Északnak, ha elindulunk

2014. július 16. 17:41 - Verbal

Ha a hétvégén a fővárosból észak felé vesszük az irányt, kétféle fesztivál is könnyen utunkba kerülhet. Az egyik az idén már 22. alkalommal megrendezésre kerülő Váci Világi Vigalom július 18-20. között, a másik pedig a Bánkitó fesztivál július 17-19. között, avagy régebbi nevén a Tekerj a tóra c. esemény. Mindkettő izgalmas programokkal várja a látogatókat, előbbi (Vácott) többségében ingyenes programokkal, utóbbi ugyan fizetős napijeggyel vagy bérlettel, de meg kell hagyni, hogy az átlag fesztiválbelépőhöz képest igazán pénztárcabarát árakkal, még magyar szemmel nézve is.

A Tekerj a tóra anno szűk körű bringás eseményként indult, és szerencsére ma sincsenek tízezrek, megőrizte viszonylag családias hangulatát. Idén a Placcc (igen, így 3 c-vel) is csatlakozik a rendezvényhez, köztéri produkciókkal, elgondolkodtató, provokatív, igencsak rendhagyó helyszínspecifikus művészeti akciókkal. Ha nem tudjuk, hogy ez mit takar, az már egy jó ok arra, hogy Bánk felé vegyük az irányt.

Forrás: Tó Wellness Hotel Bánk

A fesztivál nemcsak arra kiváló alkalom, hogy kikapcsoljunk, élvezzük a performanszokat, zenei előadásokat, az össznépi mulatozást, de arra is lehetőség, hogy megismerjünk egy nagyon jó hangulatú falut a Börzsöny lábánál, amely ráadásul egy fürdésre, pecázásra, semmittevésre is alkalmas tengerszemmel is büszkélkedik. Van itt igényes 4* szálloda, családias magánszállások, és minden irányban a (jórészt) háborítatlan természet, így a sportosabbak nem véletlenül nem átallnak bicajra pattanni és letekerni a 60 km-es távot.

A Váci Világi Vigalom nagyobb volumenű, hagyományosabb sokadalom, a koncertek mellett kézműves bemutatóval, sörsátorral és művészeti kiállításokkal. A gyerekek az interaktív kiállítástól kezdve a gyerekkoncerteken át a játszósarokig mindent megtalálnak, ami szájtátásra okot ad, de a felnőttek közül is csak az nem talál kedvére valót a rengeteg műfaj között, aki nagyon nem szeretne. A legnagyobb kihívás bizonyosan a Programfüzet végigböngészése és azon cselekvési terv összeállítása, amely a kevésnek tűnő 3 napba belefér…

Forrás: Váci Világi Vigalom

Szólj hozzá!

Lókupectől a Zuzmó-tanösvényig

2014. július 15. 21:25 - Verbal

Van Budapest közelében egy alig 25 ezer lélekszámú város, amely a kőrisfáról kapta nevét, és amely az ország egyetlen pipagyárának is helyet ad. Nagykőrös valóban megér egy látogatást, amire kiváló alkalmat teremt az évi 10 vásár egyike, ahol például annak is tanúi lehetünk, hogy milyen kemény alkudozások után kerül lókupectől vásárlóig a kiszemelt jószág. A vásározásnak igen nagy hagyománya van itt, a legközelebbi ilyen esemény a július 27-én (vasárnap, mikor máskor?) tartandó Magdolna napi vásár. De előtte ismerkedjünk egy kicsit Nagykőrössel, hogy felkészülten és célirányosan tudjuk felkeresni a számos látnivalót.

lóvásár.jpgSzent-György napi forgatag - Forrás: www.moggyfesztival.hu  

A Bor-Kalán nemzetség talált itt hazára a honfoglalás idején, ahogy jóval később Arany János is, aki a Nagy Tanári Kar tagjaként okított a Református Kollégiumban, amivel kapcsolatban így fogalmazott: „a fél akadémia Kőrösön lakik” - utalva ezzel a Magyar Tudományos Akadémia nagyjaira. Ha tanári kart említ valaki Nagykőrösön, semmiképp ne a saját ifjúságunk szigorú professzorai jussanak eszünkbe, sokkal inkább a szoborcsoport az Arany János Múzeum előtt…

