérként szolgáló premontrei kolostor romjainál.. Csak, hogy két példát említsek a számtalan nézni- és hallgatnivaló közül: augusztus 2-án, vasárnap a Romtemplomnál a Zanotta Art Egyesület "A nagyrahivatott - Dráma Bakócz Tamásról" előadását élvezhetjük, míg ugyanezen a napon "A vámkisasszony" c. monodráma ősbemutatójának lehetünk részesei a Színházi Bázison. Még sokkal több esemény és részletek ITT

zsambek.png

5. Szentendrei Teátrum és Nyár

Más helyszínen már volt szerencsém hozzá, ezért írhatom, hogy könnyed és kifejezetten szórakoztató hangvételű, de velős gondolatokat feszegető színjáték "A hal nem hal bele", Scherer Péter és Katona László briliáns előadásában. "Adott egy uszoda és benne két férfi. Az egyik piros a másik kék úszósapkában. Elkerülhetetlen a harc a két szín között." Augusztus 2-án 20:00-kor a Ferenczy Múzeum udvarán...


Fotó: http://www.szentendreprogram.hu/teatrum/article.html?cikkid=3722

Ugyanezen időpontban, vasárnap 20:00-tól a Művészetmalom udvarán Parno Graszt koncert, az igazán autentikus cigányzenére kíváncsiaknak. Sok-sok további szentendrei program péntekre, szombatra, szinte minden napra ITT

Jó hétvégét, jó szórakozást!

 

 

Szólj hozzá!

Tosca a Margitszigeten – Szenvedélyek és tragédiák

2015. július 27. 18:04 - Bíróné Fodor Anna

Bár nehezen született meg, a Tosca tagadhatatlanul Puccini egyik legfontosabb műve. Megérte tehát a sok munkát, amit mi sem igazol jobban, mint hogy a mai napig ez a világ egyik leggyakrabban játszott operája, melynek címszerepe az egyik legkedveltebb szopránszerep. Nem volt még hozzá szerencsénk? A Budapesti Nyári Fesztiválnak hála most bepótolhatjuk!


Nehéz múlt, fényes jövő
Giacomo Puccini ugyan már az első pillanatban is látott fantáziát Victorien Sardou La Tosca című, 1887-ben írott drámájában – állítólag azt mondta rá a neves zeneszerző, hogy „se nem túlméretezett, se nem rafináltan látványos, s arra sem nyújt alkalmat, hogy szokás szerint túlzenésítsék” –, mégis visszautasította a megzenésítés ötletét. Mindaddig nem is tért vissza hozzá, míg tudomására nem jutott, hogy Giuseppe Verdit és Alberto Franchettit is foglalkoztatja a megzenésítés ötlete. Többszöri nekifutásra végül sikerült megszereznie a jogokat a szerzőtől. Utána azonban ismét bizonytalanná vált, hogy Puccini lesz-e az, aki megzenésíti Sardou drámáját, ugyanis a zeneszerző nekikezdett a Manon Lescaut komponálásába, és ez a feladat minden figyelmét lekötötte. Ezt követően a Bohémélet megírásának látott neki, így a Tosca ismét a fiókba került. Végül 1894-ben elkezdett dolgozni rajta, viszont csak 1990-re született meg az opera végleges változata, melynek ősbemutatóját a római Teatro Costanziban tartották 1900. január 14-én, óriási sikerrel. Magyarországon először a Magyar Királyi Operaházban vitték színre 1903. december 1-jén.

Tosca-érdekességek
Mivel a Tosca az operairodalom egyik legismertebb darabja, a történetet talán nem szükséges bemutatni. Azonban számtalan olyan izgalmas momentum van a mű történetében, melyek kevésbé közismertek:
- Az opera cselekménye mindössze egy nap alatt játszódik. A rövid cselekményidő miatt 1992-ben sor került egy olyan előadásra, ahol minden egyes felvonást valós időben és valós helyszíneken játszottak el: az első felvonást este 6-kor, a másodikat este 9-kor, a harmadikat pedig a következő napon, hajnali 6-kor. Az előadást rögzítették és élőben vetítették is.
- Hangszerelés szempontjából a Tosca nagy előrelépést jelentett Puccini életművében: jóval szélesebben alkalmazta a hangszerek színhatásait, mint korábbi munkáiban. Emellett az opera zenei érdekességeinek egyike, hogy a zeneszerző rengeteg változatban használt különféle hangolású és méretű harangokat.
- Az eredetileg 1900. január 13-ára kitűzött bemutatót egy nappal előrébb hozták, mert állítólag több baljós előjel is arra utalt, hogy bombatámadásra lehet számítani, melyet már máskor is követtek el a Teatro Costanzia ellen. Az előadás végül atrocitás nélkül zajlott le.
- A premier igazi nemzetközi esemény volt, részt vett rajta az olasz miniszterelnök és több miniszter, a királyi családból pedig Margit királyné. A zenei világot is számos híresség képviselte, többek között Puccini vetélytársainak teljes sora, emellett az összes vezető európai és néhány amerikai lap is tudósítót küldött a bemutatóra.
- Sor került már néhány híresen elrontott Tosca-előadásra is, melyek közül kétségtelenül az 1961-es San Franciscó-i a leghíresebb. Történt ugyanis, hogy a kivégzőosztag tagjait olyan statisztákból válogatták, akik alig láttak színpadi próbát. Az volt a feladatuk, hogy menjenek be a színpadra, végezzék ki az elítéltet, majd hagyják el a színpadot. Ők azonban zavarba jöttek, amikor meglátták, hogy a színpadon nemcsak Cavaradossi, hanem Tosca is jelen van, ugyanis nem tudták, hogy kire kell lőniük. Végül Tosca mellett döntöttek – elvégre ő a tragikus névadó hősnő –, rálőttek, de helyette Cavaradossi esett össze holtan. Ezzel azonban még nem ért véget a kellemetlen baklövések sora: amikor Tosca levetette magát a mellvédről, a gyakorlatlan statiszták egyedül maradtak a színpadon. Utasításuknak megfelelően felettesüket követve valóban elhagyták a színpadot, csak nem éppen a legmegfelelőbb módon, egymás után ők is leugráltak a mellvédről.