A legszebb kilátást keresőknek a város legrégebbi műemlékét, a református templom tornyát tudnám ajánlani, a legszebb épületet keresőknek a gyönyörűen helyreállított kupolás Postapalotát, a legkülönlegesebb szobrot megtekinteni vágyóknak pedig az „Arany János és a vén gulyás” c. alkotást. Ez utóbbi nemcsak azért érdemel említést, mert ez volt az ország első színes szobra (a festék idővel lekopott róla), de azért is, mert nagyon kedves Marci bácsi, az öreg gulyás és mellette fekvő kuvaszának szobra. A szobor megtekintéséért vegyük az irányt a református templom kertje felé.

Nagykőrös látképe - Forrás: www.hetihirek.hu

Ha van egy kis időnk és szerencsénk, elegyedjünk beszédbe ízes, úgynevezett ö-zős beszédű helybéliekkel, öröm hallgatni ezt a nyelvjárást és itteni lakosoktól megtudni, hogy mit érdemes megtekinteni. Merthogy lesz, aki a szépen helyreállított Tímárházat fogja javasolni, más a zenei és színházi eseményeknek otthont adó Arany János Kulturális Központot, megint más a kikapcsolódásra és termálvize miatt gyógyulásra is alkalmas strandot és termálfürdőt.

Nagykőrösről elmondható, hogy környezetbarát település is, és nem csak a kőrisfát ábrázoló címere miatt: a városközpontban is immár körforgalom tereli az autókat (ez a „legzöldebb” forgalomterelési módozat), továbbá a helyiek igen nagy aránya közlekedik a mindennapokban biciklivel, és nem utolsósorban természeti örökségükre is igen büszkék a kőrösiek, teljes joggal. Az országos hírű pusztai tölgyesek a Pálfája erdőben csodálhatók meg, de Európában egyedülálló módon Zuzmó-tanösvény is felfedezésre vár itt. Az erdőszélen gyökerező Basafa pedig 31 méteres magasságával, 4-500 éves korával ejti ámulatba az ide látogatókat.

Ha lemaradtunk a Szent-Györgyi napi forgatagról és az idei első Möggyfesztiválról, már most beírhatjuk a naptárba akár a fent említett júliusi, akár az augusztusi 31-i Nyárbúcsúztató vásárt, csak hogy a soron következőket említsem. Jó vásározást!

 Pálfája.jpg

Pálfája Oktatóközpont - Forrás: www.moggyfesztival.hu

Szólj hozzá!

Július 1-vel elindult az országosan egységes mobilparkolás

2014. július 03. 23:06 - Verbal

Egységes rendszeren keresztül zajlik országosan a parkolás és az autópálya díj mobiltelefonon keresztüli fizetése 2014.július 1-től.

A kiépített rendszert 2014.július 1-től a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer partnerei bevonásával éles üzemben teszteli.

Parkolás.JPG

Az autó-pályahasználat fizetése az eddig megszokott módon történik, azonban a mobilparkolásnál többféle változás lépett érvénybe. Így például Nemzeti Mobilfizetési Zrt. viszonteladójaként minden mobil- és mobilfizetési piaci szolgáltató az ország bármely fizetős parkoló zónájában szolgáltathat. A népszerű sms-ben történő mobilparkolás mellett a a különféle alkalmazásokat, és termékkapcsolásokat kínáló kisebb, innovatív szolgáltatók térnyerése is várható. Az utóbbiak csak egy-egy kerületben lehettek jelen.

Bővebb információk a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. új honlapján olvashatóak:ww.nemzetimobilfizetes.hu vagy a 06 1 989 0000 számon elérhető infovonalon is lehet segítségért fordulni mobilparkolással kapcsolatban.

 

Szólj hozzá!

Ez a hétvége sem lesz unalmas...

2014. június 27. 15:22 - Verbal

Ha megvagyunk a napi munkával, fészbúkkal és egyéb gép előtt töltött tevékenységekkel, érdemes még gyorsan rápillantani az alábbi programajánlóra, ugyanis ezen a hétvégén sem fogunk unatkozni, ha a helyszíngazdákon múlik.

Nemcsak Budapesten, de a környező településeken is jobbnál jobb programokkal lehet zárni a júniust. Kezdjük mondjuk Bánkkal (és akkor maradjunk az abc-sorrendnél a továbbiakban...). Ha még nem tudjuk pontosan belőni Bánkot, egy gyors gugli-térkép keresésből kiderül, hogy bezony nincs messze, talán egy óra autóval. Már este fél 7-kor kezdődik a vasárnapig tartó Louis Armstrong Jazzfesztivál programsorozata, így éppen odaérünk, ha beleszámoljuk a pakolást, barátok összetrombitálását és az egy óra odautat (azért szállást is foglaljunk magunknak előtte).

Nagykőrös csak egy kicsit van messzebb (és a másik irányban, Ceglédtől délre), de mivel Budapest és környéke ez is, és még inkább mert nagyon gusztusos már a megnevezése is, hát íme: I. Kőrösi Möggyfesztivál, június 27-28. Részemről a főzőverseny, a csúzlis meggymaglövő verseny és a lekvárok, levesek, fánkok, aszalványok és egyéb meggyes nyalánkságok között ingáznék, ha ott lehetnék.

Szentendrén, a Skanzenben június 28-án Szent Iván napi álom címmel kerül megrendezésre az a fesztivál, amely a Szent Iván napjához kapcsolódó hagyományokat eleveníti fel, bemutatva nemcsak a magyar szokásokat de a Baltikum és Skandinávia érdekes tradícióit is.

Budapestet csak azért hagytam a végére, mert lehetetlenség az összes programot bemutatni, ezek a bejegyzések lefeljebb egy-egy kevésbé hirdetett, különlegesebb programot tudnak ajánlani. És akkor következzen a mostani kiválasztott: Szent László Napok a Kőbányai Pincerendszerben! Ingyenes, de regisztrációhoz kötött túrák indulnak szombaton és vasárnap a Pincerendszerben és a Dreher Villában, ezt a lehetőséget is érdemes megfontolni.

Szép hétvégét!

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C5%91b%C3%A1nyai_pincerendszer

Szólj hozzá!

Pocket Guide – Túrautak a zsebedben!

2014. június 20. 10:44 - Verbal

Az alkalmazás IOS és Android rendszerű okostelefonokon futnak. Az appot a www.v4.pocketguideapp.com oldalon éred el, ahová ez a QR kód is elvisz, ha beszkenneled.

Ha telepítetted a „Pocket Guide” alkalmazást és letöltötted a V4 keretrendszert, megjelenik Magyarország logója, amelyre kattintva megjelenthető Budapestre kidolgozott 3 városnéző útvonal, méghozzá a korábbi letöltések alapján a legnépszerűbbek, ráadásul angol nyelven is elérhetők.

A „Pocket Guide” rendszerben egy túraútvonal letöltése 5 € kifizetése után válik lehetővé. A V4-es keretrendszerben azonban a letöltés és a használat díjmentes 2015. május 31-ig.

Összességében tehát a következő programok lettek elkészítve:

Budapest:

  1. The City and the Danube.
  2. The Great Castle Tour.
  3. The Hungarian Champs Elysées.

A használat során a program helymeghatározó rendszere a hallgatót elnavigálja a túra indulópontjára, majd elkezdi a városnéző programot. A program során folyamatosan követhetjük az útvonalat egy térképen, halljuk az élőszavas szöveget, illetve akár egyenként meg is kereshetjük az útvonal látnivalóit, annak fényképét és leírását.

V4 - pocket guide.jpg

Szólj hozzá!

Formula 1 Pirelli Magyar Nagydíj

2014. június 19. 14:12 - regadmin

Már Herakleitosz, a görög megmondta, hogy nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, pedig soha nem látott még Forma-1-es autót életében. Ez azért fontos, mert, ha látott volna, akkor ez a mondás nem a folyókról szólna, hanem a Forma-1-es világbajnokságról, amelynek mi, magyarok immár közel harminc éve testközelből is tanúi lehetünk, ha kimegyünk a Hungaroringre!

itthon_blog_824x296.jpg

A Forma-1 ugyanis pontosan olyan, mint ahogy a tudós görög a folyókkal kapcsolatban előadta: soha nem láthatunk két egyforma futamot, soha nem láthatunk két egyforma idényt, és két egymást követő évben ugyanolyan autót!

ÚJ MOTOROK, ÚJ AUTÓK, ÚJ ESÉLYESEK A HUNGARORINGEN AZ IDÉN!

Az idei év pedig minden eddigit felülmúl ebben a tekintetben. Soha a világbajnokság eddigi történetében nem volt még akkora változás egyik évről a másikra, mint éppen az idén: teljesen új tervezésű, modern turbó feltöltésű motorokat kellett készíteniük a résztvevőknek, ráadásul a motorerőt fokozandó, a fékezéskor keletkező energiát is kötelezően vissza kell nyerni a haladás számára.

Ez a teljesen új szisztéma természetesen egészen új tervezésű autókat is követelt, az autók megnövekedett súlya pedig ismét előtérbe helyezte a versenyzők erőteljes „diétáztatását”, hogy testsúlyukat is kordában tartsák, éppen a sebesség növelése miatt.

2014. JÚLIUS 25-26-27.

A sok újítás alapos felfordulást okozott természetesen a korábban kialakult, és már-már az unalomig ismert esélyekben, melyek szerint „mindig” Sebastien Vettel nyert, már négy éve.

Ma viszont más a helyzet. Miután a Mercedes új motorja sikerült a legjobban, (jobban, mint a Ferrari, vagy a Renault motorja), a jó erőkből álló Mercedes csapat óriási lendületet vett már az indulásnál, és ez a lendület egészen a kanadai futamig tartott, kettős győzelmekkel fűszerezve. Hamilton és Rosberg lelépett mindenkit.

Montrealban viszont az idei csodagyerek, a „füligszáj” ausztrál Ricciardobombát robbantott, és megnyerve élete első Nagydíját, rést ütött a Mercedesek emelte falon. És ez nekünk jó: mert a Hungaroringen ennek nyomán már mások is elcsíphetik az első helyet az Ezüst Nyílak elől…

A három nap programja itt érhető el.

Szólj hozzá!

Egyéjszakás kaland - Múzeumok Éjszakája

2014. június 19. 10:15 - Verbal

Véleményem szerint háromfajta ember létezik: a múzeumilag absztinens, az elkötelezett múzeumjáró és az aki csak a jó alkalomra vár, hogy egy kiállítás felé vegye az irányt. A jó alkalom lehet egy kivételes tárlat, kihagyhatatlan kedvezmény vagy múzeumlátogatás ami túlmutat a múzeumlátogatáson. Na mármost a Múzeumok Éjszakája éppen ezek egyvelege; a szokatlan időpontból fakadó hangulat, a szokatlan programok és a szokatlanul nagy választék a jobbnál jobb ajánlatokból kiváló lehetőség, hogy egy vagy több helyszínt felkeressünk szombat este és éjszaka.

Muzéj.png

Forrás: www.muzej.hu

A sor végtelen hosszúnak tűnik, így a teljesség igényének látszatát is elkerülve, bemutatunk néhány igazán különleges programot június 21-re, hogy kedvet kapjon az Olvasó egy kicsit böngészni a hagyományos és kevésbé hagyományos kiállítások között. A számtalan különlegesség között koncertre, gasztro kalandra, gyermekprogramra bukkanhatunk, de talán arra is jó alkalom a Múzeumok Éjszakája, hogy felfedezzük a főváros környékét, már csak azért is, mert valóban izgalmas eseményekkel készülnek a helyszíngazdák.

A budakeszi Tájházban például nosztalgiázás lesz az édességek világában: csoki- és cukorbemutatót szerveznek a 100 évvel ezelőtti nyalánkságokat újrakreálva. Gödöllőn éjszakai traktorozás lesz műsoron többek között - azoknak akik esetleg már unnák a nappali mezőgazdasági munkát. Monoron pedig éjszakai barangolást szervez a Kult Pince a Strázsahegy pincéi között, amely programnál már őszintén elmereng az ember lánya, hogy most azonnal bejelentkezik, nehogy lemaradjon.

A fent említett három rendhagyó program csak ízelítő a Múzeumok Éjszakája miriád vidéki programja közül, a budapesti ínyencségekről nem beszélve (Norbi kollégám például a Hősök terére szervezett éjszakai növény sétáltatásra készül gőzerővel). Ezúttal talán még az absztinensek is kedvet kapnak. Jó Éjszakát!

Muzéj2.png

Forrás: www.muzej.hu

Szólj hozzá!

Környezetvédelmi világnap Budapesten is

2014. június 05. 09:56 - Verbal

Budapest és közvetlen környékének erdei az átlagosnál nagyobb terhelésnek vannak kitéve, részben a nagyobb látogatottság, a sűrű beépítettség és a fokozott környezetszennyezés miatt, ezért is lenne különösen fontos becsülni és óvni azt az éltető zöld környezetet, amely a fővárosban megtalálható.

A budapestiek jelentős része a hétvégén a szabadba vágyik, a természet közelségének feltöltő, energiát adó légköre senkinek nem kérdéses, valahogy mégis kevés figyelem irányul természetes környezetünkre, ennek megóvására, a természettudatos életvitelre.

Fotó: Pilisi Parkerdő Zrt. www.parkerdo.hu

Az ENSZ kezdeményezésére 1972 óta emlékezünk meg ezen a napon, június 5-én a Föld természeti értékeiről, idén ennek alkalmából a Tetra Pak 10.000 facsemetét ajándékozott a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészetének, felhívva ezzel a figyelmet az erdőgazdálkodás fontosságára. Aszálykár minden évben sújtja az erdőket és a klímaváltozás is egyre nagyobb kihívásokat jelent, ezért is van nagy jelentősége egy-egy ilyen akciónak, amely biztosítja az évente szükséges 100 ezer facsemete ültetés egy részét.

Holnap zárul a Pilisi Parkerdő Zrt. Zöld Kalandor játéka, melyben klassz ajándékokkal vagy akár egy Som-hegyi hétvégi pihenéssel lehet gazdagabb, aki megküldi a helyes választ a feltett kérdésekre. Részletek: https://www.facebook.com/pilisiparkerdo Jó játékot és jó kirándulást!

 

Szólj hozzá!

Szekszárd Budapestre látogat

2014. május 23. 11:05 - Verbal

Már ami a borokat és borászokat illeti... Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy május végén a szekszárdi borászok kóstolóra invitálják a borszerető közönséget Budapesten.

A nyolcéves rendezvény ugyan a régi, mégis új névvel jelentkezik május 23-án a Corinthia Hotel Budapestben: Szekszárdi – kulcs a szívedhez. A nemzetközi bortrendeknek megfelelően itthon is hódítanak a könnyen fogyasztható, gyümölcsös borok - a megjelenő borászatok is ennek megfelelően készülnek. A szekszárdi borvidékre markánsan jellemző fajtákkal találkozhatunk elsősorban: kadarkával, kékfrankossal és persze szekszárdi bikavérrel, amelyek közös jellemzője, hogy gondos elkészítés esetén már fiatalon is jól fogyaszthatóak, míg a minőségi tételek meghálálják a hosszabb érlelést is.

Szekszárd.jpg

Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikus a szekszárdi borok kapcsán így nyilatkozik: „Szoktuk mondani, hogy az angyalok az Úr dicsőségére Bachot játszanak, de a saját örömükre biztosan Mozartot. Valahogy így vagyunk a szekszárdi borokkal is. Lehet, hogy más borvidék vörös szépségeire több pontot adunk, de legelőször általában a szekszárdi palackok ürülnek ki. S akad-e valaki, aki Mozart zsenialitását megkérdőjelezhetné? Ez vonatkozik a fiatalos kadarkákra és kékfrankosokra éppúgy, mint számos komolyabbnak mondott, de feltétlenül hosszabb kort dicsőségben megélt tételekre is. Ma már lehet beszélni az Iván-völgy, a Baranya-völgy, a Porkoláb-völgy, a Szeleshát vagy a Görögszó karakteréről. Tanuljuk a szekszárdi dűlőket, és bízunk benne, hogy a termelők legalább olyan komolyan veszik ezt a játékot, mint a fogyasztók.”

Találkozzunk hát ma 17:00-21:00 között a Corinthia Hotel Budapestben!

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
Mobil