Puccini egyébként több ízben is ellátogatott Budapestre, amelyet így jellemzett barátainak: „gyenge cigaretta, erős bor, megértő barátok, elragadó nők.”

Ismerkedjünk meg mi is az ő művészetével, és váltsunk jegyet a Margitszigeti Szabadtéri Színpad bemutatójára augusztus 7-én vagy 9-én. Az előadás különlegessége, hogy a főszerepeket külföldi énekesek alakítják, akik a Budapesti Nyári Fesztivál meghívására először mutatkoznak be a hazai közönségnek: Toscát Béatrice Uria-Monzon francia szoprán, Cavaradossit pedig Giancarlo Monsalve chilei tenor énekli. A Magyar Állami Operaház zenekarát Kesselyák Gergely vezényli.

Bővebb információ és online jegyvásárlás

Szólj hozzá!

Kihagyhatatlan érzéki revü-cirkusz a Margitszigeten

2015. július 14. 10:58 - Bíróné Fodor Anna

Július 30-án mutatják be, és további két estén át látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a nyári éjszakák kihagyhatatlan attrakciójának számító Ooh La La című revü-cirkusz, melyet a magyar származású rendező-producer, Steve Bor állít színre, részben magyar közreműködőkkel. A Szabad Tér Színház felkérésére megvalósuló nemzetközi produkció első alkalommal látható Budapesten, és különleges élményt ígér. A szervezők a 22 órakor kezdődő éjszakai show-t kizárólag 16 éven felülieknek ajánlják.

Az Ooh La La egy lenyűgöző színpadi show, mely a legsikkesebb párizsi mulatók, a Moulin Rouge, a Lido és a Crazy Horse érzéki világába kalauzolja a nézőket. A Margitszigeti Nagyszínpad adottságaira készülő látványos varieté-előadásban kitűnő táncosok, egy nagyszerű énekesnő valamint világhírű cirkuszi előadók és artisták lépnek színre. Pazar jelmezekre, lélegzetelállító mutatványokra, szenzációs zenékre, parádés kánkánra, szép lányokra és egy sármos konferanszié-színészre számíthat a közönség július 31-án, 31-én és augusztus 1-jén, a város legkülönlegesebb éjszakai programján.

A revü-cirkusz rendezője Steve Bor, egy magyar cirkuszi család sarja, aki zsonglőrként maga is beutazta a világot. 1986 óta készít nemzetközi sikerprodukciókat Bor Productions nevű cégével, és olyan elismert előadóművészekkel dolgozik együtt, mint az Ooh La La koreográfusa, Nathan Clarke, aki a BBC The Voice műsorának, a Londoni Olimpiai és Paralimpiai Játékok záróünnepségének valamint a Take That együttes Progress nevű koncertturnéjának koreográfusa volt.

A budapesti produkcióban közreműködik Kolovratnik Krisztián színművész, továbbá a Crazy Rouge tánckar, a Britain’s Got Talent tehetségkutató 2014. évi felfedezettje. Az előadás koncepciója Steve és Kim Bor nevéhez kötődik, a magyar szöveget Zöldi Gergely írta, a táncokat Valentina Bor tanította be, a show látványtervezője és rendezője Steve Bor.

A felnőtteknek szóló éjszakai revü a forró nyári éjszakák kihagyhatatlan attrakciója, melynek során a nézők nem csak egy különleges produkció részesei lehetnek a Szabadtéri Színpad lombjai alatt, hanem felfedezhetik Budapest éjjeli arcát, a hűs Margitszigetet és a Víztorony varázslatos kilátóját, de utazhatnak a retúr Színházi hajójárattal is a lágyan ringatózó Dunán.

További információ és online jegyvásárlás: www.szabadter.hu

Facebook esemény

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása